Oroszborgó település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Alsóborgó. Oroszborgó román elnevezése: Rusu Bargaului.
Jakabkő KusmaA Lunga-patak mellett fekvő Kusma községtől 2 km-re délre, a 949 m magas Jakabkő sziklaszirtjén egykor Árpád-kori vár állt. Ide a falu keleti szélétől induló talajúton juthatunk fel.
Kiszsolna Evangélikus templomBesztercétől mindössze 8 km-re délre fekvő, egykor többségében szászok lakta település temploma a 14-dik század derekán épült. Hazafelé Már megint az Óvárhely melletti tölgyerdőben jártunk, kockás liliomokat nézni, fotózni.
BeszterceBeszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították. Látnivalói az evangélikus templom, a lábasházak, az Ezüstművesek Háza, a római katolikus templom és a besztercei múzeum.
Hollókő BudákA Hollókő természetvédelmi terület Felső-Budákról közelíthető meg, a Kolibica-tó irányába vezető aszfaltos erdőkitermelő úton. Nyomokat követve A Budak-völgyi tölgyerdőnél találkoztunk Déliáikkal. Tíz évvel ezelőtt jártam a Hollókőnél Felmásztam a tetejére is, talán onnan a leglátványosabb a Geológus tűje. 7 km után van egy erdészház sorompóval, itt balra térünk és még 3 km kanyargós út után ott is vagyunk a kő lábánál.
Geológus tűje Hollókő FelsőbudakA Hollókő sziklavilágának távolról látható érdekessége egy 10 m magas, magányos sziklatorony. A Hollókőről Egy évvel ezelőtt nem mentem fel a Hollókő tetejére. Alapterületének átmérője 5-6 m, ezt a tű alakú képződményt Geológus tűje néven is ismerik.
Budak-völgyi tölgyerdő ÓvárhelyÓvárhely kijáratánál, Kisdemeter felé (173-as megyei út) jobbra egy földút vezet egyenesen a 6 hektáros liget-, tölgyerdő felé. Rengeteg kikerics és egy új doboz A tegnap újra felkerestük a tölgyerdőt. Kikerics-szőnyeg Teljes pompával virágzik a kikerics a vén tölgyek alatt.
BesenyőIde, a határőrtelepre telepített németek pogány besenyőket találnak itt, s ők nevezik el paganicanak. 1332-ben plébániatemploma van, 1432-ben egy ajándékozási levélben szerepel a plébános is.
SimontelkeBár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Andezitszikla Bölényes Kelemen-havasokA Bölényes-tető, román térképeken Zimbrul, egy természetvédelmi terület a Borgótiha községhez tartozó Báránykő falutól kelet-északkeletre. A csúcstól nyugatra egy vulkanikus eredetű andezitszikla található.
Egykori mosógép Bisztra-völgyeBár a mosógépek hasonlóan működnek, a kivitelezésükben vannak különbségek. Az energiatakarekossag netovabbja Az a termeszet es ember altal szult haztartasi "gep", ami itt talalhato. Víz általi önmegsemmisítés Víz hozta (létre), víz vitte el. Megtalálható volt itt, magán a mosógépen és a vízvezető csatornán kívül a szárító is, és egy pad a várakozásra.
Kis-BeszterceA Kis-Besztercés-t legrövidebb úton a Ratosnya völgyén közelithetjük meg, kék keresztet, majd kék háromszöget követve. Karbantartás, geodobozok és a papné Nem tudom, hogy ki lehet a társrejtő, viszont István tudom, hogy élete kalandját éli a minden lehetőségek országában. Karbantartás, pápánás A társrejtő természetesen a rejtő társa. Nem ajánlom ezt az útvonalat, csak gyakorlott kalandra vágyó túrázóknak, mivel a jelzések nagyon gyengék, a kidőlt fák, a patak, meg a bokrok rendkivül nehézzé és lassúvá teszik a haladást.
ErdőszakálKözépkori lakói katolikusok voltak, két templommal - későbbi adat nem szól sem templomáról, sem egykori katolikus lakóiról, vagy azok utódairól a reformáció utáni időkből, mivel a XVI-dik században mindkét település puszta: Pusztaszakál 1519-ben, görög-keletieket telepítenek.
Völgyzáró gát RatosnyaA ratosnyai épülő víztároló Ratosnya községtől észak-északkeletre, sziklás környezetben található, a Szék-, Tiha- és Középső-patakok összefolyásától délre, 1 km-re. A jelenleg 95 százalékban elkészült, földből készített duzzasztómű tervezett magassága 105 m, építését 1989-ben kezdték el.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.