Mártonhegy település (Szeben megye) Központ: Brulya. Mártonhegy román elnevezése: Somartin. Német neve: Martinsberg. Egyéb neve: Mirtesbärch.
Kolostortemplom Segesvár 41,66 km-reA domonkosok ma is álló templomának építését 1492-re teszik. Ez egy régebbi templomot feltételez, amelynek építése az 1298-dik évi búcsúengedéllyel eshet egybe.
Wonnerth-ház Segesvár 41,57 km-reA Wonnerth-ház az Ónművesek utca 4 szám alatt található, épült a XVI-XVII-dik században, módosították a XIX-dik században és 1938-ban. MS-II-m-A-15891.
Akik kocsival utaznak át Segesváron talán nem tudnak a Serkes-tóról, hiszen félreesik kissé a főúttól, megközelítése pedig körülményes. Ismeretlen tó - A református templomtól jöttem át a tó partjára. Tavirózsák a szemetes tóban - A napokban értesültem, hogy a Segesvár melletti tóban megjelent a tavirózsa. Tavirózsák - Elég eldugott utakon lehet eljutni a tavakhoz, sok az indián kunyhó. A vonatból látni lehet, hiszen a tó a vasúti sínek közelében van. 42,65 km-re.
Haller kastély Zoltán 43,12 km-reSegesvártól 27 km-re délkeletre fekszik, Szászkézd községhez tartozik, a községközponttól 7 km-re délkeletre van. Udvarház - Éveken át csak nézegettem a kastély romjait, de mivel most doboz is van rejtve, megálltam megkeresni. A helység látnivalója a Haller-kastély 1553-ból.
Nagy-Küküllő híd Héjjasfalva 48,23 km-reA Nagy-Küküllő hullámai felett átvezető híd a sárdi hid, a Székelyföld anyaszékének, Udvarhelyszéknek a határszéle nyugatról. A Székelyföldre vezető főútvonalt követve, amint az utas Segesvárt elhagyja, s aztán a gyönyörü fekvésű fehéregyházi kastélyt meghaladja, mind mélyebbre hatol a hegységek közé.
Az evangélikus vártemplomtól északkeletre található iskolát, az épület előtt elhelyezett tájékoztató tábla szerint, 1792-ben kezdték el építeni. 1901-ben újjáépítik, ekkor kapja a mai romantikus, historizáló sílusú formáját. 41,43 km-re.
Tóbiás-kastély Mihályfalva 40,33 km-reA barokk kastély, amelyet Tóbias gróf épített 1770-ben, Mihályfalván található, és a környék magyar építészetének jelentős példája volt. Ez volt az a hely, ahol a gróf a mulatságait tartotta, majd a kommunista időszakban, az államosítás után árvaház lett belőle.
Evangélikus erődtemplom Apold 32,13 km-reApold központjában 16-dik században épített, szép, bár leromlott erődtemplom található. Apold - A templom felujitas alatt all. Apold falai - Régebb az volt a divat, hogy az asszonyt falazták be. Pap nélkül - A templom zárva. Értékei közül megemlíthető a szentélyben található faragott szentségtartó, illetve a szines karzata.
Holcmány 19,07 km-reHolcmány Nagyszebentől 25 km-re fekszik - 13-dik századi erődtemplomának értékei a bejárati kapu, a rajta levő festett szoboralakokkal, valamint a 250-300 éves működő óraszerkezet. Sajnos - Nem találtam meg geodobozt, csak a köfalat, az esetleges rejtekkel.
Vila Franka Segesvár 42,94 km-reA segesvári vár falain belül található középkori várnegyed a Világörökség részét képezi. Vacsora elott - Vacsoraztunk, azelott geodobozt talaltunk. Sötétben lámpa és gps nélkül - Nagyon sötétedett mire ideértem. Középkori hangulatú, zegzugos utcák, régi házak egészítik ki a vár megmaradt tornyait, bástyáit.
Fiatalerdő Nagyszeben 43,67 km-reA Fiatalerdő (Dumbrava Sibiului, Junge Wald) Nagyszeben város közigazgatási területén található, a park régóta a helyiek kedvenc sétálóhelye. Nagyszebeni Fiatalerdő éjjel - Útban Paltinis fele, éjjel, nem hagyhattam ki ezt a rejtekhelyet. Múzeum - Elég későre érkeztünk meg a helyszinre, és már nem volt sok idő az éjszakai szaladó verseny elött. Uj rejtek - Mivel a máramarosi emlékműnél levő geodoboz eltűnt, egy újat helyeztem egy kicsit távolabb.
Tematikus park, amely látványos formában mutatja be az év 12 hónapjának legendáit. Házikók finomságokkal, játszóhelyek, vendéglő, előadások gyerekeknek. 22,31 km-re.
Váldhíd 35,59 km-reVáldhíd templomát a XVI-dik századtól tornyos, 10 méter magas várfal veszi körül. Vártemplom - Körbejártam a vártemplomot, nézegettem a bástyákat, a falakat. Szászok már nincsenek - Sikerült bejutnunk a templomba is. Keleti tornya egyben kaputorony is, bejárata alatt keresztboltozattal - déli tornya az 1916-os évi földrengéskor összeomlott.
Szászdálya vára 40,92 km-reFehéregyháza és Héjjasfalva között, utóbbi határában, a Határ-patak mentén déli irányba vezető földúton, Héjjasfalvától 5 km távolságban, egy 588 m magas hegyen találjuk az eredetileg Szászdálya határához tartozó szászdályai vár maradványait.
Állatkert Nagyszeben 43,97 km-re1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi - Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz - Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben.
Alsóvenice 41,9 km-re1235-ben plébániatemploma van, ebben az évben plébánosa Konrád, aki ellen és több erdélyi pap ellen panaszt emel Raynald erdélyi püspök.
Templomerőd Garat 41,05 km-reEredetileg torony nélküli, háromhajós bazilika rendszerű épület volt. Erődtemplom lőrésekkel - A garati erődtemplom lapos helyen található, a település két főutcájának találkozásánál. Négyzetes alapú szentélyét kereszthálós boltozat fedte, a hajót pedig sík mennyezet, apszisa félkörívvel zárult.
Szászdálya 37,08 km-re1280-ban Dilia, 1323-ban Dálya, 1353-ban Daly maior, 1488-ban Dallendorf, 1523-ban Dellendorf néven fordul elő az oklevelekben.
Az Iskola utca 15 szám alatt található, egykori kézművesek által lakott ház a XVI-dik században épült. 41,56 km-re.
Óratorony Segesvár 41,6 km-reA segesvári Óratorony eredetileg egy kaputorony volt, melynek négy tornyocskája van a tetején. Kiváló rejtés a látványos óratoronynál - Már elmúlt este 8 óra, amikor keresztülvezettem Segesváron. Forgalmas hely - Én délben jutottam a rejtekhez, ezért nagy volt a sürgés. A dobozt nem találtuk - Habár sokan voltunk, alkalmas pillanatban megpróbáltuk a dobozt kivenni, de sajnos már nem találtuk. Ezek a tornyocskák fontos jelképek, melyek arra utalnak, hogy van itt egy bíróság, amely akár halálbüntetést is hozhat.
Vasszékely 69,36 km-re A Székelyudvarhelyen áthaladó idegeneknek is ismert megállóhelye aPatkó, itt áll a Vasszékely. Kánikulában - Ebben a kánikulában meglatogattuk a varost. Munkálatok - A Vasszékelyt körbevették, de nem adja meg magát. Megtalaltam - Üdvözletem. Szinte minden település állítottemlékművet az első és második világháború hősi halottainaktiszteletére.
A tudás kútja Székelyudvarhely 69,44 km-re A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája fennállásának tizedik évfordulóján rendezett emlékünnepség keretében leplezték le a Kubanek László képzőművész által tervezett emlékművet.
Katolikus templom Székelykeresztúr 56,09 km-re Székely- vagy Szitáskeresztúr a Székely előnevét onnan nyerte, hogy a lakói székelyek, a Szitás melléknevet pedig arról, hogy itt nagyban folyt a szitagyártás. Keresztúr a Gagypatakának Nagy-Küküllőbe szakadásának térhelyén fekszik.
Református templom Kőrispatak 66,78 km-re Középkori templomról nincs okleveles adat, ennek ellenére bizonyosan már a középkorban volt temploma. A reformáció után ugyanis két protestáns egyház alakul, a hívek megoszlanak a református és unitárius vallás között.
Orbán Balázs mellszobra Székelylengyelfalva 69,54 km-re A Székelylengyelfalván született Orbán Balázs író, történész, természetrajzi, néprajzi, és művészettörténeti kutató, a Székelyföld leírása szerzője. A legnagyobb székely névvel kitüntetett Orbán Balázs köztéri mellszobra a katolikus templomtól északkeletre, a művelődési ház melletti téren található.
Rhédey-kripta romjai Kalandos-domb Erdőszentgyörgy 65,85 km-re Az építője által kápolnának nevezett Rhédey-kriptát Wesselényi Kata építette férje, gróf Rhédey Zsigmond számára, aki 1758-ban mellhártyagyulladásban halt meg. Rhédey Zsigmond földi maradványait, az angol királyi család javaslatára, 1936-ban lehozzák a Kalandos-dombi kriptából és a református templom alatti ősi családi kriptába helyezik.
Református templom Gyulakuta 63,21 km-re Stílusa után ítélve ma is álló temploma: a csúcsíves építészet egy tisztes példánya lenne, ha azt az ízléstelen újítások egészen ki nem vetkőztették volna műalakjából, állapítja meg Orbán Balázs. Kapuit, ablakait átalakították, csak többszögű záródású szentélye és diadalíve emlékeztet eredeti stílusára.
Lutheránus templom Cikmántor 55,73 km-re Első okleveles megjelenésekor már szász település, s így bizonyos, hogy abban az időben temploma is van. A régi templomot 1851-ben lebontják, helyén 1865-ben épül a mai templom klasszicista stílusban.
Régi Olt-fahíd Hévíz 51,29 km-re A hévízi Olt-híd újjáépítés áldozata lett, 1886-1887-ben cserélték ki újszerkezetű vashíddal. Nem maradt meg fénykép vagy rajz róla.
Zsiliprendszer Gyulakuta 63,36 km-re A hőerőműhöz vezető csatornák környékén vagyunk, ennyi zsilipet még sehol sem láttam. Most már teljesen el van hanyagolva az egész berendezés, de még így is lenyűgözött a bonyolultságával.
Törcsvári kastély 66 km-re A már messziről festői látványt nyújtó, törcsvári várat a brassói polgárok építették a 14-dik század végén. Törcsvár - Kaphatnánk egy kis segítséget a ládára vonatkozóan? A koordináták megadása magában nem biztos hogy elegendő a megtaláláshoz, valami támpont is sokat segítene. Kivágott fa törzsének üregében - A geodoboz a vár fölötti domb tetején, egy kivágott fa törzsének üregében található, pár lépésre a tisztástól, az erdőben. ernoe Csillababa es Gaspar megtalalta a ladikot - Hihetelennek tunt a kastelytol felfele tartva az erdon at, hogy olyan gyonyoru tisztas van fenn. Bár nincs sok köze Vlad Tepes havasalföldi vajdához, a legtöbb turisztikai kiadványban Drakula kastélyként emlegetik.
A Hasadék-nyereg a Királykő négy különböző irányból érkező turistaútjának csomópontja. A nyeregben - A hasadékban kellemes hűvösség volt a kánikula ellenére. Itt futnak össze a Királykő Tornyáról, a Kis-Királykőről, a Curmatura menedékháztól és a Királykő-hasadékából érkező útvonalak. 56,56 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.