Kézdialmás település (Kovászna megye) Központ: Kézdialmás. Kézdialmás román elnevezése: Mereni.
CsomortánCsomortán falu Kézdivásárhelytől 11 km-re északkeletre található, a Szent Mihály-hegy nyugati lábánál. Fogalomzavar Nem ertek valamit. Román helységnevek Csomortán románul Lutoasa. Közigazgatásilag 2004 óta Kézdialmáshoz tartozik.
Krisztus lábnyoma Avas-tetőAz Almás rétről az Olvasó pusztán keresztül felmásztunk az Avas-tetőre. Újrarejtve A doboz újrarejtve szemléli a kilátást a Nyavalykára, az Olvasó pusztára, a Szent Mihály hegyre, és az Almás várára. Összekevert helynevek A világhálón Avas-tetőként említett csúcs a térképeken különböző, megtévesztő és összekevert elnevezés alatt jelenik meg. Mostanában keresztet állítottak a tetőn, ahonnan látszik a lemhényi Szent Mihály templom, a Nyavajka, Lemhény és Kézdialmás.
Szent Mihály-templom LemhényA római katolikus vártemplom középkori eredetű, Kézdialmás és Lemhény között a Szent Mihály-hegyen áll - a középkori templom összeomlott és 1510-ben újat kellett építeni helyette. Vártemplom Gyönyörű helyen van ez a vártemplom. Csalán gyüjtés.... Mindent sikerült gyüjtögetni, csalánt is főzeléknek és ládát is az élvezetért. 1777-ben barokk stílusban átépítették, védőfalai 17-dik századiak 2 bástyával és egy kaputoronnyal, amely harangtorony is egyben.
Esztelnek és Csomortán közötti keresztEsztelnek és Csomortán közötti kereszt Kalap alatt Na, egy kalap alatt ezt is elintéztük, s helyretettük a kalap alá mármint a dobozt. Kereszt Na, ezen a rejtekhelyen sem sikerült megtalálnom a dobozt.
Katolikus templom EsztelnekAz esztelneki templom, melyet Szent Simon és Júdás tiszteletére szenteltek fel, eredetileg legkésőbb a pápai tizedjegyzék korában már állott. Kerítés A rejtek, az megvan, de a doboz nem került elő. Télen nem olyan, mint nyáron Miután megkerestem a berecki földvárak rejtéseit, hazafelé tartottam. Ezt az 1958 évi renováláskor a gótikus elemek mögött felfedezett román kori emlékek feltárása, illetve azonosítása is megerősíti.
Hódtanya a halastóban LemhényHódtanya vagy halastó? Egy uj dolog Marcius idusat felhasznalva vegigjartam Felso Haromszek falvait, Lemhennyel kezdodoen. Talán egy holdfényes éjszaka újra eljövök Már késő volt, sötétedéskor érkeztem a tavacskákhoz. Lemhény határában nemrég halastó létesült.
Csomortáni Péter váraKézdicsomortántól észak irányában a Csuklyán tetőn, az Aszalvány és a Várpatak között találjuk Csomortáni Péter várát. Nem talalom Nem latom a segedkoordinatakat sehol. Nagy csapat Itt jártunk egy nagy csapattal, összekeresgéltük a rejtek környéket, és először hihetetlennek tűnt hogy a rejtekfa két év alatt ennyire körbenőtte az odúba tuszkolt követ.
Farkaspataki Büdös-vízAlmás rétjén Kézdialmás határában, a Büdös kút egy igen hideg vizű forrás, 8-9 fokos a vize, kéndioxidot tartalmaz, innen jön a neve is. Legalább A Igazi rejtett kincs az erdő mélyén Hát, a leírás egy kissé pontatlan. A környékbeliek reumatikus panaszok enyhítésére használták a múltban.
SZNM 2 Lemhény FalukapuSzékelyek Nagy Kincskeresése - 2-dik stáció - Lemhény - Falukapu. Székelykapu Megtaláltam a dobozt. Szentföldi kincskeresés Mi is ezzel a rejtekhellyel zártuk "szentföldi" kincskeresésünket.
Szent Bertalan római katolikus templom BélafalvaBélafalva gótikus temploma legkésőbb a 15-dik századból származik, újraépült 1758-ban, átépítették a XIX-XX-dik században. Szép ép templom Kár, hogy zárva volt. Zárt templomok látogatása Majdnem minden templom esetében, az épület mellett van a papilak, a kántor vagy a harangozó lakása. Kézdiszentkereszt filiája, mindvégig tiszta katolikus falu.
Kosztándi borvíz TusnádfürdőA Kosztándi-borvíz a tusnádfürdői állomás feletti, az Olton átívelő vasúti híd jobb oldali részén található borvízforrásások egyike. Ez is borviz Eleg vekonykan csordigalt de azert ennek is a vizet hasznalhatjak azt hiszem. Érdekes volt megtalálnom, ott álltam a borvízforrás mellett 1 méterre, de nem láttam, mert sűrűn benőtte a növényzet.
Komlósároki alsóborvíz TusnádfürdőKomlósároki alsóborvíz - Tusnádfürdő. Borvizkostolon Ezt a borvizet is megismertem, elegge zavaros volt talan meg a Nyarad sem volt ennyire. A Komlósárok alsó, Oltba szakadása előtti szakaszán több nagyhozamú foglalt és foglalatlan, 12,5 C hőmérsékletű borvízforrás tör fel.
Csukás-tó TusnádfürdőTusnádfürdő fő vízfolyása az Olt. Sötétben is pontosan Azt hiszem, utolsónak hagytuk el a fürdő épületét. Zöld tó A járvány miatt több mint egy évig szünetelt a wellness központ. A szoros mélyén csillogó Csukás-tavat az Olt vizéből, 1882-1893 között, mesterségesen alakították ki, körülötte kis szabadidő-központ alakult ki.
Tusnádfürdő tiszafájaA Csíki-medence s egyben Hargita megye legdélibb települése a Csomádvulkanikus hegytömb lábánál fekvő Tusnádfürdő. Tiszafa kivulrol Hat bizony en Biblia bacsihoz nem mentem be mert az udvaron elegge nagy nyuzsges volt igy kenytelen voltam az utrol felfedezni a tiszafat, lattam mar ennel nagyobbat is. A gyönyörű környezetre alegjobb rálátás a Sólyomkőről adódik, innen gyönyörködött Ferenc Józsefcsászár is a környékben, és adott parancsot a leégett üdülőtelep újjáépítésére.
Rudi forrás TusnádfürdőRudi forrás - Tusnádfürdő. A Csukás-tótól délre, a vasút bal oldalán, a laza piroklasztit üledékből tör elő a kis hozamú Rudi forrás 13,5 C hőmérsékletű vize.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.