Csíkrákos település (Hargita megye) Központ: Csíkrákos. Csíkrákos román elnevezése: Racu.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Csíkrákos (Hargita megye) és környéke turisztikai látnivalói

Hegyi menedékhely A Naskalat-csúcs közelében felállított faházikót a fehérmezei és Ördög-tavi hasonló létesítménnyel együtt, 2010 nyarán helyezték el a Hargita megyei tanács programja keretében, önkéntes és hivatásos hegyimentők.
Cseppköves bunker Vizes túra III - Egyre jobban esett az eső, de nem akartuk kihagyni a rejtekhelyet, és különben is már elég vizesek voltunk. Bunker 1 - Bár ott volt az ösvény mellett, ezt találtuk meg utoljára s teljesen véletlenül. Csak a geodoboz volt otthon - Bár a cseppköves bunkert én találtam meg, és dokumentáltam elsőnek ezen a játszótéren, a geodoboznál a harmadik helyre érkeztem.
Forrás Piricske felé Nem rejt már - Szép helyen van a forrás, de sajnos fakitermelés folyik a környéken. A geodoboz a helyén van - BabBerci, ez a rejtés kifogott rajtad. Finom víz - Nagyon finom vize van ennek a forrásnak.
A Szejke-tető (Nagy Mál tető) nyugati oldalán, a Sármány nevű helyen, a rozsdás színű földek neve a Vörösoldal.
Várhegy Toronyirányt - Lövéte és Homoródalmás között valahol félúton félrehúztunk, leparkoltunk. Gyöngyvirág, madárijesztők, és szarvasok - A geoüveggel megjelölt földvár felől érkeztünk ide, majd innen ereszkedtünk le újra a kőbányához.
Hirtelen-puszta A Hirtelen-puszta a Dél-Hargita egyik turisztikai csomópontja.
Székely Kálvária Vadméhek nélkül - Gps nélkül valószínűleg nem találtam volna meg. Történelem óra - "A székely történelembe belemélyedve végigjártuk a Székely Kálvária útját. Mindig jön egy új tavasz - Mindenkinek figyelmébe ajánlom, aki még nem járta végig.
Háromkút-forrás Egy geodoboz 13 pásztorkutyával - Nem ez az első alkalom, hogy a helyszínen járok, így nagyjából tudtam, hogy mire lehet számítani. Kutyavilág - Hidegség-Farkaspalló-Háromkút gyönyörű környék, háttérben a hegyekkel, völgyekkel. Őszi séta - A geodoboz épségben várja továbbra is a megtalálókat.
Ötven, név szerint ismert I.
Ördög-tó Az Ördög-tó ördögöcskéje - Mivel a következő napokra esős időt jeleznek előre, és ma még szép idő volt, elhatároztam, hogy kihasználom.
Hollókő Sötétedés előtt, ebédidőben - Nem itt vezetett el az utam, de Homoródfürdőtől egy kis kitérővel kocsival is megközelíthető a hely.
A Vasond völgye tanösvény hossza 7 km, a menetidő 3 óra, a szintkülönbség 249 m.
Kőd-vonulat A Kőd-vonulat kakukkfióka a Csíki-havasok kristályos palából, mészkőből, dolomitból, de főleg kárpáti flis homokkőöszletből felépült tömegéhez képest.
Óvóhelyek és harckocsiakadályok A szentegyházi zászlóaljtámpont 1943-ban épült, a csíki medence fele tartó, Tolvajos-tetői út biztosítására, egy esetleges délnyugat irányú támadás kivédésére.
Égető kemencék A Fenyves-patak völgyében, a Buzgó borvíztől 1 km-re északra, az út egy kisebb tisztást kerül meg.
Katolikus templom 1748-tól tervezik az új csíkszenttamási templom építését, amely a régi romjainak felhasználásával el is készül 1777-1776 között.
Nyír kútja pihenő A Nyír kútja pihenő Csíkszentimrétől kevesebb mint 4 km-re található, keletre.
Köpeci szil Nem megmondtam! - N Másodikra - Második próbálkozásra meglett. Ami kivül, az volt belül is - Hogy mi egyéb lehet még itt? Rengeteg minden.
Vasalt mászóút Nagy mászás - Háromkútról másztunk ki. Szikla - Egy nagyon könnyen megtalálható doboz. Csúcsforgalom - Az utóbbi időben megszoktuk, hogy hétvégén a legeldugottabb helyen is nagy a forgalom.
Móric-kő Nincs meg a régi doboz, de van egy új doboz, új rejtekben - Pálpatakáról jövet, a Móric-kő közelében van egy elágazás jobbra. A környék igazi vadaspark - Ma rejtettem egy geodobozt a Fügeváránál, mely jelenleg andezitbánya. Lobogó - Ha már valaki ilyen helyre lobogót telepít, akkor gondoskodhatna arról is, hogy egy év múlva ne egy rongy-darab lebegjen itt.
Daniel-kastély A Daniel-kastély az erdővidéki Olasztelek központjában található, reneszánsz stílusú épület, a falu egyik legfontosabb műemléke.
Maros forrása Az egyik testvér - Három éve készülök a dobozcserére. Köszönöm a dobozcserét - Köszönöm a geodoboz karbantartását. A Maros ősszel - Egy nagy kört mentünk a gyönyörű őszi napsütésben a színes lombokat csodálva.
Lina-kanyar Találó segítő információ - A forráshoz közeledve már sejtettem, hogy mit jelent a segítő információ. Erdekes rejtekhely - Kaum zu glauben, aber das stecke der Cache. Utolsó - Ez lett a nap utolsó kalandja.
Dálya néveredetéről a mese arról szól, hogy egykor tündérlányok jártak a tájon: Klára, Dála, Ramocsa.
Tamási Áron sírja Ábel a ravatalozóban :) - Igaz, hogy nem az első alkalommal kerestük, de most biztosra mentünk. Ravatalozó - A rejteket megtaláltam, a geodobozt viszont nem. Geodobozt nem találtuk - A sírnál szokás szerint sok turista.
Tortomai halomsirok Egy erdekes hely - Keso delutan indultunk a sirok fele tele voltam varakozassal. Itt csak lehetett doboz... - Ezt az ureget korbekutattuk, nem is olyan kicsi, konyekig benyultunk de doboz sajnos nincs. Sajnos - Sajnos a dobozt valaki kiemelte.
Kilátópont Kakukk-hegyi barangolások II - Egy régi vulkán maradványa, sűrű fenyvesek veszik körül, kellemes túrázásra lehet számítani, de a mackókat kerülni ajánlatos.
Babba Mária Daczó Árpád: A Babba Mária elnevezéssel legeloször Csíksomlyón találkoztam.
Csicsói-várszikla Szerencsésen megtaláltuk - Ma délután egy frissen fertőzött, kedves évfolyamtársammal. Oriasok nyoman - Kerekparozasbol hazafele tartva kerestem fel a Sziklavarat, felcsigazott az Orban Balazs fele leiras, es nem csalodtam, nagyon szep a hely, a kilatas, ha nem is annyira lenyugozo, mint peldaul a Bagolykorol, de a fal maradvanyok megmozgassak az ember fantaziajat, es titokzatossagot kolcsonoznek a helynek. Új geodoboz új rejtekben - Mivel a mai napra nagy hidegeket és viharokat jeleztek előre a hegyvidéken, egy közeli, alacsonyabban fekvő túracélpontot választottunk.
Tusnádfürdő tiszafája Tiszafa kivulrol - Hat bizony en Biblia bacsihoz nem mentem be mert az udvaron elegge nagy nyuzsges volt igy kenytelen voltam az utrol felfedezni a tiszafat, lattam mar ennel nagyobbat is.
Borospataka Előadás előtt, a kerítés után - A pünkösdi geotúra-geocitrom után a nap utolsó programpontja számomra a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása volt, melyet a borospataki skanzen színpadán tartottak. Mintha mézeskalácsból lennének - Sok kicsi mesebeli házikó, meg ne kóstold, nem mézeskalácsból van, és a boszorkány sem leselkedik.
Tatárdomb Lyukas kő - A dobozt nem sikerült megtalálnom. Majdnem eláztunk - Egy kedves barátommal indultunk kirándulni.
Katolikus templom Kovar - Nem tudom, hogy ti hol is kereshettetek a leiras elegge vilagos. Újra kell telepíteni a geodobozt - Bár könnyen megtörténhetik, hogy a geodoboz ott van még a helyén, a rejtekhelyet átalakítottam érdekes hely típusra. Kőkerítések között - Különleges falu.
A Saj havasa 1553 m magas, a Csíki-havasok legmagasabb csúcsa.
Minimum Party A művészi alkotókészség természetbe kihelyezett nyomai - Kászon, illetve Lemhény környékére indultunk, kincskereső kirándulásra, így kapóra jött a két közeli, frissen bejelentett rejtekhely. Kászon 2 - Második állomásunk a táborhely volt.
Református templom Kisbacon Kisbaconi torony - Szép karcsú torony, gondozott templom. Templom - Épp az utolsó pillanatban sikerült bemennünk a templomba.
Csiszárfürdő Igaz - Tegnap a jofajta esozeseket kihasznalva Csiszarfurdore is eljutottunk. Fehér csokoládé - Aznapi túránk célpontja a Begyenkő volt, Bálványosfürdői indulással. Feredők - Jó nézni és látni, hogy van ami megújul szűk hazánkban.
Vasútállomás Az utolsó miénk állomás - Én most sem értem.
Két ismeretlen magyar honvéd, a 32-dik határvadász zászlóalj katonáinak sírhelye Lókút erdős részén, közel az egykori határvonalhoz.
Katalin-kápolna A Katalin-kápolna romjai Kászonfeltíz észak-nyugati részén, melyet a helybeliek Pápországának neveznek, a Kászon-patak földrajzi jobb oldalán, a település felé emelkedő dombon helyezkednek el.
Fekete-Hagymás-csúcs A Fekete-Hagymás a Hagymás-hegység második legmagasabb hegye.
Szentsimoni borvíz Csíkszentsimon borvízforrásai a település nyugati határában törnek fel, tőzeglápos és vizenyős ártereken.
Ladók- vagy Cifra-völgyhíd Ladók-, vagy Cifra-völgyhíd - Jo moka volt :) A talalkozo alkalmaval egyikunk rejtette, a tobbiek pedig megkerestek. Szép híd lehetett újkorában - Még ki se hűlt a rejtés, s már meg is lett. Üres az első hely - Szerénységből meghagytam az üres első helyet.
Ördögborozda Felületes bejárás - Az Ördögborozda leírása és a térképek alapján megpróbáltam azonosítani azt a pontot, ahol a töltésvonulat keresztezi az országutat.
Dánfalva Csíkdánfalva a Felcsíki-medence középső részén települt, összenőtt a 150 évvel ezelőtt még különálló településként emlegetett Oltfalvával.
Kopjafás építmények Székelyudvarhely déli bejárata a Csicser és a Mondó-hegy között, a Nagy-Küküllő völgyében található.
Csíkcsekefalva Csíkszentmárton ikerfaluja, a főút mellett álló kőkereszt a falu bejáratát jelöli.
Gyimesi Kálvária Keresztek - Át kellett verekedjük magunkat egy villanypásztoron, kétszer is, mig kiértünk a tetőre.
[ Fel ↑ ]
Borvíz Útja Dobozilag hűlt hely - Megtaláltuk az érdekes, sajnos dobozilag hűlt helyet. Borvízért mentem - S közben még egyet sétáltam. Megnyílt a Borvíz Útja fürdő - Megnyitotta kapuit az előpataki Borvíz Útja fürdő.
Unitárius templom Megint egy bezárt templom - Megvan a hely, csak megint egy bezárt vártemplom. Geotrekking majális alkalmával - A 2018-as Geotrekking majális második napján, az apácai Tolvajos-barlang bejárása után érkeztünk Nagyajtára. Nem pusztultak el a freskók - Családunk egyik tagja néhány hónappal ezelőtt részt vett a felújított templom bemutatásán.
Kibéd 10 km-re fekszik Szovátától, helyi posztóüzeméről híres.
Angyaljárás Kézdivásárhelyen Szőke nő a saroktujában - Köszönjük Trekkingklub. Jó volna egy állandó rejtés a Józsiás-parkba - Karácsony alkalmával négy kincskeresőnek vitt az angyal ünnepi geodobozt. Célzás - Kedves ünnepi meglepetés volt.
A bözödi levenduladomb a tó keleti végénél, a kőrispataki letérőnél található, különleges helyszínen.
Református templom Harangláb - A suvadásnál sajnos már nem volt időnk maradni, de a régi haranglábat megcsodáltuk.
Unitárius és református templom A fiatfalvi templomot közösen használják (ami ritkán fordul elő) a reformátusok és az unitáriusok, a feljegyzések szerint 1726 óta.
Törvényszék A kézdivásárhelyi (egykori királyi) tövényszék épülete a XVIII-dik század közepén épült.
Sündisznó-szikla Cigánytelep van a tövében - Megtaláltam, kár, hogy cigánytelep van a tövében. Tenyleg sundiszno - Mivel az urmosi templom zarva volt (nem szeretem a zarakat) igy felkerestem a sundisznot, cigany kornyezetben.
A Benkő-borvízforrásnál csorgóház, palackozóüzem, és vendégháztelep található.
A Mini Nyárád látogatóközpont Vármezőn az Állomás utca 156 szám alatt található, a keskeny nyomvonalú vasút vármezői állomása mellett.
A templom a XV-dik században gótikus formát kap, szentélye ma is őrzi gótikus jellegzetességeit.
Evangélikus erődtemplom Nagyon elhanyagolt állapotban van - De amint láttam, megkezdték a feljavítását.
Fogalomzavar - Nem ertek valamit. Román helységnevek - Csomortán románul Lutoasa.
Fedetlen fedeles híd Csak híd, fedél nélkül - A Kecske-túrára menet, habár nem volt sok időnk, beszúrtuk még ezt a rejtést. Korabeli fénykép - Ritka, értékes kép érkezett a játszóterünkre, Kanizsay Izabella jóvoltából. Nyoma sincs az egykori faszerkezetnek - Pedig szerettem volna látni.
Benéztünk a 13-14-dik században épült templomba, ahol Kányádi György református tiszteletes elkápráztatott alapos ismereteivel.
SZNM 8 Eresztevény Gabor Aron de nem a rezagyuja - Ez mar egy mas nap volt mas rejtekkeresessel, de szinten a SZNM-e nyomaban. V. Állomás - Hol is a hézag? A korábbiakhoz képest eléggé megváltozott az emlékmű környéke, úgyhogy nem találtuk meg sem a hézagot, sem a dobozt. Sikertelenül - Gyakran járok sétálni, bringázni erre a környékre, háromszor is kerestem a dobozkát de nem találtam.
Urmánczy-strand Maroshévíz 4 - A rejtekhelyet megtaláltam, sőt a dobozkát is láttam, viszont nem értem el, és ráadasul még egy kupac kukac is volt előtte, amit valószínű, hogy a horgászok hagytak ott. Legyen egy ilyen rejtek is - Ezért a dobozkáért össze kell vegyülni a porral, és a szeméttel. Hid - Új hid épült a Maroson át, ugyhogy itt sem találtuk meg magát a rejteket sem.
Az Erzsébet-kert a bencefalvi falurészben fekszik, Erzsébet magyar királynéról kapta a nevét.
Vigadó Művelődési Ház A kézdivásárhelyi főtér északnyugati oldalán áll a Vigadó Művelődési Ház, épült 1902-1904 között.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.