Szent Mihály katolikus templom ÚjfaluÚjfalu, románul Satu Nou, a Tatros mentén, Ónfalvától nyugatra, Aknavásártól délkeletre, Szőlőhegy és Szitás falvak között fekvő település. Történelmi-kulturális érték. Tudtál róla? Szőlőhegy községhez tartozik.
Viisoara gömbköveiViisoara falu gömbkövei a településtől körülbelül 700 méterre találhatók, északnyugatra. Természeti érték. Készítettél fotókat itt? Gömbkövek az ösvény mellett, geodoboz a domb tetején Viisoara faluba, magyarul talán Viszóra, Tatros (Targu Trotus) községból indulva lehet eljutni, 2 km aszfaltozatlan út megtétele után. Madárdalos este Esti ráadásnak, a Velnica kőbánya vízesései után, még megkerestük a kőgombák geodobozát. A gömbkövek beágyazódtak a Varatici-patak fölé emelkedő sziklafalba, de a Docmana dombra vezető ösvény közelében is hever néhány a fűben.
Sziklavilág TiszestSziklavilág Tiszest falutól, románul Parau Boghii, délnyugatra. Természeti érték. Tudod hol van ez a hely? Egy sziklacsoport alkotja, mely a Tiszest-patak forrásvidékén helyezkedik el.
Katonai emlékmű Kósna-domb AknavásárA Kósna-domb az első világháborúban fontos harcok helyszíne volt, a harcászati térképeken 789-es szintnek is nevezték. Természeti érték. Láttad már ezt a helyet? Szitás faluból indulva közelítettem meg a helyet Aknavásártól készültem nekiindulni a Kósa-domb felé, a piros kereszt jelzésen. A csúcs alatti széles dombteraszon, az erdő szélén, egy 1922-ből származó régi emlékművet, egy egyszerű kőkeresztet találunk.
Kósna-csúcs Nemere dombvidékA Kósna-csúcs a Nemere alatti dombvidék legkeletibb csúcsa, 784 m tengerszint feletti magassággal. Természeti érték. Tetszik neked? Kilátás nélkül, de lövészárkokkal A katonai emlékműtől továbbsétáltam, az alig 500 méter távolságra található csúcs felé. Nemcsak a csúcs, hanem annak vállai is, tehát a Kósna-domb is, heves harcok színtere volt az első világháborúban.
Régi sóaknák AknavásárAknavásáron, a Fetele Targului (A vásár lányai) nevű domb nyugati oldalán, a Valcele-patak közelében, már a XIV-dik században bányászták a sót. Természeti érték. Meg kell látogatni. Meglepetés a rejtekben A Kósna-dombi kirándulás után, már csak nagyon kevés időm maradt a sötétedésig. Mivel a sóréteg viszonylag kis mélységben van, az elején egyszerűen csak gödröket ástak, ezek később lefelé szélesedni kezdtek, és harangformát vettek fel.
Velnica kőbánya vízeséseiAknavásár és Ciresoaia települések között, a Velnica kőbányából indulva, a vad és mászkálós terepekhez szokott, tapasztalt, jól felszerelt, és vállalkozó kedvű természetjáró egy igazi vízesés-paradicsomot fedezhet fel. Természeti érték. Kirándultál már itt? Vízesés rengeteg A játékvezető egy igazi vízesés rengetegbe kalauzolt el bennünket.
Szalánc-erdő kőtornyaiSzalánc-erdő kőtornyai Természeti érték. Van fényképed róla? A vízesések őrkövei Közös túránkon, Trekkingklub és a férjem, a jobboldali ágon felmentek a vízeséseket megcsodálva.
Sólyomkő-kilátó GorzafalvaAz Aknavásár közelében levő Gorzafalva feletti hegyoldalon homokkő sziklák találhatók. Természeti érték. Készítettél fotókat itt? Kőszínpad Különleges kőalakzatokkal tűzdelt körutat köszönhetünk a játékvezetőnek. A helyet a helybéliek Sólyomkő néven ismerik.
Sólyomkő-tető GorzafalvaA Kalaposkő-sziklát keresve, egy adott pillanatban a Sólyomkő tetejére értem. Természeti érték. Érdekes. Végre a csúcs Újabb mászás után túránk legmagasabb pontjára értünk. Bár a kis tetőről nem a legjobb a kilátás, a környéken érdekes sziklaalakzatokat fedezhetünk fel, ezért érdemes ide kikapaszkodni.
Katolikus templom Bereck1426-ban Zsigmond király kiváltságokat ad Berecknek, hogy a határ menti helységbe települőket csábítson. Történelmi-kulturális érték. Ismered ezt a helyet? Bereck főtere Kedves kis város, szép és érdekes a környék. Ekkor szászok is települnek ide, ami bizonyossá teszi, hogy temploma is van, mert a szászok mind katolikusok voltak.
CsomortánCsomortán falu Kézdivásárhelytől 11 km-re északkeletre található, a Szent Mihály-hegy nyugati lábánál. Történelmi-kulturális érték. Ismered ezt a helyet? Fogalomzavar Nem ertek valamit. Román helységnevek Csomortán románul Lutoasa. Közigazgatásilag 2004 óta Kézdialmáshoz tartozik.
Esztelnek és Csomortán közötti keresztEsztelnek és Csomortán közötti kereszt Természeti érték. Szeretnél többet tudni erről a helyről? Kalap alatt Na, egy kalap alatt ezt is elintéztük, s helyretettük a kalap alá mármint a dobozt. Kereszt Na, ezen a rejtekhelyen sem sikerült megtalálnom a dobozt.
Tanyavilág CsobánosCsobános Hargita és Bákó megye határán kettészakított falu. Különleges látnivaló. Szeretnél többet tudni erről a helyről? Állandó lakosai kevesen vannak, gyakorlatilag erdőkitermelő munkatelep.
Ozsdolai ÓriáskőOzsdola és Martonos között, egy dombon, a Kurtának nevezett helyen, van egy nagy, bár nem óriás méretű, de legendás kő. Természeti érték. Érdekes. Nem könnyű megtalálni, mert sűrűn benőtte a cserjés.
Szent Bertalan római katolikus templom BélafalvaBélafalva gótikus temploma legkésőbb a 15-dik századból származik, újraépült 1758-ban, átépítették a XIX-XX-dik században. Történelmi-kulturális érték. Tudtál róla? Szép ép templom Kár, hogy zárva volt. Zárt templomok látogatása Majdnem minden templom esetében, az épület mellett van a papilak, a kántor vagy a harangozó lakása. Kézdiszentkereszt filiája, mindvégig tiszta katolikus falu.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.