Hídvég település (Kovászna megye) Központ: Hídvég. Hídvég román elnevezése: Haghig. Német neve: Fürstenberg.
Földvár1240-ben Castrum Sancte Marie néven jelentkezik a forrásokban, 1379-benSaxonum de Fewldwar, 1381-ben Feulwar alias Marienburg, 1489-benMarienburg, 1529-ben Marienberg formában fordul elő. Barcaság A vár nem látogatható. Nyílt kapuk napja Népünnepély volt Földváron, a Nyílt kapuk napja programban sikerült mind a templomba, mind az újjáépített várba bejutni. A templomot anémet lovagrend építtette, 1211–1222 között, a várral egyidőben.
Evangélikus erődtemplom SzászveresmartSzászveresmart temploma román kori csarnoktemplom volt a XIII-dik század második feléből, 1300 táján. Leomlott Csuszatornyom omladékán rettetenetes dühös lettem. Torony nélkül Sok évvel ezelőtt megcsodálhattuk szerencsére az erődtemplom tornyát, sajnos ma már nyoma sincs. Középkori temploma helyett a XV-dik században terjedelmes templomot építenek, amely majdnem teljesen kitölti a várkastély belterületét.
Diákemlékmű BarcaföldvárBarcaföldvár egyik, csak kevesek által ismert látnivalója, a Diákemlékmű. Erről is jó tudni Meglett a dobozka. Diákok A dobozt nem találtam meg. A település délnyugati végén található, kocsival is megközelíthető.
Borvíz Útja ElőpatakElőpatak falu Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgytől 10 km-re nyugatra, az Előpatak völgyében fekszik. Borvízért mentem S közben még egyet sétáltam. Megnyílt a Borvíz Útja fürdő Megnyitotta kapuit az előpataki Borvíz Útja fürdő. Előpatak községhez tartozik, melynek azonban nem itt van a központja, hanem Árapatak faluban.
Csulakkaréj őskori telep ÁrapatakA Csulakkaréj Erősdtől északra, mintegy 3 km-re fekvő hegykaréj, az Árapatakra vezető úttól jobbra, a Retkes-patak torkolalátval szemben. Messziről feltűnik ívben hajló meredek oldala és lapos fennsíkja.
Damokos Ákos villa ElőpatakAz előterében egy bástyával ellátott épület a régi képeslapokon Damokos Ákos villájaként van feltüntetve. Utoljára még vendéglőként üzemelt, de ma már elhagyottan áll.
SzászmagyarósKözépkori temploma a gótikus kor alkotása. Lapatkez Valoban en is kisse nehezen tudtam kikaparni a helyebol na dobozkat, akar csak az elobbi megtalalo. Nussbach, vagyis Mogyorós patak Hanyatlik az Evangélikus erődtemplom, nincs senki aki vigyázza, kijavítsa a repedést, kicserélje a korhadt gerendát. Az évszázadok során annyira átalakították, hogy korjelzőnek csak a csúcsíves oldalajtó maradt meg.
Csókás vára ErősdErősd község előtt, az Olt és a Várpatak által körülölelt Csókás nevű hegycsúcson a hagyomány egy várat helyez el. Gyurgyalagok Egy jó séta után értünk fel a fennsíkra, jó ideig nem is ott kerestük ahol kellett volna, de aztán elékerült. Az erősdi Csókás vár Esős időben nem csoda, hogy egy kicsit sár is volt, meg csúszott is egy kicsit.
Várhegy BölönA bölöni Várhegy megközelíthető Bölön felől, és tovább a bölönpataki roma telepről kiindulva, erdei utakon. Sugásfürdőről a bölöni Várhegyhez Mivel nagyon szép idő volt úgy döntöttünk, hogy Sugásfürdő felől közelítjük meg.
Attila vára Rika-erdei erődítményrendszerAttila vára a Rika-erdei kora középkori erődítményrendszerhez tartozik, Felsőrákostól 6 km-re északnyugatra, a Sóskút (Nádas) és Rika patakok között, enyhe lejtésű hegylábon helyezkedik el. Tölgyfa a bükkösben eseslevi, én a Hun király című bejegyzésed dátuma (2014) miatt kérdeztem rá, hogy melyik évben voltál. Attila Ebben az évben,2016-ban, voltam a Réka váránál meg a sírjánál s persze útba ejtettük az Attila várát is. A lelőhely legmagasabb pontja az egykor romokkal koronázott 684 m magas Hegyes- vagy Boldi-tető.
Brontosaurus háta-sziklakilátóA Brontosaurus háta egy sziklakilátó, mely 90 m távolságra van a Bálványkőtől. Belátható innen a Keresztény-havas nyugati része, jó időben pedig a Bucsecs-hegység is látszik.
Református templom KisbaconEredetileg Nagybacon filiája volt, 1734-ben lesz önálló és 1794-ben épül mai temploma. Kisbaconi torony Szép karcsú torony, gondozott templom. Templom Épp az utolsó pillanatban sikerült bemennünk a templomba. Más egyház és templom a reformátuson kivül Kisbaconban nem volt.
Benedek Elek nagy mesemondó szobraDélceg, javakorabeli férfi ül a kisbaconi iskola előtti padon, arca derűs, mellette egy üres hely. Elek apó rejtekhelye Sajnos nem találtam, pedig elég aprólékosan átnéztem az egész kőfalat, igaz csak az emlékezetemre hagyatkozhattam a rejtekhely fényképét illetően. Január első megtalálása Legutóbb egészen más okból jártam Benedek Elek szülőfalujában. Ez Benedek Elek, a nagy székely meseíró egész alakos szobra, Vargha Mihály műalkotása.
Régi Móric-fahíd HomoródA homoródi Móric-híd (régi osztrák térképen Morizbrücke) újjáépítés áldozata lett, 1886-1887-ben cserélték ki újszerkezetű vashíddal. Nem maradt meg fénykép vagy rajz róla.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.