Bedő település (Hajdú-Bihar vármegye) Közeli látnivalók: Görög katolikus templom Bedő, Bocskai-kastély Nagykereki, Hodossy-kastély Ártánd, Református templom Biharkeresztes, Csere-erdő Hencida, Világháborús emlékmű Váncsod, Református templom Váncsod, Református templom Hencida.
Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva 48,92 km-reÉrmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
Radványi-erdő 31,16 km-reA cséffai természeti park területének védetté nyilvánítását elsősorban az itt található értékes élőhelyek, a nedves-mocsaras rétek, pannon szikesek, a közel 200 hektáros Radványi-erdő, valamint a 700 hektáros mesterséges halastavakhoz kötődő gazdag madárvilág indokolta. A Tetemre hívás című Arany János balladában is megörökített radványi sötét erdő az egykori Körös menti ártéri keményfás ligetek maradványa.
Hegyközszentmiklós 32,47 km-reHegyközszentmiklós az Érmellék és a Hegyköz találkozásánál, a Cserhát (érmelléki dombok) erdős dombjai között alakult ki. Első találat - Első találatom egy szűz láda. Mit mutat meg ez a rejtés? - Most veszem észre, hogy a nagy lelkesedésben, a ládaoldal elkészítésekor kimaradt a lényeg. Jó rejtés, szép kilátás - Tavaly költöztünk a faluba ma kerítettem időt a keresésre. Valamikor a XII-XIII század folyamán a Váradtól Szatmár felé vezető középkori kereskedelmi út mentén.
Cséffai Természeti Park 29,32 km-reAz 5002 ha-os új természetvédelmi terület a román–magyar határ mentén, Nagyváradtól 30 km-re délnyugatra helyezkedik el, Cséffa és Oláhszentmiklós Bihar megyei községek határában és közvetlenül kapcsolódik a Körös–Maros Nemzeti Park területeihez, egy összefüggő, határon átnyúló, közel 13 ezer hektáros védett területet alkotva.
Szentjobb vára 30,66 km-reNagyváradtól északkeletre, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb település. Várának helyéhez úgy jutunk el, ha a Berettyó hídján átmenve az útról jobbra térünk.
Szigligeti Színház Nagyvárad 18,33 km-reA Fellner-Helmer bécsi tervezőintézet tervei alapján, 1899-ben kezdik el a színház építését neoklasszicista homlokzatú, neorokkokó belsejű stílusban. Váradi séta - A váradi láda-kereső séta második állomása. Átutazóban Nagyváradon 1 - Egy kis séta a központban, na meg láda keresés. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatt egy nosztalgikus séta keretében.
Kocka alakú lombkoronák Nagyvárad 18,47 km-reNagyváradon, a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcában tizenkét Carpinus Betulus fa lombkoronáját kocka alakúra alakították ki. Állítólag ez az első ilyen megoldás az országban, a nagyszebeni Acélmunkások utcában terveznek még hasonlót.
Érsemjén 44,42 km-re1332 - Symian, Ujsemian; 1520 - Semyen; 1900 - Érsemjén, 1920 Simian. Érsemjén a nevét legkorábbi birtokosai, a Balogh-Semjén család (Boloc-Semyan) név után kapta.
Ördögárok Debrecen 40,24 km-reDebrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára. A nép által a Tiszántúlon Ördög árkának nevezett hatalmas földsáncok maradványai többfelé is megtalálhatók az Alföld peremén.
Halász Székelyhíd 33,3 km-reAz Érmellék egykor gazdag vizeinek emlékére az Ady Endre Kulturális Központban nyílt meg egy múzeum. Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot. A székelyhídi doktor Wilhelm Sándor nyugalmazott tanár, halbiológus nevéhez fűződik a kiállítás anyagának összegyűjtése.
Püspökfürdő 26,09 km-rePüspökfürdo, kemping és fürdotelep, Nagyváradtól 8 km-re található. Nevezetessége a termálvizu tóban nyiló tündérrózsa.
Várhegy Tasádfő 39,87 km-reA tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben. Az ásatások során több egymásra telepedett kultúrát találtak, az első már az újkőkorban létezett, de kora bronzkori telepre utaló nyomokat is találtak.
Bihar földvára 13,15 km-reA hajdani Biharvár, Bihar vármegye névadó székhelye lett. Hatalmas méretű földvára hazánk legimpozánsabb ilyen jellegű emléke.
Szűz Mária katolikus templom Székelyhíd 33,56 km-reA Dietrichstein-Stubenberg-kastéllyal egybeépítették 1764-68 között Johann Nepomuk Dietrichstein, a székelyhídi uradalom birtokosa megbízásából. Katolikus emlékek Székelyhídon - A római katolikus templom belülről megnézhető a rácson keresztül, az ajtót nyitva tartják.
Ezeréves tölgy Mikepércs 29,17 km-reAz ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll. A magányos tölgy a szakértők szerint csak 250-300 éves, de a túlzásokra hajlamos, egyszerű falusi ember ezerévesre kerekítette életkorát.
Római katolikus bazilika Nagyvárad 17,63 km-reRómai katolikus bazilika, Szűz Mária mennybemenetele római-katolikus székesegyház - Nagyvárad. Szobor - Egy nagyváradi séta első találata. Nosztalgia - Nagyváradi tartózkodásom alatt megejtett nosztalgikus séta alatt kaptam meg ezt a geodobozt.
Nagyerdei Víztorony Debrecen 44,07 km-reA debreceni Nagyerdei park látványossága a ma is működő Víztorony, 1913-ban épült - az épületnek 34 m magas kilátója van. A Nagyerdő lombkoronaszintje felett rá lehet látni az erdőre, az Egyetemvárosra, és az egész Debrecenre.
Gyógyfürdő Hegyközszentmiklós 31,3 km-reA 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
A nagyváradi vár 19,51 km-reEzen a 150 000 négyzetméteren, 9 évszázadon át egyik itt álló építménynek sem volt nyugodt története. 282 ablak - Érdekes a fenti hozzászólás ékezet- és szóhasználata, népi hiedelmen alapuló tartalma. Átutazóban Nagyváradon 4 - Mivel elég nyílt terep meg kellett várjuk míg elmennek a környékről, a közeli padokról, utána már csak azt kellett megfejteni, hogy honnan 16 méter, melyik kerítéstől és máris meglett a geodoboz. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatti nosztalgikus séta alatt találtam rá a geodobozra. 1241-ben földvár állt ezen a helyen faépítményekkel, 1247-1569 között egy kör alakú kővárról tud a történelem.
Református templom Margitta 48,94 km-reMargitta és környéke már a rézkorban is lakott hely volt. Azért érdemes megemlíteni - A láda bejegyzés általános jellegű (Margitta), úgyhogy véleményem szerint nem vétek, ha megemlítem a város egyik fő turisztikai objektumát (és természeti értékét), a strandot (N 47. Melyik termál strand? - Az általad megadott koordináták a gúgli térképe szerint a mező közepére mutatnak. Kettő van - Igen, két termál strand van a városban. Környékén gyakran találtak réz-, bronz- és vaskorból származó leleteket.
Kazinczy Ferenc mellszobra 44,47 km-reEredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Fráter kastély Gálospetri 49,88 km-reGálospetriben két Fráter kúria is van. Az egyikben az orvosi rendelő működik, a másik korábban a helyi termelőszövetkezet szolgálatában állt, majd annak megszűnése után egyes helyiek láttak elbontásához.
A Somlyó-hegy fél hektáron elterülő paleontológiai védett terület, Betfia falu határában. A védett terület látványossága, a Betfiai kráter, amely 80 métert meghaladó mélysége miatt csak barlangászok számára látogatható.
Nagyszalonta 40,81 km-reNagyszalonta, románul Salonta, korábban Salonta Mare, németül Großsalontha, a város neve a szláv Suleta személynévből ered, amely a Sulimir személynévből származik. Sajnos már zárva találtuk - A múzeum 16 óráig volt nyitva, mire ideértünk már zárva volt. Nagyváradtól 38 km-re délnyugatra a Kölesér partján fekszik, Nagyvárad - Arad - Temesvár országúton, a román-magyar országhatártól keletre.
Halom Szilágypér 58,37 km-re Szilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található. Magassága körülbelül 10 m, a régi osztrák térképeken Halom elnevezéssel jelenik meg.
Malmok völgye-patak Borz 64,09 km-re A Malmok völgye egy körülbelül 370 m hosszú patak völgye, mely egy 50 méter magas sziklafal aljából ered. Rövid útja alatt, egykor több vízimalmot hajtott meg, majd Borz falu nyugati végénél ömlik a Fekete-Körösbe.
Ajtófélfa csűr természetes híd Biharkaba 63,41 km-re Az Ajtófélfa csűr (Sura Usorilor, Az ajtófélfák csűrje) egy természetes híd Biharkaba (régebbi nevén Kebesd, románul Cabesti) mellett. Földrajzi helynevek - A román nyelvben a sura csűrt, az usori ajtófélfákat jelent. A Csendes-völgy (Ajtófélfák völgye, Valea Stramturii, Stramtura Valea Usorilor) és az Oszoly-völgy (Valea Osoiului) találkozásához közel található.
Koporsó alakú tumba Élesd 50,28 km-re Élesd lakosai mintegy 300 éve temetkeznek a város északi részén lévő lejtős domboldalra. FTF - Ritka latvany. A római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll.
Kilenclyukú híd Hortobágy 64,71 km-re A hortobágyi kilenclyukú híd a történelmi Magyarország legnagyobb kőhídja, a hídfők között 93 m hosszú, a 33-as főút halad át rajta. Ezen a helyen már 1346-ban volt fahíd, végül 1833-ban építenek itt kőhídat, nyolc évig tartó munkával - legutóbb 1983-ban, majd 2009-ben újították fel.
Római katolikus templom Érábrány 50,65 km-re A XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Kölcsey Ferenc-emlékház Sződemeter 65,16 km-re Sződemeter, Kölcsey Ferenc, a Himnusz költőjének szülőfaluja. Kölcsey nyomában - A Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ egy üde színfolt ebben az egykor szebb időket látott faluban.
Vízimalom Biharrósa 64,09 km-re A 19-dik századi fából készült vizimalom még most is működőképes, ez az egyetlen a környéken, amelyet még használnak. A malom működési szerkezetét a szárnytárcsás vízikerék alkotja, melyet az átirányított vízhozam mozgat, kifolyócsatornán át elterelve a vizet.
Farcu-bánya kristálybarlangja Biharrósa 64,18 km-re A Rosia patak szurdokvölgyében több kisebb, érdekes barlang található. Magyar idegenvezetés - Egy kisebb csapattal tettünk látogatást a barlangba. A legújabb technológiával berendezett és kivilágított Farcu kristálybarlang legszebb része a kristálygaléria.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.