Szászalmád település (Szeben megye) Központ: Muzsna. Szászalmád román elnevezése: Alma Vii. Német neve: Almen.

Apold központjában 16-dik században épített, szép, bár leromlott erődtemplom található. Apold - A templom felujitas alatt all. Apold falai - Régebb az volt a divat, hogy az asszonyt falazták be. Pap nélkül - A templom zárva. Értékei közül megemlíthető a szentélyben található faragott szentségtartó, illetve a szines karzata. 30,83 km-re.

Az Oltmelléki hegysor területén fekvő Veresmart falutól keleti irányba emelkedő 561 m magas Várhegyen találjuk avárat. Új doboz - Miután elhagytam a falut kimentem a kocsival a domb alá. A községből földút vezet a Várhegy irányába, áthalad a Veresmart-patakon, majd keleti irányba fordulva a Várhegy alá kanyarodik. 26,65 km-re.
Templomerőd Berethalom 11,9 km-reBerethalom Medgyestől keletre, körülbelül 18 km távolságra található régiszász település. Rengeteg turista volt - A 14 órás nyitásra érkeztünk, rengetegen voltak, már a jegyekért is sorba kellett állni. Erődítmény - Na, végre látom, hogy valamit rendben tartanak. Impozáns - Valóban impozáns az erődtemplom, már messziről uralja a tájat. Itt Erdély egyik legnagyobb és legszebb szász templomerődje emelkedik.

Nagyszeben Szászföld "fővárosa", 2007-ben Európa kulturális fővárosa volt. Evangélikus Székesegyház - Megtaláltam a filmdobozt, benne a listát. Madarat tolláról - Madarat tolláról, keresőt találatáról ismerheted meg. Odú - Na végre egy megtalált doboz. Látnivalói: az evangélikus templom, a Brukenthal Múzeum, a Várostorony, az Orsolya-rendi apácákhoz tartozó templom, a Franz Binder Egyetemes Néprajzi Múzeum, a Gyógyszerészeti Múzeum, az evangélikus püspöki székesegyház, a Történeti Múzeum. 35,36 km-re.
A vágy forrása 15,36 km-reA vágy forrása - Medgyes. Kora reggel kerestem meg - A hely elég jól megközelíthető gépkocsival is, így a forrás már csak egy rövid sétával elérhető. Az erdöben - Megtaláltam a geodobozt. Ittunk a forrásból - Megtaláltuk, és jót ittunk a forrásból.
Templomerőd Kóbor 49,19 km-reAz Oltmelléki hegysorhoz tartozó Hortobágy-hegység területén, a Tyúkosi-patak mellett fekszik Kóbor község. Kóbor falu első említése 1206-ból való, ekkor Villa Cowrnh néven említik.
Cód vára 47,92 km-reA várat a Códhoz tartozó Tocile településrészrőlközelítettük meg a Tocile Mare patakot követő erdőgazdasági úton, majd az erdőben a völgyből kimásztunk a gerincre (nem könnyű). Visszafelé több ösvényt is találtunk a településrész irányába, ezeken a gerincet követve lehet várhoz feljutni.
Zsiliprendszer Gyulakuta 49,1 km-reA hőerőműhöz vezető csatornák környékén vagyunk, ennyi zsilipet még sehol sem láttam. Most már teljesen el van hanyagolva az egész berendezés, de még így is lenyűgözött a bonyolultságával.
Erődített evangélikus templom Vessződ 20,81 km-re1332-ben plébániatemploma van, papja - a templom legalább egy évszázaddal régebbi, mivel a falu az 1200 előtti telepítések korából való - a mai templom a XIII-dik századi bazilikális templom utóda. A román kori bazilikának félköríves szentélye volt, amelyet a XV-dik század végén a szentély fölé épített toronnyal erődítettek, falait megkettőzve.
Egykori városháza Segesvár 33,6 km-reA jelenlegi Segesvár szálloda épülete, mely az Iskola utca 4-6 szám alatt található, a XX-dik század első felében városháza volt. Itt lakott Binder György Pál, püspök 1843-1867 között.
Evangélikus templom Szénaverős 35,89 km-reA Küküllőközi-dombvidék területén , a Szénaverősi-patak mellett fekszik Szénaverős község, a falu első írásos említése 1430-ból származik. Ebben az időben épülhetett fel első, gótikus temploma is, ezt 1870-ben teljesen lebontották és 1873-ban egy neogótikus templomot építettek.

A nagyszebeni Vár utca menti várfal megőrizte 15-dik századi arculatát, amikor téglából építették újra és úttal látták el az őrszemek számára. Megvan - Nagyon jo rejtek. Nincs már geodoboz! - Sajnos a Fazekasok-tornya melleti várfalból is eltünt a geodoboz. Nem korondiak - A tornyok, mármint kettő, teljesen fel van újítva. A Vár utca monotóniáját megtöri a három őrtorony, amelyek a harmadik várgyűrűhöz tartoztak. 35,63 km-re.

Brukenthal-palota, ma muzeum, Épült 1778-1788-ban. 35,5 km-re.
Református templom Kelementelke 46,61 km-reKözépkori templomáról nincs adat, így bizonyosan a katolikus korban filia volt, Gyalakuta anyaegyházához tartozott. Ez volt a helyzet a reformáció után is 1666-ig, amikor azon a címen tagadják meg a közmunkát a gyalakuti templomnál, hogy már önálló egyházközséget alkotnak.
Nagyekemező vára 15,42 km-reA Küküllőközi dombvidék területén, a Nagyekemezői-patak mellett fekszik Nagyekemező község. A falu fölött nyugatra emelkedő Burgberg 416 m-es csúcsán találjuk a középkori vár nyomait.
Kálvária és kilátó Székelyvécke 44,05 km-reSzékelyvécke bejáratához közel faragott tábla hirdeti, hogy a közeli dombon kilátó található. Geoláda-keresés Eszterlánc koncert előtt - A magyarországi Eszterlánc zenekar koncertjére érkeztünk Székelyvéckére. Egyelőre - A régi helyére tettem egy dobozt, a rejtő nevével (fakir), és persze az enyémmel is. Az út a 14 székely gyalogkapu mellett, a székely kálvárián keresztül vezet a kilátóhoz.
Sálfalvi szakadék 9,6 km-reA sálfalvi szakadék 15 hektáron védett terület, Sálfalva községtől 1 km-re található. Mocsaras árterületen - Talán nem a legjobb módját választottam a szakadék megközelítésének. Teljesen száraz szakadék - A szakadék bejárása után megtaláltam én is, ugyanazt a fát a bejárattól balra, de doboz nélkül. Hossza 5-600 m, oldalfalainak magassága 6-25 m.
Vöröstorony Bojca 48,54 km-reVöröstorony - Bojca Egymás mellett - Megkerestem a Vöröstorony mellett levö temetöben a radupuscarciuc által (aug. Elföldelve - A hely átalakult. Szemetes a környék - Nagy a forgalom a toronynál, de ennél nagyobb a szemét körülötte.

A segesvári várhegy temploma mellett még ma is látható egy boltozott alagút kezdete, amely végső szükségben kimenekülő utat biztosított az ostromlott várból. Végre tavasz 3 - Egyszer már jártam itt, de most újra kerestem. Lába kelt - Amikor elkezdtem dobozokat rejteni, nem gondoltam, hogy ilyen sok doboz tűnik el. Rövid és hosszútávú megoldás - Több forgatókönyvet is el tudok képzelni. Állítólag ez az alagút a Medgyes felé vezető országút mellett levő török emléknél végződik. 33,01 km-re.
A volt Bádogosok tornya, a szebeni harmadik védőfal övezetnek része, a 16-dik században épült. Többször is a Bádogosok tornyánál - Első alkalommal hosszú időn keresztül, sikertelenül kerestem ezt a geodobozt. Probálkoztam - Elég nagy volt a forgalom arrafele, probáltam kieszelni, de mivel nem volt tul sok segitségem nem tudtam rájönni. Vörös szőnyeg - Valami előadásra készülődhettek a szomszéd színházban. A tornyot a színház előtti falszakasszal együtt 1877-ban lebontották. 35,49 km-re.
Lutheránus templom Hétúr 35,58 km-re1446-ban jelentkező neve (Marienburg) Mária tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, az 1417-ben feltűnő Erenberg szász lakosságra utal. Sachsenland - Immer wieder schön, dass es deutsche Wurzeln in Siebenbürgen gibt. Útban Vásárhelyre - Már rég nézegettük, hogy van itt is egy geoláda. Kő - Hamar megkaptam a rejteket, de sajnos nem tudtam kivenni a dobozt. Ma is álló gótikus temploma a reformáció előtti kor stílusának jegyeit képviseli többszöggel záródó szentéllyel.
Nagydisznód 43,12 km-reNagydisznód központjában található a 13-dik században épített, középkori jellegű evangélikus erődtemplom - Értékei a szárnyasoltárán álló gótikus stílusú Madonna szobor, az oltár külső festett képei. Itt született Heltai Gáspár, a szász származású protestáns lelkész és nyomdász.

Evangélikus templom - Fületelke 39,83 km-re.
Evangélikus templom Riomfalva 6,58 km-reA templom szentélyében az 1453-as évszám egy későbbi építkezés befejezését jelzi, stíluselemei alapján a templom eredetét az előző századra kell tenni. Télvégi túra 5 - Sajnos nem kaptam meg a geodobozt. Beszöktünk - A kiírt telefonszámon nem vették fel a kagylót, így hát a mellékutcából, a kerítés végénél beszöktünk. A XIII-dik században is lehetett elődje, mivel a szász telepítés ekkor már megtörtént ezen a tájon.

Gógánváraljától északra eső hegy tetejét a középkorban Gógán vára koronázta, valamikor a 16-dik században pusztult el végleg, romjait a község lakosai teljesen elhordták. Szárnyas hangyák vették birtokba a geodobozt - Gógánváralja egyik látnivalója a református templom és harangláb. Közeli látnivalók - Gogánváraljára érkezve előbb a haranglábot akartuk megnézni, és rejteni ott. Szép kis várhely - Sajnos dél felől indultunk a dombnak felfelé, jobb lett volna az északi úton elindulni. A vár helyén mára csak a vár árkai és sánca, valamint a bozótos plató közepén tátongó üreg figyelhető meg. 30,37 km-re.
Fehéregyházától 3 km-re délre lévő 400 m magas hegyen középkori vár nyomai találhatók - itt először az őskorban vagy a dák korszakban építettek ki egy erődítményt. A középkori ujrafelhasználáskor körben egy földsáncot alakították ki, ez az építkezés a 13-dik század második felére tehető. 37,28 km-re.
Szászbogács templomáról nem beszélnek középkori oklevelek. Télvégi túra - A túra első állomása a szászbogácsi erődtemplom volt. Késő gótikus építészeti elemei alapján építési idejét a XV-dik század elejére teszik. 25,27 km-re.
Találkozás háza Zágor 36,56 km-reAz 1794-ben épült papilakot és az egykori tanári lakásokat 2007-2008 között részben újjáépítették és felújították. Johann Bretz hagyatékának segítségével felépült a Találkozás háza, németül Haus der Begegnung, román fordításban Casa Prieteniei (Barátság háza).
Felek vára 44,46 km-reA Fogarasi-havasok északnyugati lábánál, az Olt lapályán, a délkeletről jövő Feleki (Nagy) patak mellett fekszik Felek község. A falu határában található középkori vár a Várhegy 846 m magas csúcsán, a Fogarasi-havasok fő-gerincének előterében magasodik.
Mária Levendula Dicsőszentmárton 37,34 km-re2023-ban, a dicsőszentmártoni Lavanda di Maria levendulás június 23 és július 9 között fogadja a látogatókat, hétfő-kedd 16-20, szombat-vasárnap 9-21. Ingyen fotók és ingyenes belépés.

Szászörményes evangélikus erődtemploma gótikus csarnoktemplom, támpilléres szentélye a nyolcszög három oldalával záródik, hajója elé nem építettek tornyot. Lovak legelnek - Minden kapu sajnos zárva volt, pedig valaki rendszeresen bejár az udvarba, a lovait legeltetni. A templomot négyszög alaprajzú védőfal keríti, melynek szentély felőli szakaszánál magas védőtorony áll, ennek felső szintjén, a sokszögű gúlasisak alatt faerkély fut körbe, ez alatt pedig lőréseket képeztek ki a torony falában. 32 km-re.
Szászdálya 37,81 km-re1280-ban Dilia, 1323-ban Dálya, 1353-ban Daly maior, 1488-ban Dallendorf, 1523-ban Dellendorf néven fordul elő az oklevelekben.
Lavenderland Nagykend 43,49 km-reA nagykendi levendulagazdaságot 2015-ben alapították, 1,2 hektáron fekszik, ebből 50 árat levendula borít. Itt szervezik meg minden évben a Lavenderland Feszt levendulás-kulturális fesztivált, gyerekfoglalkozásokkal, koncertekkel, kézműves vásárral.

Segesvárttól délnyugatra levő dombtetőn helyezkedik el a Breite Öregtölgyes Természetvédelmi Terület, egy szépen megőrzött legelőerdő, makkoserdő, számos többévszázados tölgyfával. Szép erdö - Tetszett nagyon a Segesvár melletti tölgyes. Öreg tölgyek, fiatal medvék - A dobozt ki kellett bányászni az odúból, be volt ágyazódva a törmelékbe. ásó, kapa - Segesváron hagytuk az autót, onnan mentunk fel a piros sáv jelzésen, amin most már a Via Transylvanica is halad. Több mint 600 tölgy található a platón, melyek közül sok már a 800 éves kort is meghaladta. 29,73 km-re.
Evangélikus erődtemplom Szászalmád 0,04 km-reTemploma a XIV-dik század elején épült, egyhajós torony nélküli gótikus templom. A szélesebb hajóhoz az apszis szentélynégyszöggel kapcsolódik, s a többszög három oldalával záródik.

Az erzsébetvárosi örmény katolikus templomtól Kund felé tartva, nem hagyhattuk ki az Erzsébetváros közelében levő tavakat sem. Nem murok, hanem amurok - Közös megegyezés alapján fakir rejtett az Erzsébetváros közelében található tavaknál. Tavirózsa - Tele-tele volt az út leparkolt gépkocsikkal. 25,55 km-re.

Bilea-vízesés - Fogarasi-havasok 48,72 km-re

Bilea-völgy áprilisban - Fogarasi-havasok 50,89 km-re
Unitárius templom Iszló 69,46 km-re Iszló Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. A település földrajzilag az Iszló-patak völgyében, Marosvásárhelytől csupán 19 km-re található.
Marosdátos 51,43 km-re Egykori templomáról csak annyit tudunk, hogy 1675-ben itt anyaegyház volt, amikor Mezőbodon különvált Marosdátostól és független anyaegyház lett. 1657-1661 között teljesen elpusztul a falu, templomával együtt - 1706-ig Marosdátos fogarasföldi görögkeletiekkel települ be.
Bolyai-téri unitárius templom - Marosvásárhely. Épült 1929-ben. 56,01 km-re.
Fundu Bandei (magyarul kiejtve Fundu Bündéj)-csúcs. 59,54 km-re.

Erdőszengyörgy nevezetessége a 18-dik század végi volt Rhédey-kastély, amely egy 16-dik századi kastély helyén épült 1759-ben. 1808-ban újjáépítették. 52,76 km-re.
Református templom Kányád 65,25 km-re Miklósfalva délnyugati szomszédja Kányád. Kápolnapataka - A Kápolnapataka néven említett csermely ma Szentegyházpataka néven csobog. A Kányád-patak (vagy Hodos-patak) völgyteknojében húzódik meg Hargita megye legkisebbközségközpontja.

A városkép önkényes átszabásának példájaként említhető a Királykút, amely majdnem teljesen áldozatul esett a Pandúrok út építésének. Egy rejtekhely soha nem lehet üres - Legalábbis csak nagyon ritkán. Csak segíteni akartam - Értelmetlennek tartom, hogy ugyanannak a rejtekhelynek két geodoboza legyen. Ma este a kút mellett sétáltam el - Meglepve láttam, hogy a forrás melletti fémcső, betontalapzatával együtt, ki van rángatva a helyéből és a járdán fekszik. Szerencséjét, a teljes elapadás elkerülését csak annak köszönheti, hogy az út bevágása nem volt túl mély, ugyanis ez a forrást tápláló vastag kavicsrétegben tárolt talajvíznek csak a felső zónáját érintette. 55,15 km-re.
Molyhos tölgyerdő, Miriszló 65,46 km-re.
Román katona szobra Marosvásárhely 55,95 km-re Az ismeretlen román katona emlékműve, Izsák Márton alkotása, a marosvásárhelyi főtér nyugati részén, az úgynevezett Rózsák terén áll. A hősi katonaemlékművet Románia, illetve Erdély fasizmus alóli felszabadulásának 20-dik évfordulóján avatták fel.

A legenda szerint hajdan, az e helyen álló tornácos háznál cserélt lovakat és pihent meg Bem József lengyel származású honvéd altábornagy és vezérkara, 1849 július 30-án. Velük volt Petőfi Sándor is, a nemzet nagy költője. 52,83 km-re.
Városerődítés Szászsebes 67,44 km-re A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Knöpfler kastélykert Maroskeresztúr 51,43 km-re Maroskeresztúr egykori kastélyát Knöpfler Vilmos építtette, aki országgyűlési képviselő, és a marosvásárhelyi kórház alapítója volt. Így könnyű - Utazgatni a jövőben, szárnyalni téren és időn át és egyenesen a toplista élére repülni. Már csak egy geodoboz - Kocsival érkeztem a helyszínre, így Maroskeresztúr utcáit kerülgetve jutottam a rejtekhely közelébe. Közel van - Közel volt a doboz ;-) Ebed utan megkerestuk. A kastély a 19-dik század közepén épült, és 1932-ben leégett.
Református templom Makfalva 63,18 km-re Templomáról egykori haranglábjának megmaradt vitorláján olvasható dátum beszél: 1572. Az egykori templom középkori létéről tanúskodik az a leírás, amely Benkőnél olvasható: csinos kőépület, keleti része ódon gót stílusú.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.