Szitabodza település (Kovászna megye) Központ: Szitabodza. Szitabodza román elnevezése: Sita Buzaului.
Bölényrezervátum BodzavámRománia negyedik bölényrezervátumát hozták létre a Brassó megyei Bodzavámon. Napozó bölények Hiába vártam, a nagy lomha bölények semerre sem mozdultak, csak süttették magukat az őszi nappal. Bölények Mióta utoljára voltam itt, eléggé megfutotta a belépő ára, egy kicsit hozzávettek. A kezdeményezés Brassó megye turizmusát hivatott fellendíteni, a bölények egyelőre egy százhektáros területen kaptak helyet.
Erőd BodzavámA jól látható tüzérségi erőd mellett további hét kisebb sánc, katonai barakk helye található a területen. A földön Elsőre csak az üres üreg lett meg, jó sok hangyával. Bodzavámi kilátó Tényleg jól látszanak az erőd nyomai, kiváncsi vagyok, ha megásnák, mit rejt. Ezek felkeresése egy egész napot is igénybe vehet a két barakk helye az erdőben található a kiserődök felett.
Kálvária-domb BodzavámBodzavám végén régi templom romjai és egy újkori erőd maradványai ismerhetők fel, a Kálvária körül újkori sáncok láthatóak a harmadik katonai felmérés térképszelvényén. Romok Az erőd felől közelítettem meg a templomromot. A már romos kápolna közelében még ma is megfigyelhetőek a sáncok maradványai.
Viadukt Keresztvár1924 és 1928 között a Brassó-Bodzaforduló vasút építése a fellendülés időszakát jelentette Keresztvár életében. Egy hid mint a meseben Ugy nez ki, hogy nagyon nem tolongtak e rejtek korul. Vártuk a vonatot Többször megcsodáltuk már ezt a hídat átutazva alatta, ezúttal úticél volt. Határában két alagutat is fúrtak, a Bodzafordulónál végződő a maga 4369 méteres hosszával ma is a leghosszabb vasúti alagút Romániában.
Rakodó források újratöltveE források kristály hullámai esésükben habbá törődve számtalan apró zuhatagban, zeneszerű csörgedezéssel rohannak le a meredélyes szirtlapon, azt napsugarakban ragyogó kristály tükörré változtatva át. Mészkőtufa Az igazság az, hogy itt GPS nélkül nem nagyon boldogulok. Itt egy kövülő víztömeggel van dolgunk, amelynek felesleges szénsava a léggel érintkezve elillan, mi által a feloldva volt szilárd részek lecsapódnak - írja Orbán Balázs.
Rakodó forrásokBodzavám déli végétől egy földút halad a Nagy-Bodza-patak mentén, a faluból kiérve egy útelágazáshoz érünk, ahonnan a jobb oldali út a Súgó-patak (vagy Malom-patak) völgyén megy felfele. Már 2 éve voltam itt Most újból kirándultam erre, s gondoltam, bejelentem, hogy megvan. Öreges-üreges fa Alapos keresgélés után két gyanús fa maradt. Az úton felfele haladva, balról, közvetlenül az út mellett találjuk a rakodó forrásoknak, illetve mésztufa-szikláknak nevezett mésztufa gátakat.
Kis-Üvöltő-patak vízesése BodzavámA Bodzavámról kifele vezető úton a vámház romjait elhagyva az a völgyben jobbra felefele haladunk, megcsodáljuk a Nagy-üvöltőt és a mészkőalakzatokat. Mésztufa Nagyon tetszett a mésztufa formája, színe, a rajta csörgedező, szétterülő kristálytiszta vízzel. Forrás Itt sem boldogultam GPS nélkül. Majd továbbmegyünk és a következő letérőnél balra tartva elérjük a kis vízesést.
Szent László-köve Bodzakrasznai-szorosA Szent László-köve Kovászna és Bodza megye határán, az egykori Magyarország és Havasalföld államhatárán, a Bodzakrasznai-szorosban magasodik a szurdokvölgy fölé. A nevezetes szikla egy darabját lerobbantották annak a műútnak a korszerűsítése közben, melyet eredetileg 1876-96-ban építettek az addig járhatatlan szoroson keresztül.
Nagy PiliskeA Nagy Piliske, az 1223 méterével, Brassó és Háromszék határán található és a Bodzai-havasok egyik jellegzetes csúcsaként ismeretes. Megközelítése legkönnyebben Dobollóról, vagy Keresztvárról lehetseges.
Református templom KézdimartonfalvaKözépkori templomáról az oklevelek nem beszélnek. Van doboz vagy nincs doboz A kézdimartonfalvi temetőbe mentünk gyertyát gyújtani, és így kihasználva a lehetőséget megnéztem a református templomot is. De stíluselemei alapján építését az Árpádok korára teszik, tehát legkésőbb a XIII-dik században épülhetett.
Csipkés népi feredő ZabolaA Csipkés népi feredő Zabolán, a Csipkés tábor mellett található, 2018-ban építették meg. A huszonharmadik Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka alkalmával fürdő medence, fürdőház, lelátó építésére került sor.
Katolikus templom PetőfalvaA falu helyén már a 12-dik században volt település, melynek temetőjét feltárták - Írott forrásban először 1567-ben említik Peteofalva néven. Javítás alatt A rejteket megtaláltam. Egykori lakói a zabolai Mikes család jobbágyai voltak, akik 1848-ban szabadultak fel - kápolnája 18-dik századi lehet, korábban temploma nem volt.
Református templom SepsiszentkirályA falu neve is templomról tanúskodik, Szent István király tiszteletére szentelt templomáról nevezték el. Már a XII-dik században plébániatemplom, amikor a Szent Istvánról elnevezett plébániák létesültek vagy kapták nevüket, ha előbb léteztek.
Faragott állatfej SepsiszentkirálySepsiszentkirály környékét böngészve a neten, két érdekes fotóra bukkantam a Panoramio egyik oldalán. Az egyik kép címe A szarvak között, a másiké Lovas farmról.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.