Lungeni település (Suceava megye) Központ: Brosteni.
A Kis-Borka-kő egy 1552 m magas csúcs a Besztercei-havasokban. Körülbelül 1 km-re innen délnyugatra található az 1825 m magas Kis-Borka köve.
A felszegi csengettyű Ditróban, az első tízesben, a Tölgyesre vezető nagy út (elnevezés 1876 óta), ma Nicolae Balcescu utca 114 szám alatt található.
Veres-kő szikláiA Veres-kő sziklacsoport az Apostolok szikláitól 4 km távolságra délnyugati irányba 1670 m magasságban szintén a gerinc közelében helyezkedik el. Por a geodobozon - A 12 Apostol sziklacsoportjai után a Veres-kő szikláit kerestük fel.
Békényfő irányából másztunk ki, az erdőben metsző hideg volt, de a csúcson forrón sütött a Nap. A Güdüc-patak völgyéből a Pricske tetejére - A Güdüc-patak völgyéből indultunk, a gyergyószárhegyi barátaimmal. Gyergyó őrhegyéről csodálatos a panoráma, láthatom kedvenc hegycsúcsaimat, szikláimat.
A Mária-kő a Békás szoros délkeleti részén, a szurdok és a Kis-Békás patak között ékeskedik. Pánik - Nem szándékoztam segíteni, nyugodtan vártam, de semmi. Kilátás - A panoráma kabintól átsétáltunk erre a kilátóra, megcsodáltuk itt is a kilátást. Szoros vége - Erre már kellett egy kicsit emelkedni, de nem veszélyes. A Gyilkos-tóhoz látogató turisták egyik attrakciós pontja.
A Kelemen-havasok főgerincén levő Ruszka-csúcs délkeleti oldalában találhatók Illés kövei, másnéven Illés sziklái (Pietrele lui Ilies).
A Kis-Beszterce északi oldalán, a 15 számú út felett épült az északi erődítmény, egy hatszög alaprajzú zártsánc. Ettől északnyugatra, 300 m-re, a Veres-kő-bütü csúcsára megfigyelő- és szálláshelyet építettek.
A Vinkli-puszta a század első negyedében jelentős fakitermelő központ volt. Kincs, ami nincs - A Pongrác- tetőn autentikus tél fogadott. Épületmaradványokat találunk itt, melyek annak a sodronypályának az ellensúlyát képezték, mely köztes pillér nélkül ívelt légvonalban a Nyerges-nyakig, tovább pedig a Békény-patak völgyéig, és a Kis-György-patak szádánál zárult.
A Tiha-vízesés a Kelemen Nemzeti Parkban található. Még márciusban? - Jó lenne, ha összejönne. Én május közepére gondoltam - Ha van igény és jelentkező, természetesen bármikor lehet túrázni, kirándulni, geodobozt keresni és rejteni. Május - Május még messze van, nem tudom, hogy mennyi szabadidőm lesz májusban. A nyolc méter magas vízesés a Nedves-patak, románul Paraul Umed völgyében van, körülbelül 400-500 méterrel a Gyöngyös-patakba ömlő Nedves-patak torkolatától.
Az új függőhíd lehetővé teszi, hogy száraz lábbal mehessünk végig a Magyarok-hídja - Mária-kő turista útvonalon. Télen lezárt útvonal - Amikor a legutóbb a Mária-kő kilátópontjainál jártam, még nem volt átadva az új függőhíd, így elmaradt annak bejárása. Na, ez meredek volt - A tervemben úgy volt, hogy a hídtól visszatérek, de hamar lemondtam róla. A hídról lehetőségünk van szemből, és ugyanakkor fentről, csodálni a Fehér-patak kétlépcsős vízesését, kőüstjét.
A Tóka alatti meteorológiai állomás és a csúcson található megfigyelő létesítmény között, a 70-es években egy falépcsőt építettek ki. Ez a lépcső idővel tönkrement, a Tóka-csúcs egyedüli megközelítési lehetősége egy csúszós, bizonytalan túraösvény volt.
Az Ilvai Tiha-patak mentén, a Tiha-tető felé érdekes sziklaképződmények mellett haladhatunk el. Ezek egyike egy nyúl formájú szikla.
Ditróban, a Központ (Középszeg) és Felszeg között található III-dik tízesben, van egy Hétkapunak nevezett zsákutcás falurész. A Hétkapu hét telekből állott, melyek legyezőszerűen helyezkednek el.
A Nagy Láp, románul Tinovul Mare Poiana Stampei, egy 861 hektáros láp a Kelemen-havasok Nemzeti Park északnyugati határán.
A Kis-Lomás-vízesés közelében, a kék háromszöggel jelzett túraútvonal felett látványos sziklaalakzatok emelkednek. Kis Lomás úr, Lomás Ica, és a Cica-mica csúcs - Remélem te is tartod magad majd az egyezségünkhöz, és te is rejtesz ott egy geodobozt. A vízesés fele - Útban a vízeséshez felmásztunk ide a sziklához is, hogy megkeressük ezt a geodozbozt is. Majd legközelebb - A Kis-Lomás-vízesés felé menet megálltam megkeresni ezt a dobozt. Az egyik alakzat oldalában egy emberfejhez hasonlítható szikla nyúlik ki.
A Falkenhein-forrás (új neve Sentinela, egyéb neve Augusztus 23) Dornavátra egyik ismert borvízforrása, a városi park északi részén található. A közelben, a városi park északi szélén található az 1896-ban épített Egyesülés (Unirea)-forrás épülete, régebbi nevén János (Ioan)-forrás, ma Maestro vendéglő.
A galócási levendulakert a település déli szélén található, csendes környezetben.
Az Urmánczy-strand Maroshévízen, 654 m magasságon található, a Maros folyótól pár méterre. Maroshévíz 4 - A rejtekhelyet megtaláltam, sőt a dobozkát is láttam, viszont nem értem el, és ráadasul még egy kupac kukac is volt előtte, amit valószínű, hogy a horgászok hagytak ott. Legyen egy ilyen rejtek is - Ezért a dobozkáért össze kell vegyülni a porral, és a szeméttel. Hid - Új hid épült a Maroson át, ugyhogy itt sem találtuk meg magát a rejteket sem. Eredetileg a szárhegyi gróf Lázár család tulajdona volt.
A Kis-Cohárd terjedelmes csúcsáról gyönyörű kilátás nyílik a Gyilkos-tó Juh-patak felé eső ágára, az üdülőtelepre, valamint a környék havasaira. Csoportmunkaval - Megtalaltuk egy faraszto, de izgalmas tura utan. Jó kis mászás után - Csapatmunkával megtaláltuk a dobozt. Nagy kedvvel - A to mellett levo lada megtalalasa utan nagy kedvvel indultunk neki a meredek kaptatoknak.
A törpenyír, Betula humilis, északi növényfajta, ez a legdélibb elterjedése. Betula - Úgy tudom, hogy törpenyír még megtalálható a Szentkirály melletti Borsárosban is, meg a Tusnádfürdő melletti Közép-patak lápban is. Védett növény, veszélyeztetett faj.
A Kelemen-havasok Pietrosz-csúcsa, másik nevén Nagy-Köves, a Keleti Kárpátok legmagasabb vulkanikus eredetű csúcsa, 2100 méter tengerszint feletti magasságban található. Ismertető leírás kiegészítve - Kiegészítettem az ismertető leírást az élelmiszerekre vonatkozó résszel. Köves csúcs - A Jézer-tótól folytattam utamat váltakozó időjárási viszonyok között. Meglepetés - Meglepő, hogy a doboz 2006 óta még megvan, ép és száraz. A Kelemen-havasok csúcsrégiójának megközelítésére a legalkalmasabb útvonal a Nagy-Ilvavölgye.
A Kis-Beszterce déli oldalán, a part fölé emelkedő Kerek-domb teraszára épült a déli erődítmény, egy ötszög alaprajzú zártsánc. Ettől délre, 200 m-re, a Kerek-domb csúcsára megfigyelő- és szálláshelyet építettek.
A Csalhó-kolostort 1992-1993 között építették, és az Urunk színeváltozása jegyében szentelték fel. Minden évben, augusztus 6-án ünneplik a Csalhó-hegység napját.
A Negoj-nyeregtől körülbelül 700 méterre található egy védkunyhó, a Negoj tisztáson.
A Kossuth-kút természettani tulajdonságai a következők: víze nagy buborékokkal tör elő, kristálytiszta, a pohárban gyöngyözik, szaga szénsavas, fojtó, íze csípős, de nem fanyar. Ez nem sikerült - Felálltam a korlátra, kívül-belül tapogattam, míg az egyik diszitőelem szinte a kezemben maradt. Bonyolult - Itt is nagy a variáció lehetősége. Remek rejtés - Nekem nagyon tetszett ez a rejtés, szerintem a rejtek megfelelő.
A kereszt feliratával ellentétben, az itt elesett hősök nem a (román) haza védelmében estek el, hanem német és orosz katonák voltak. A második világháború végén, 1944-ben, az Erdélybe visszahúzódó német katonák innen lőtték az őket követő orosz csapatokat.
A Sánta láb (Curmatura Picioru Schiop)-hágóból a Dochia menedékház felé tartó ösvény, egy a szelek által furcsa alakúra formázott szikla, a Könnyáztatta kő mellett halad el. Itt találkozik a Durau üdülő, illetve a Duruitoarea-vízesés felől érkező piros kereszt jelzés, a Sztaniló-hágó (Curmatura Stanile) felől érkező kék sáv jelzéssel.
A Békás-szoros egyik kevésbé ismert, jelzetlen ösvényen megközelíthető látnivalója a Lapos-patak vízesés-sorozata. Záróakkord-rejtés a vízeséseknél - A mini Rejtekhely-találkozó záróakkordjaként, a Lapos-patak vízeséseit mutattam meg a túratársaimnak. Vízesés sorozat - Eléggé eltelt az idő a Mária-kőnél, de nem baj. A Lapos-patak a Kupás-kő és a Bardócz-kő között folyik lefelé, végül az Oltár-kő alatt látványos zuhatagokat alkotva ömlik be a Békás-patakba.
Óratornyos ház - Gyergyótölgyes
A déli fal teteje a harmadik, de nem kevésbé látványos kilátópontja a Mária-kőnek. Rejtők napja a Mária-kő tetején - Miután lejárt a túra, és véget ért május elseje, jutott eszembe, hogy milyen nap is volt. Új helyzetkép a déli kilátón - A Mária-kő nyugati sziklafalán levő panorámás kabint indultunk megnézni, de menet közben ellenőriztem a déli kilátópont rejtését is. Panoráma - A panoráma kabintól csak egy rövid kis séta a déli kilátó. Remek kilátás nyílik innen a Kis-Szurdok-kőre, a Kis-Békás-szorosra, valamint a Háromkutat övező hegyekre.
A borszéki mésztufát 1819-ben kezdték el kitermelni. Évszám - Előbb lementünk a bánya aljába, kár volt mert szemetes. Bánya - Ez most melyik bánya a három közül? Azoknak hasznos az információ, akik esetleg időszűkében vannak, vagy akik eléggé lusták mind a hármat megmászni. A Tündérkerttől délre - Ez a rejtés a Tündérkerttől délre található. Ezt a követ házépítésekhez és országutak építéséhez is felhasználták.
A Sugó-szoros a Békás-szoros vidékének egyik legszebb karsztképződménye. Későn jelzett a gps - Későn jelzett a GPS készülékem, így egy völgyel feljebbről indultam el. A negyedik találkozó alkalmával - A negyedik Rejtekhely vadászat Erdélyben találkozó alkalmával találtuk meg ezt a ládát is. Csoportmunkaval talaltuk meg - Ezt is a negyedik rejtekhely-vadaszat talalkozo alkalmaval. Békásszoros falu felső felében, a Sutu-szer nevű falurészben található.
Elkészült és felavatták a Kis-Cohárd délnyugati falán kiépített vasalt mászóutat. Az új via ferráta a Wild Ferenc-emlékút nevet kapta, az egykori hegyimentőről, szakíróról, a gyergyószentmiklósi hegyimentő egyesület egyik alapítójáról.
Rez nyaka Gyergyói-havasokA Rez-nyaka egy fontos turisztikai csomópont, mely Ditrótól északkeletre található, illetve a Cengellér-tetőtől délnyugatra. Túraútvonalak indulnak innen a Vitting-vadászház felé, a Tászok-tetőre, illetve a Pricskére.
A Jeges-barlang lehelete BorszékA mindössze 40 m hosszú Jeges-barlang, réteges mésztufában, egy repedés mentén alakult ki. Jég - Én a másik dobozt kerestem, ami akárhol lehet a barlang felett, tudom mert felkerültem feléje, de ott aztán feladtam, sok repedést átkutattam, de eredménytelenül. Még egy kérdéses megtalálás - Meglepett, hogy milyen sokan voltak a Jeges-barlangnál, meg kellett várjuk, hogy elmenjenek, és csak azután közelítettük meg. A Jég-barlang elnevezés helytelen, ugyanis ez a barlang nem jégben alakult ki, hanem csak jeget tartalmaz.
Aki még nem mászta meg a Kis-Békás patakot az sürgősen pótolja hiányosságát! Akár életveszélyes is lehet a hely - Kevéssel sötétedés előtt érkeztem a Békás-szorosba. Kezdem sejteni, hogy hol lehet a geodoboz - Elfelejtettem megírni, hogy a vízesés alatt állva megpróbáltam lemérni a koordinátákat. Érdemes volt másodszor is visszatérni - Az egyik barátom túrázni, kirándulni akart ezen a hétvégén, ezért megkért, hogy egy látványos helyet mutassak neki a közelben. Annak ajánlom ezt a helyet aki szeret erős sodrású hegyi patakokban felfele mászni, vízben, zubogókon és kanyonokban.
Demeter-ülepítőtó Kelemen-havasokA Magyar-Negojtól északkeletre található patakvölgyben épült Demeter-ülepítőtó egy nagyobb és két kisebb ülepítőből áll, melyek a Román-Negoj kénbányájához tartoznak. A patak amelynek völgyében ezek az ülepítők találhatók Izvorul Fetii, (Nagy-Demeter) Dumitrelul Mare, Fekete-sár (Neagra Sarului) néven szerepel a különböző térképeken.
Kis Csika-csúcs Kelemen havasokA Kis Csika- vagy Csikuca-csúcsnak olyan szép neve van románul (Cica Mica, Cicuta), persze magyarul kiejtve, hogy a magyar megfelelőjét nem is kellene használni.
A 15-16 hektáros tőzegláp területén olyan jégkori reliktum fajok maradtak fenn, mint például a törpe nyír (Betula nana). Az Oroszok-patakának Kis-Besztercébe történő beömlésénél, a Kis-Beszterce jobboldali partját elfoglaló mocsaras terület Bélbor legösszefüggőbb tőzeglápja.
A Kis-havas a Likas testvércsúcsa, a Likas-nyakba a Likas-zsombolynál leírt útvonalon jutunk el. Innen déli irányba egy jól kitaposott ösvényen, félkilométeres meredek kaptatóval feljutunk a Kis-havas 1625 m magas, erdős csúcsára.
Napfürdő BorszékA borszéki Napfürdőtől nagyon szép kilátás nyílik Borszék üdülőtelepre. Kígyó - Már pont megtaláltuk volna a dobozt, mikor észrevettük, hogy egy kis kígyó tekergőzik pont mellette, aztan whoopsz eltűnt. Se geodoboz, se fütyülő, se budi - Borszéki kirándulásunk záróakkordjaként, még körbekocsikáztuk az üdülőtelepet. Rejtés - A sok új rejtés motivált, hogy eljöjjek Borszékra.
A Gyerekkor utcája egy maroshévízi utca, melynek betonfalát gyerekek festették ki színes gyerekrajzokkal, 2020-ban, egy számukra kiírt projekt keretében.
Meddőhányó, Szilikózis-ösvény, Boty alja - Balánbánya
A gyergyóremetei Sáska-ház a község központjában, a Cseres Tibor tér 11 szám alatt található, ma a katolikus egyház tulajdona. 1875-1893 között épült, egykori örmény tulajdonosai után Dobribán- vagy Málnássy féle háznak is nevezik.
Katolikus temető Gyergyóremete A gyergyóremetei katolikus temető a Szent Lénárd plébániatemplom közelében, attól dél-délnyugatra található. A temető tiszta és rendezett, a területén több jelentős, családi kripta található.
Tisztelt címzett: Délia, Jenő, és Dalma. Angyalláda - Késéssel ugyan, de annál nagyobb izgalommal és örömmel kotortam elő a legigazibb kincsesládát, és a benne rejlő szívhez szóló ajándékot. Áldott karácsonyt!
Széles-, vagyis Szelesel-tető.
Régi tűzoltópompa Ditró A ditrói Dr Jakab Antal téren található kis zöldövezetben egy régi tűzoltópompát állítottak ki, 2007-ben. Ekkor volt a ditrói önkéntes tűzoltóalakulat 110 éves.
Kápolna Kicsibükk A XVIII-XIX-dik század folyamán a nagyobb falvakból való kitelepedések során jöttek létre Gyergyó szórványtelepülései, közte a remetei Kicsibükk. A kis település Remete központjától közel 10 km-re, a Martonka-pataka felső folyásának két oldalán alakult ki.
Salamon Ernő Gimnázium, Gyergyószentmiklós
Hazug Pista-szobor Gyergyóalfalu 2024 április végén, Gyergyóalfalutól északnyugatra, a Maros melletti egykori tanyája közelében, emlékkertet hoztak létre Hazug Pistának. A Gyergyóújfaluból hozott bazalttömbbe Kőrösi Antal szobrász faragta bele Hazug Pista arcát, a mesemondó huncut mosolyát.
A gyergyóremetei Szent Lénárd plébániatemplom 1771-ben épült. Tömeges kincskeresés - Reggel, még a Kecske-túra előtt, próbáltunk itt rejteni, de a gyergyóremetei ifjúság má javában kereste a kincset, ugyanis kincskereső versenyt rendeztek. Eltünt - Nagyon szép a templom és a mellette levő park, na meg a kilátás is. 1899-ben a szentélyt 6 méterrel megnagyobbították, így a templom mai hossza 41, szélessége 12 m.
Jávárdipataka település házcsoportjai 3 km hosszúságban sorakoznak az azonos nevű patak mentén. Legismertebb látványossága a 7 m magas Zúgó-vízesés.
Rönklenyomat-barlangok Ratosnya A ratosnyai rönklenyomat-barlangok közül a T2-es (05-117/30) a Maros jobb oldalán, Ratosnya község keleti végében található, attól északra, 70 m relatív magasságban. A T3-as (05-117/31) barlang 50 méterre van a T2-től.
Újfalu határában, a Vasláb felé vezető kövezett megyei út mentén álló emlékoszlop a Gyergyó romlása néven emlegetett eseményre emlékeztet. Az emlékoszlop felirata Gyergyó lakosságának a kuruc mozgalomban való részvételéről szól.
Kilyénfalva 1732-től lesz önálló plébánia, Tekerőpataktól elszakadva. Mai temploma 1761-re készül el, mindvégig tiszta katolikus falu.
A Kis-Besztercés-t legrövidebb úton a Ratosnya völgyén közelithetjük meg, kék keresztet, majd kék háromszöget követve. Elkallódott - Sajnos ennek a ládának annyi. Karbantartás, geodobozok és a papné - Nem tudom, hogy ki lehet a társrejtő, viszont István tudom, hogy élete kalandját éli a minden lehetőségek országában. Karbantartás, pápánás - A társrejtő természetesen a rejtő társa. Nem ajánlom ezt az útvonalat, csak gyakorlott kalandra vágyó túrázóknak, mivel a jelzések nagyon gyengék, a kidőlt fák, a patak, meg a bokrok rendkivül nehézzé és lassúvá teszik a haladást.
Szalárdtelep sziklái Nagy bunker A szalárdi hármas bunkertől kellemes sétával érkeztünk a gerincen levő geodézikus ponthoz. Innen az ösvény ereszkedni kezd, mi viszont úgy döntöttünk visszafordulunk, az autó a forrásnál volt.
A gyimesközéploki Hidegségpatakán felfele haladva 10 kilométerre érjük el a Muhos patakot. Dézsafürdő - A ma este koronája a Muhos pataki fürdő, ami egyre csak épül és szépül. Kipróbáltuk a dézsát - Eljöttünk a világ végére egy kis csendért. Muhosban vakacioztunk - Osszejartuk az Ilia-hagot, a hadi utat, a Javardot, a Hidegseget (koustokkel zugokkal), az Aranyos-hagot (Mihalyszallasa), stb. Itt található egy Büdös víz nevű forrás, melyet az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején gyógyfürdőként hasznosítottak egy kétkádas kis helyiségben.
Ferenc pápa látogatása emlékére Gyergyószentmiklós Gyergyószentmiklós déli kijáratánál, a város és Tekerőpatak között, az út keleti oldalán, egy kőtömb és egy fedett kereszt hívja fel magára a figyelmet. Az emlékhelyet Ferenc pápa 2019 június elsejei, csíksomlyói látogatása emlékére hozták létre.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.