Törcsvár település (Brassó megye) Központ: Törcsvár. Törcsvár román elnevezése: Bran. Német neve: Türzdorf. Egyéb neve: Tölzburg.
Toplós-kút 27,79 km-reA Toplós-kút a csernátfalus Hát-tető alatti tágas völgyben, a Hegyes-hegy gödrében található. Több hiedelem is fűződik hozzá.
Tigáj-vízesés Felsőkomána 40,14 km-reA Tigáj-vízeséshez Felsőkomána faluból kelet felé indulva érhetünk el, a Komána völgyében a patak melletti erdőutat követve. A zuhatag a Szarvas-tetőtől délre található, a Tigáj-völgyében (régebbi térképeken Szarvas-völgy), közvetlenül az út mellett.
Fekete templom Brassó 22,04 km-reBrassó főterén található Erdély legnagyobb és egyben egyik legszebb műemléke, a legkeletibb európai gótikus templom, a híres Fekete templom. Kis segítséggel - Megtaláltam kis segítséggel, most már tudom hol kezdődik a kerítés, elég relatív. Kis segitseggel - Megtalaltuk Aronekkal, es kis segitseggel. Megtaláltuk - Még márciusban megtaláltuk. A templom bejárata mellett áll Johannes Honterus bronzszobra, aki az evangélikus vallást Erdélyben elterjesztette.
Sepsiszentgyörgyön van egy érdekes hely, Őrkőnek hívják. Változás - Nagyot változott az Őrkő környéke. Sepsi 2 - A kilátás igazán szép, ha az ember kicsit távolabbra tekint és nem csak a roma-telepet látja. Kőbánya - Kinyíltak a boldogasszony papucsai a Sugás pataka völgyében, s gondoltam az Őrkő úgyis útban van, hát akkor megkeresem az ott elrejtett dobozt. Hogy miért is Őrkő, talán régen innen őrködtek, vigyázták a várost és környékét. 50 km-re.
A Curmatura menedékház a Kis-Királykő lábánál található. Kézmosás - Hát kezet mostam alaposan, felfele menet is, lefele is, de a doboz nem került elő. Mosdó - Jól szétnéztem, de fogalmam sincs hol lehet a doboz. Innen megcsodálhatod a kilátást a sziklaszirtekre, a közeli és távoli csúcsokra. 9,53 km-re.
Létrás-szakadékvölgy Királykő 10,52 km-reA Letras szakadekvolgy a Kiralyko eszaki feleben talalhato, a nyugati leszakadasban. Megkozelitese legkonnyebben a Diana menhely fele vezeto kek savon, majd az ebbol kiagazo piros kereszt jelzesen lehetseges.
Magura Galbinarea 4,45 km-reTobbszor jartam mar itt is es nem lehetett kihagyni ezt a csodalatos kis hegyseget sem. A keresztnél - A keresztet gondolom a rozsdás színe miatt nem láttuk, de azért nekivágtunk a szikla megmászásának. Szikrazo feher sziklafalak, pasztorszallasok elszortan a gyephavason, no meg a sok kutya nyaron.
Óriáskő Szotyor 47,16 km-reAz Óriáskő Szotyor határában, a falu felső végén, a sportpálya fölötti terasz oldalában van, a Köveskert nevű helyen. Ide is ejutottam - No, ide is eljutottam. érdekes - érdekes darab. Érdekes darab - Érdekes darab, egy érdekes helyen. A szikla tetőlapján egy öt láb átmérőjű embersarok alakú bemélyedés van.
Törcsvári kastély 0,16 km-reA már messziről festői látványt nyújtó, törcsvári várat a brassói polgárok építették a 14-dik század végén. Törcsvár - Kaphatnánk egy kis segítséget a ládára vonatkozóan? A koordináták megadása magában nem biztos hogy elegendő a megtaláláshoz, valami támpont is sokat segítene. Kivágott fa törzsének üregében - A geodoboz a vár fölötti domb tetején, egy kivágott fa törzsének üregében található, pár lépésre a tisztástól, az erdőben. ernoe Csillababa es Gaspar megtalalta a ladikot - Hihetelennek tunt a kastelytol felfele tartva az erdon at, hogy olyan gyonyoru tisztas van fenn. Bár nincs sok köze Vlad Tepes havasalföldi vajdához, a legtöbb turisztikai kiadványban Drakula kastélyként emlegetik.
A Kariatida nevű, fába faragott térszobor Sepsiszentgyörgy Újszemerja lakónegyedében, az Andrei Saguna és Vasile Goldis utcák kereszteződésénél levő parkocskában található. A Golgotan - A Kariatida Petrovics Istvan szobrasz alkotasa. A város központi parkjában, 2009 nyarán egy szobrásztábort rendeztek, ennek műterméke ez a szobor is. 49,8 km-re.
Ösvény a Bárbes agyarai alatt Bucsecs-hegység 21,03 km-reA Bárbes agyarai sziklacsoport, románul Coltii lui Barbes, alatt vezet el a piros ponttal jelzett túraút egyik szakasza. Mi ezt az ösvényt visszavonulásra használtuk, Szinaja felé, miután bejártuk a Vágy völgyét, és megnéztük annak vízeséseit.
A La-om tetején három bizarr alakú sziklaszál van. Itt a bizonyíték - Tényleg sok zerge van a Bucsecsben, az Omul-csúcs környékén. EKE-tábor 2015 - A tusnádfürdői EKE-tábortól, reggel 5 órától, 125 km-t buszoztunk Bustényig majd innen gyalog a Molnár (Morarul) völgyön jutottunk fel az Omul csúcsra. Ember-csúcs - A rejtekhely körül annyian voltak mint a somlyói búcsún. Az egyik emberhez, a másik óriási fazékhoz, a harmadik lefordított roppant papucshoz hasonlít. 10,46 km-re.
Repülőszálloda Barcarozsnyó 8,12 km-reBarcarozsnyó közelében egy Boeing 737-es repülőgépet luxusszállodává alakítanak át. Az 1991-ben gyártott repülőgép törzse ma turisztikai látványosság, egykor a Lufthansa és a Blue Air használta.
Borvíz Útja Előpatak 44,27 km-reElőpatak falu Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgytől 10 km-re nyugatra, az Előpatak völgyében fekszik. Dobozilag hűlt hely - Megtaláltuk az érdekes, sajnos dobozilag hűlt helyet. Borvízért mentem - S közben még egyet sétáltam. Megnyílt a Borvíz Útja fürdő - Megnyitotta kapuit az előpataki Borvíz Útja fürdő. Előpatak községhez tartozik, melynek azonban nem itt van a központja, hanem Árapatak faluban.
Gredistye-völgy Alsómoécs 7,13 km-reA Gredistye-völgy, románul Cheile Gradistei, a törcsvári hágó közelében található, Felső-Moécs település közelében. Rossz helyen kerestem - Nem vagyok első megtalálója a geodoboznak, talán csak első keresője. Nem egy hosszú szoros, a táj szépsége és a meredek sziklafalak teszik nevezetessé.
A barcarozsnyói vár 11,25 km-reBrassótól délnyugatra, a Vidombák-patak partján fekszik Barcarozsnyó, a szász mezőváros. Szép rejtés - Ügyes, szép rejtés. Megtaláltuk - Dukéákkal és Kerekesékkel. Diakeveimre vissza - Itt a var arnyekaban gyakorlatoztunk, valamikor ugy a 80-as evek elejen. A város keleti részén található a 150 méter magas Várhegy.
Hegyes-szírt 14,01 km-reHa már vetted a fáradtságot és kiugrottál a Costila menhelyhez, nem éri meg kihagynod a Hegyes-szirtet (Țancul Ascutit). Ugyanis a menhely fölött közvetlenül tornyosuló hegyes sziklaszirtről még gyönyörűbb kilátás nyílik a Costila hatalmas sziklafalaira.
Várpanoráma Törcsvár 0,31 km-reA törcsvári kastéllyal szemben, a patakon túl, egy tisztást találunk. Rálátás - Valóban nagyszerű a rálátás a kastélyra, innen még nem volt fotóm. Az erdő szélén betonlépcsők vezetnek egy márványtáblához, oda ahol egy ideig Mária román királynő szívét őrizték.
Réz-híd Csukás-hegység 47,79 km-reA Réz-híd a Csukás-hegységben található, a Zákány-csúcs közelében. Nevét a vöröses színének köszönheti, a rajta megtelepedett moszatoktól.
Görgő-tető Baróti-hegység 49,19 km-reA Baróti-hegység erdővel borított szelídhajlású hegyek-dombok képét nyújtja. A Gorgo tetoi fenyvesben - Ez is az utamba esett a Benko kert fele. Virág jelölte - Nagyon pontos a leírás, ezért könnyen meg is találtam, a rejtek előtt bánsági sáfrány ékeskedett, a sípálya tetejéről csodálatos látványt nyújtott az őszi erdő. A Görgő-tető messziről is jól látszó magaslata a hegységnek.
Csalán-völgyi varrótű 13,68 km-reCsalán-völgyi varrótű Ott voltam a rejtésnél - Nehéz a "varrótű" közelébe férkőzni, átvergődve a borókatengeren, de megéri a fáradságot. Hatso-nyereg alatt - Valamikor egy -ket evtizede itt a Kiralykon hallottam, hogy ha "remeg a labad" a sziklan "varsz a tuvel a varrogepen".
Zárt-tisztás Királykő-hegység 13,23 km-reA Zart-tisztas a Kiralyko-hegysegben talalhato, 1800-1990 m-es magassagban, a Kozepov kozvetlen szomszedsagaban. Kelet es eszak felol oriasi sziklafalak hatarozzak meg, mig nyugatrol a Landzsa-szakadekvolgy (Padina Lancii) es delrol meg a Nagy-kofolyas (Grohotisul Mare vagy Horja Mare).
Fekete Torony 21,9 km-reFekete Torony Brassó Csatlakozom az előttem szólóhoz - Valóban könnyű megtalálni, ha az ember visz magával egy profit. Sok beiras - Egy "Unnepi" setat tettem a tortenelmi brassoi tornyoknal. Megalazva es kifosztva - Ezt mar egy jopar eve megtalaltam, akkor meg a lada tele volt, es osztan a rejtek kitorlodott.
Tetves-kút 48,47 km-reEz nem más, mint egy omladozó kővályú egy forrás közelében, az erdő sűrűjében megbújva, amelyet a helybeliek nem tudni, hogy miert is, Tetves-kútként ismernek. Esti séta - Egy kis esti séta a Tetves-kúthoz. Könnyed séta - A kék pontot jártam végig, és utamba esett, kellemes kis séta volt. Árapataki helynév - Pesty Frigyes helyneveit tanulmányozva, kiderül, hogy Árapatak község közelében, a Határon van egy kútforrás, a Tetves kút. Megközelíthetjük a kék pont mentén, vagy a Sugás fürdői útról is.
Spirla-menedékhely Királykő-hegység 13,5 km-reA Spirla-menedékkunyhó a piros sávval jelzett túraútvonalon található, mely a Plaiul Foii-menedékháztól indul. A Grind-nyeregnél ér ki a Nagy-Királykő gerincére, annak északi és déli részének találkozásánál.
Unitárius templom Sepsiszentkirály 45,4 km-reA falu neve is templomról tanúskodik, Szent István király tiszteletére szentelt templomáról nevezték el. Ez egyben arra is utal, hogy már a XII-dik században plébániatemplom, amikor a Szent Istvánról elnevezett plébániák létesültek vagy kapták nevüket, ha előbb léteztek.
Unitárius templom Kilyén 49,11 km-reA templom a XV-dik században gótikus formát kap, szentélye ma is őrzi gótikus jellegzetességeit. Töredékesen megmaradt a szentségfülke is, az 1497-es évi dátumával.
Nárciszrét Sárkány Vád 35,86 km-reA híres Nárcisz-mező (románul Poiana Narciselor és Dumbrava Vadului néven is ismert) tulajdonképpen egy 394 hektár kiterjedésű, nedves talajú, ritkás kocsányos tölgyes, amelynek tisztásait májusban ellepik a csillagos nárcisz fehér virágai. Még mindig - A doboz továbbra is várja a keresőket, a nárciszok kezdtek virágozni. Április végén, a nárciszmezőn - Aznap a környéken kirándultunk, az egyik célpont ez a nárciszmező volt. Mivel a hasonló tölgyesek többségét már kivágták, a terület nemcsak a nárciszok miatt, hanem mint a vidékre korábban jellemző növénytársulás fönnmaradt képviselője is érdekes.
Egykori Hungária szálló, ma a Posta épülete - Sepsiszentgyörgy, 1 December 1918 utca 18. Regi az uj kozott - Igen, a regi Hungaria szallo, epult a XX-dik szazad elejen. Épült 1907-ben. 50,77 km-re.
Attila vára a Rika-erdei kora középkori erődítményrendszerhez tartozik, Felsőrákostól 6 km-re északnyugatra, a Sóskút (Nádas) és Rika patakok között, enyhe lejtésű hegylábon helyezkedik el. A rejtekfát kivágták - eseslevi, április közepén, melyik évben? Mert a bejegyzésed szerint, több mint két évvel ezelőtt találtad meg a geodobozt, 2014-ben. Tölgyfa a bükkösben - eseslevi, én a Hun király című bejegyzésed dátuma (2014) miatt kérdeztem rá, hogy melyik évben voltál. Attila - Ebben az évben,2016-ban, voltam a Réka váránál meg a sírjánál s persze útba ejtettük az Attila várát is. A lelőhely legmagasabb pontja az egykor romokkal koronázott 684 m magas Hegyes- vagy Boldi-tető. 65,99 km-re.
Református templom Fotosmartonos 57,61 km-re Az 1567-i regestrumban Fotos 10 kapuval, Martonos 11 kapuval szerepel, 1602-ben Fotos a neve, középkori templomról nincs adat. Középkori tiszta katolikus lakossága a reformáció idején református lesz.
Sündisznó-szikla Ürmös 55,23 km-re A falu délnyugati kijáratánál, a régi térképeken Kiskőbányának nevezett részen, egy különleges, sündisznóhoz hasonlító sziklát találunk. Cigánytelep van a tövében - Megtaláltam, kár, hogy cigánytelep van a tövében. Tenyleg sundiszno - Mivel az urmosi templom zarva volt (nem szeretem a zarakat) igy felkerestem a sundisznot, cigany kornyezetben. A látványos sziklaalakzat néhány lépésre van a települést átszelő műúttól, a helybeli cigányok házai mögött.
Régi Móric-fahíd Homoród 55,34 km-re A homoródi Móric-híd (régi osztrák térképen Morizbrücke) újjáépítés áldozata lett, 1886-1887-ben cserélték ki újszerkezetű vashíddal. Nem maradt meg fénykép vagy rajz róla.
Homoród-folyó forrása 58,29 km-re A Homoród-folyó úgynevezett forrása, pontosabban kezdete, a Kis-Homoród és a Nagy-Homoród összefolyásánál található, Homoród községben. Innen dél felé folyik, majd 6 km után, Szászugránál, az Oltba ömlik.
Borzvára Kispatak 56,11 km-re Kisborosnyó részének tekintik Kispatakot, pedig bő 1,5 kmtávolság választja el a két települést. Kisse esos ido volt - Kellemes kis seta, es a mai nap ez is meglett. Tudás vagy szerencse? - Tudás vagy szerencse? A lényeg, hogy megtaláltam. A szaloncukrot kivettük - Jó mélyen volt, de megtaláltuk. A Bodzafordulói hegyek északi lejtőjéről, a Késa nevű helyről ered a Kispatak vize.
SZNM 8 Eresztevény Gábor Áron síremléke 59,84 km-re Gábor Áron 1849 július 2-án hunyt el a kökösi csatában. Gabor Aron de nem a rezagyuja - Ez mar egy mas nap volt mas rejtekkeresessel, de szinten a SZNM-e nyomaban. V. Állomás - Hol is a hézag? A korábbiakhoz képest eléggé megváltozott az emlékmű környéke, úgyhogy nem találtuk meg sem a hézagot, sem a dobozt. Sikertelenül - Gyakran járok sétálni, bringázni erre a környékre, háromszor is kerestem a dobozkát de nem találtam. Holttestét szülőfalujában, Bereckben kívánták eltemetni a székelyek, de az oroszok is meg akarták szerezni, a helyiek megfélemlítése céljából.
Régi Olt-fahíd Hévíz 53,26 km-re A hévízi Olt-híd újjáépítés áldozata lett, 1886-1887-ben cserélték ki újszerkezetű vashíddal. Nem maradt meg fénykép vagy rajz róla.
Evangélikus templom Mártonhegy 66,08 km-re 1335-ben plébániatemploma van - temploma után, melynek Szent Márton lehetett a védőszentje, Szentmárton volt a neve. Templomának eredete egy századdal korábbra, a XIII-dik századra tehető, mert eredetileg háromhajós bazilika volt.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.