Friss település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Kissajó. Friss román elnevezése: Lunca.
Teleki-kastély PaszmosTeleki-kastély - Paszmos Frissen felújítva A Beszterce-Naszód megyei önkormányzat tulajdonában levő épületet most újították fel, a hivatalos felavató pár hét múlva lesz.
Hollókő BudákA Hollókő természetvédelmi terület Felső-Budákról közelíthető meg, a Kolibica-tó irányába vezető aszfaltos erdőkitermelő úton. Nyomokat követve A Budak-völgyi tölgyerdőnél találkoztunk Déliáikkal. Tíz évvel ezelőtt jártam a Hollókőnél Felmásztam a tetejére is, talán onnan a leglátványosabb a Geológus tűje. 7 km után van egy erdészház sorompóval, itt balra térünk és még 3 km kanyargós út után ott is vagyunk a kő lábánál.
600 éves mocsári tölgy PaszmosA paszmosi mocsári tölgy a helybéli Teleki kastély mögött, 25 m-re található. Tereprendezés miatt a doboz valószínű eltűnt A kastélyegyüttes teljes felújítása során a tölgy környezetét is teljesen átalakították.
Geológus tűje Hollókő FelsőbudakA Hollókő sziklavilágának távolról látható érdekessége egy 10 m magas, magányos sziklatorony. A Hollókőről Egy évvel ezelőtt nem mentem fel a Hollókő tetejére. Alapterületének átmérője 5-6 m, ezt a tű alakú képződményt Geológus tűje néven is ismerik.
Budak-völgyi tölgyerdő ÓvárhelyÓvárhely kijáratánál, Kisdemeter felé (173-as megyei út) jobbra egy földút vezet egyenesen a 6 hektáros liget-, tölgyerdő felé. Rengeteg kikerics és egy új doboz A tegnap újra felkerestük a tölgyerdőt. Kikerics-szőnyeg Teljes pompával virágzik a kikerics a vén tölgyek alatt.
Jakabkő KusmaA Lunga-patak mellett fekvő Kusma községtől 2 km-re délre, a 949 m magas Jakabkő sziklaszirtjén egykor Árpád-kori vár állt. Ide a falu keleti szélétől induló talajúton juthatunk fel.
Homokkő képződmény BátosBátost Monorfalva felé elhagyva, Bátostól körülbelül 500 méterre, az út jobb oldalán homokkő képződmények vannak. Ha arra jártok, megéri megállni néhány perce.
Bátos vára Burgberg BátosA Lúc patak mellett fekszik Bátos község - a 751 m magas Burgberg nevű hegyen találjuk az ovális alaprajzú 12-dik századi vár jól látható sáncait. Az észak-déli irányban hosszan elnyúló falu északi végétől keletre, körülbelül 2,5 km távolságban.
Kiszsolna Evangélikus templomBesztercétől mindössze 8 km-re délre fekvő, egykor többségében szászok lakta település temploma a 14-dik század derekán épült. Hazafelé Már megint az Óvárhely melletti tölgyerdőben jártunk, kockás liliomokat nézni, fotózni.
SimontelkeBár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Kis-BeszterceA Kis-Besztercés-t legrövidebb úton a Ratosnya völgyén közelithetjük meg, kék keresztet, majd kék háromszöget követve. Karbantartás, geodobozok és a papné Nem tudom, hogy ki lehet a társrejtő, viszont István tudom, hogy élete kalandját éli a minden lehetőségek országában. Karbantartás, pápánás A társrejtő természetesen a rejtő társa. Nem ajánlom ezt az útvonalat, csak gyakorlott kalandra vágyó túrázóknak, mivel a jelzések nagyon gyengék, a kidőlt fák, a patak, meg a bokrok rendkivül nehézzé és lassúvá teszik a haladást.
Református templom SzentmátéBizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
PetelePetele középkori temploma ma is áll, gótikus stílusjegyeit csak részben őrizte meg, portálja átmenetet képvisel a román és gótikus stílus közütt. Mai tornyát a XIX-dik század második felében építették.
Evangélikus templom Aranyosmóric1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Református templom Újős1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.