Barackospatak település (Hargita megye) Központ: Gyimesközéplok. Barackospatak román elnevezése: Baratcos. Egyéb neve: Barackospataka.
Muhos pataki népi fürdőA gyimesközéploki Hidegségpatakán felfele haladva 10 kilométerre érjük el a Muhos patakot. Kipróbáltuk a dézsát Eljöttünk a világ végére egy kis csendért. Muhosban vakacioztunk Osszejartuk az Ilia-hagot, a hadi utat, a Javardot, a Hidegseget (koustokkel zugokkal), az Aranyos-hagot (Mihalyszallasa), stb. Itt található egy Büdös víz nevű forrás, melyet az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején gyógyfürdőként hasznosítottak egy kétkádas kis helyiségben.
Toronykövek JávárdipatakaA Jávárdi-patak földrajzi bal oldalán, Jávárdipataka északi felében, közvetlenül az út mellett, a meredek oldalban impozáns, égbenyúló, torony formájú kősziklák találhatók. Meredek Na, ez aztán jó kapaszkodó, hát aztán a kisebbik szikla megtalálása, melyikből több is van. Bár alulról is látványosak, a toronykövek mellől csodálatos a rálátás a településre, a patakvölgyre.
Fa harangláb HidegségAz Urunk színeváltozása római katolikus harangláb a dombon, Hidegség temetőjének közepén emelkedik az ég felé. Temető Amint közelebb kerültem a haranglábhoz, már messziről látszott, a deszka alatt. Egyszerű, könnyen megtalálható Az út és a parkoló le van aszfaltozva a temető alatt. A mutatós fa harangláb becsületesen ki van kötve a négy sarkánál, sodronykötéllel.
HidegségHidegség a Gyimesek második legrégebbi települése a Gyimesi-szorosnál létrejött Sáncpataka után. Amikor a tatárveszély megszűnt, elkezdődött a Gyimesek gyors benépesedése, a Tatrosba ömlő patakok völgye is mind beépült.
Páduai Szent Antal kápolna HidegségPáduai Szent Antal, a szegények védelmezője, a védőszentje a Hidegségen, a Jávárdi-patak földrajzi baloldalán álló Szent Antal kápolnának. Nincs már meg a doboz! Be van kerítve a kápolna, de mint általában a Gyimesekben, itt is szépen ki kell akasztani a kaput és visszacsukni. Szerintem ott kell legyen a fedett kút A kápolna alatti útkereszteződéstől egy kis utca indul északnyugat felé, a fedett kúthoz vezet. Páduai Szent Antal 1195-1231 között élt, portugál családból származott.
Kóta köve JávárdiJávárdipataka Gyimesközéplok Hidegség nevű falurészének egy utcája. Geodoboz és pásztor-túrabot Kínálkodás és hazudozás után, Kristály Tibor Bükkhavas-pataki csángó házától indultunk neki, a Janók-patak völgyén felfelé, neki a Jávárdi-hegynek. Pásztorkutyák Nem egy veszélytelen környék. A Jávárdi patakának északi részén húzódó hegyén, közel a kápolnához található a Kóta köve.
Szent Péter és Pál kápolna BükkhavaspatakaA Szent Péter és Pál katolikus kápolnát legkönnyebben Bükkhavaspatakáról lehet megközelíteni, a Nagysarok-patak szádától indulva, a Jávárdi-hegy felé. A kápolna újrarejtett geodoboza A pünkösdi Jávárdi-körtúra alkalmával érkeztünk ide, a Bagolykő felől. Búcsú után A Kóta-kövétől errefele sétáltunk, elkapott egy kis nyári zápor, hamar vége lett, és tovább gyönyörködhettünk a táj szépségében.
Zúgó-vízesés JávárdipatakaA Gyimesek egyik különösen szép vidéke Jávárdipataka. Nem sikerült megtalálnom a dobozt Ahogy láttam nagyon forgalmas hely. Nincs már meg a doboz! Kövezett az út, autóval is fel lehet menni a vízesésig, ha szükséges, de parkolni nem nagyon van ahol. Itt a jellegzetes hegyi faházak közt csörgedező patakot a természet vízeséssel teszi még szembetűnőbbé.
Jávárdi-tető JávárdipatakaA legmagasabb pontján fenyvessel borított, 1444 m magas Jávárdi-tető a Jávárdi-patak völgye fölé magasodik. Új geodoboz új rejtekben A pünkösdi geocitrom előtt szervezett Jávárdi-körtúra alkalmából érkeztünk a helyszínre. Útban a csúcs felé látványos sziklaalakzatokat tudunk megfigyelni.
Gyimesi jegenyefenyők Bükkhavas-patakaA Gyimesek egyik kevésbé ismert látványossága a két, óriás méretű jegenyefenyő. Csak egy fenyő maradt Sajnos már csak egy fenyő magasodik. Magasságuk 42 m, átmérőjük mellmagasságban 110 cm, illetve 130 cm, becsült életkoruk 200-250 év.
Szent Miklós-szoborSzent Miklós-szobor Gyergyószentmiklós EKE08 Miután megszabadultunk a kéregető cigánygyerekektől, elég sokat kellett forgolódni a szobor körül.
Fenyővize tanösvény PottyandA Fenyővize tanösvény hossza: 800 m, a menetidő 1 óra, a szintkülönbség 5 m. A nehézségi szint könnyű, az útjelző oszlopok színe világosbarna.
Szent Anna-kápolna GyergyószentmiklósA várostól északra, az 1087 m magas Csobot-hegyen egy magyar és egy örmény római katolikus Szent Anna kápolna áll. A Csobot-hegy ködben, a rejtek befalazva Több ügyben is dolgom akadt aznap Gyergyószentmiklóson. Minden év július 26-án Szent Anna napi búcsút tartanak itt.
Kálnoki borvíz CsobotfalvaCsobotfalváról az Agyagfalva nevű falurészen keresztül lehet eljutni a Kálnoki borvízhez. Hiába Már két alkalommal kerestük fel ezt a helyet, sajnos mindhiába. Belmezoben Erre a helyre meg a szuleimmel jartam evtizedekkel ezelott, nagyon sokszor. A Kánásor és Somlyó patakok találkozásánál, a kereszteződésben egy tábla fogadja az arra járókat - balra a Kerekeger feredő, jobbra pedig a borvízforrások.
Mária-kert és Kájoni Herbárium CsíksomlyóCsíksomlyón ér véget a Mária-út, ezért az évek során kialakították a Mária-kertet, hogy az elfáradt zarándokok itt megpihenhessenek. 2010-ben 15 udvar kialakítását kezdték itt el, melyek a Mária életében kiemelkedő eseményeknek állítanak emléket.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.