Budurló település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Teke. Budurló román elnevezése: Budurleni.
Kolozsnagyida váraA Mezőség északkeleti részében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, a Tekei Dipse-patak mellett fekszik Kolozsnagyida község. A település keleti végénél, a falu szélétől körülbelül 1 km-re emelkedik az 516 m magas Várhegy.
Evangélikus templom TekeTeke község a Mezőség keleti felében fekszik, a Pénteki-patak mellett - evangélikus temploma műemlékké nyilvánított épület, a XIV-dik században épült, a tornya a XV-dik században. Csodálatos, de nagyon szomorú Magasztos történelemmel rendelkező település nagyon szomorú jelenkori állomása. Az állapota egyre jobban romlik, jelenleg el van hanyagolva, a templom mellett játszóteret és parkot hoztak létre.
Evangélikus templom HarinaErdély egyik legkorábbi épen maradt temploma, már messziről magasztosan fehérlik a dombtetőn. Az 1834-es földrengés során nagyon megrongált templomot a XIX-dik század végén restaurálták.
Református templom Újős1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
Evangélikus templom Aranyosmóric1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Református templom SzentmátéBizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
600 éves mocsári tölgy PaszmosA paszmosi mocsári tölgy a helybéli Teleki kastély mögött, 25 m-re található. Tereprendezés miatt a doboz valószínű eltűnt A kastélyegyüttes teljes felújítása során a tölgy környezetét is teljesen átalakították.
Teleki-kastély PaszmosTeleki-kastély - Paszmos Frissen felújítva A Beszterce-Naszód megyei önkormányzat tulajdonában levő épületet most újították fel, a hivatalos felavató pár hét múlva lesz.
PetelePetele középkori temploma ma is áll, gótikus stílusjegyeit csak részben őrizte meg, portálja átmenetet képvisel a román és gótikus stílus közütt. Mai tornyát a XIX-dik század második felében építették.
Pókakeresztúr1322-ben Keresztúr néven jelentkezik az oklevelekben, majd 1323-ban Kyrizthur, 1334-ben de Sancta Cruce, 1450-ben Kereszthur néven. 1322-ben temploma van, ugyanis a falu Keresztúr nevét csak templomától kaphatta, mely a szent kereszt tiszteletére volt szentelve.
István-tó Fekete határrész MezőmadarasLétezik a hajdani Marosszék és a valamikori Torda vármegye határvidékén, a Mezőbánd, Mezőmadaras és Sámsond között elterülő tanyavilág egyik dombján, különleges természeti jelenségként egy tó. 5-4-0 Az 5 fűzből csak 4 van már, azok is össze-vissza nyesve, szegelve, drótozva. Hogy lett Istvánból Isten? Pesty Frigyes 1865-ös helynévgyűjteményében Mezőmadarasnál említi, hogy ezen a helyen egykor egy Fekete nevű falu állott. Melyet a környező lakosság Isten tavának, illetve románul Istan tau-nak nevez.
Református templom GernyeszegA XV-dik században épült gótikus templom, déli kapuja felett található a somkeréki Erdélyi család címere. Sekrestyéjében helyezték el gróf Teleki Mihály kancellár és felesége Weér Judit földi maradványait.
Postamúzeum GernyeszegA gernyeszegi Postamúzeum az első ilyen jellegű tárlat az országban, a helyi postahivatal épületében található. Dokumentumok és fényképek, postás öltözet, postai felszerelések és tárgyak vannak itt kiállítva.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.