Zajzon település (Brassó megye) Központ: Tatrang. Zajzon román elnevezése: Zizin.
Pruncea-vízesés 42,34 km-reA Siriu-víztározó aljából indul az erdei út, és a vízesés az út mellett van. Most zavaros volt a víz, de így is látványos.
Dac-tó Kézdivásárhely 49,86 km-reA Dac-tó Kézdivásárhely keleti határában, Oroszfalutól északra található, a Torja-patak mellett, a Józsa Béla utca északi végénél. A Torja- és a Kászon-patak összefolyásánál elhelyezkedő holtág környékét, a jövőben szabadidőközponttá tervezik átalakítani.
Rakodó források újratöltve 17,77 km-reE források kristály hullámai esésükben habbá törődve számtalan apró zuhatagban, zeneszerű csörgedezéssel rohannak le a meredélyes szirtlapon, azt napsugarakban ragyogó kristály tükörré változtatva át. Mészkőtufa - Az igazság az, hogy itt GPS nélkül nem nagyon boldogulok. Itt egy kövülő víztömeggel van dolgunk, amelynek felesleges szénsava a léggel érintkezve elillan, mi által a feloldva volt szilárd részek lecsapódnak - írja Orbán Balázs.
Székelykapu Imecsfalva 45 km-reKézdivásárhely és Kovászna között félúton érdemes megállni a kis templomnál, és a falu végén megszemlélni a Fortyogót, a pipáló Zágoni hegyeket, amiről ezt írta Mikes Kelemen: Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont. A doboz valóban a régi helyen - A doboz valóban a régi helyen, a kapuláb alatt van, ahogy írja a leírás és ahogy Hangyalka is írta 6 évvel ezelőtt. Ajánlott koordinátaformátum - A fok-perc-másodperc formátumú koordináta a legrosszabb választás. A székelykapu odalett - Sokszor áthaladtam a kapu alatt az elmúlt évek során, de most már sajnos nincs meg a kapu, csak oszlop mered az ég felé.
Reformatus templom Szárazajta 45,16 km-reA szép, rendezett iskola előtti emlékmű szomoru történelmi eseményt idéz. Kedves kis falu - Kedves kis falu, rendezett iskolája sokat elmond. A templomnak ma is jó gondnokai vannak.
Sepsiszentgyörgyön van egy érdekes hely, Őrkőnek hívják. Változás - Nagyot változott az Őrkő környéke. Sepsi 2 - A kilátás igazán szép, ha az ember kicsit távolabbra tekint és nem csak a roma-telepet látja. Kőbánya - Kinyíltak a boldogasszony papucsai a Sugás pataka völgyében, s gondoltam az Őrkő úgyis útban van, hát akkor megkeresem az ott elrejtett dobozt. Hogy miért is Őrkő, talán régen innen őrködtek, vigyázták a várost és környékét. 25,85 km-re.
A Pogányok templomocskája egy látványos sziklaalakzat az erdő közepén, hangulatos környezetben, nem messze a Barcarozsnyói barlangtól. Másik neve Bálvány-kő, németül Götzentempel. 23,25 km-re.
Kockás tulipán-erdő Szacsva 20,96 km-reMeli útmutatása szerint Szacsváról a templom mellett jobbra, a mezei úton tovább indultuk Magyaros irányába. Szentgyörgy-napi tumultusból kiszabadulva - Megkerestem ezt a rejtekhelyet. Megegyszer ugyanitt - Meg 2016 februarjaban jartam itt es akkor masodiknak (meliek utan) talaltam meg a dobozt. Szép hely - Szép hely, könnyű megtalálni. Az úttól balra van a csodálatos tulipánmező.
Kálvária-domb Bodzavám 17,38 km-reBodzavám végén régi templom romjai és egy újkori erőd maradványai ismerhetők fel, a Kálvária körül újkori sáncok láthatóak a harmadik katonai felmérés térképszelvényén. Romok - Az erőd felől közelítettem meg a templomromot. A már romos kápolna közelében még ma is megfigyelhetőek a sáncok maradványai.
Tündérvölgy-vízesés - Kovászna. 41 km-re.
Szemmosó-kút Torja 49,86 km-reTorja igen csodálatos, és értékes természeti kincsekben gazdag. Egy erdekes gyogyforras - Nahat, hogy meg ilyen forras is letezik Felso-Haromszeken, nem is gondoltam volna. Egyik érdekessége a Szemmosó-kút, a nagy víztartály előtt, az erdő szélén felfele induló ösvény mellett.
Hatolykai temető 43,4 km-reHatolyka temetőjének egyik érdekessége, egy sírhant, melynek -viselője- 1827-1951 közötti időszakban élt. Teréz mama - Meglett a centenárius sírkő. Tenyleg a bal kezenel? - Hat en mind kerestem a bal kezenel vakon szegeny Terez neni sirjanal. Érdekes évszámok - Sajnos nem találtam meg a geodobozt, úgy néz ki nyoma veszett. Legalábbis a felirat szerint.
Remény menedékhely Csoránga-öv Királykő-hegység 44,54 km-reA Remény- (Csoránga) menedékkunyhóhoz a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon juthatunk fel. Az ösvény a Calinet-hídjától indul, elmegy az Oltyán-forrása, az Orlowski-forrás, a Sárga-fal, a Zerge-itató mellett, és a Rachitei-fal alá érkezik meg.
Török mecset Bucsecs-hegység 33,89 km-reTörök mecset A természet oltárköve - Az Omul-csúcsról ereszkedtünk le, és mielőtt "hazafele" vettük volna az irányt, felkerestük a Török mecsetet. Müzein - Tényleg egy egészen más sziklatömb mint a Bucsecsben megszokottak.
A kockásliliom, latin nevén Fritillaria meleagris, a liliomfélék családjába tartozó hagymás, egyszikű, évelő, fokozottan védett növényünk. A tavasz csodálatos tulipánja - Ennyire korhadt fa nem sok van, így hamar előkerült a doboz. Sikertelen virágles - Kockás tulipán, liliom megtalálása volt a cél. Korábban nyíltak - Hideg ide vagy oda, a kockásliliomok április elején nyíltak az idén és a tavaly is. Jellegzetes nedves réti, kora tavaszi növényünk, mely áprilisban tömegesen nyílik. 22,64 km-re.
Oltszemi emlékpark 37,38 km-reA turulmadaras emlékmű 2006-ban készült a honfoglalás és hősi halottak emlékére. A dobozka a helyén van - A dobozka továbbra is a helyén van. Szájbarágós segítség - Köszönöm a segítséget, viszont így túl szájbarágósra sikeredett. Nem annyira fontos a dobozka - Más játsztóterek szabályaival ellentétben itt nálunk akkor is jár a pont, ha a felhasználó nem találta meg a geodobozt. Elkészültekor nagyon sokan megálltak, és megcsodálták a szép székelykaput, a zsindellyel fedett emlékművet.
Fellegvár Brassó 14,61 km-reA fellegvár a központtól északra emelkedő domb, a Schlossberg tetején helyezkedik el. Szemetes hely - Ez egy olyan hely volt szamomra, ami tobb volt mint kiabrandito. Az 1975-1981 közötti nagymértékű restaurálási munkálatoknak köszönhetően napjainkban vendéglátói és turisztikai létesítményként működik.
Omul-csúcs Bucsecs-hegység 32,99 km-reA La-om tetején három bizarr alakú sziklaszál van. Itt a bizonyíték - Tényleg sok zerge van a Bucsecsben, az Omul-csúcs környékén. EKE-tábor 2015 - A tusnádfürdői EKE-tábortól, reggel 5 órától, 125 km-t buszoztunk Bustényig majd innen gyalog a Molnár (Morarul) völgyön jutottunk fel az Omul csúcsra. Ember-csúcs - A rejtekhely körül annyian voltak mint a somlyói búcsún. Az egyik emberhez, a másik óriási fazékhoz, a harmadik lefordított roppant papucshoz hasonlít.
Diákemlékmű Barcaföldvár 24,53 km-reBarcaföldvár egyik, csak kevesek által ismert látnivalója, a Diákemlékmű. Gondozatlan emlekmu - Nehany perces kereses utan meglett a dobozka. Erről is jó tudni - Meglett a dobozka. Diákok - A dobozt nem találtam meg. A település délnyugati végén található, kocsival is megközelíthető.
Almás-tető Mikóújfalu 49,97 km-reA mostani celpontunk Mikoujfalu folott, a Zsombor (Voros) es a Nagy Hid pataka kozott talalhato Almas teto, az Oltfejben, 774 meteren.
Borzos-domb Lisznyópatak 16,75 km-reOrbán Balázs állítása szerint, a felsőháromszéki várakkal láttani kapcsolat kialakítása érdekében építették a Barabás várának nevezett őrtornyot a Borzos bércének egyik magasabb csúcsára. Innen látni lehetett az egész Barcaságot és Háromszéket is.
Református templom Sepsiszentkirály 20,75 km-reA falu neve is templomról tanúskodik, Szent István király tiszteletére szentelt templomáról nevezték el. Már a XII-dik században plébániatemplom, amikor a Szent Istvánról elnevezett plébániák létesültek vagy kapták nevüket, ha előbb léteztek.
Földvár 24,42 km-re1240-ben Castrum Sancte Marie néven jelentkezik a forrásokban, 1379-benSaxonum de Fewldwar, 1381-ben Feulwar alias Marienburg, 1489-benMarienburg, 1529-ben Marienberg formában fordul elő. Gps készülék nélkül is lehet rejteni - Több ízben is eltűnt már a földvári geodoboz. Barcaság - A vár nem látogatható. Nyílt kapuk napja - Népünnepély volt Földváron, a Nyílt kapuk napja programban sikerült mind a templomba, mind az újjáépített várba bejutni. A templomot anémet lovagrend építtette, 1211–1222 között, a várral egyidőben.
Katolikus temető Zalánpatak 41,82 km-reZalánpatak római katolikus temploma 1863-ban épült, a Kisboldogasszony tiszteletére. Temeto - Na, ez egy szep kis temeto a templomocskaval egyutt. A falu határában számos ásványvízforrás buzog fel.
Tyiszk-hegyi rézkori őstelep Erősd 18,18 km-reErősd falutól északkeletre emelkedik a Tyiszk-hegy, mely a festett kerámiás rézkori őstelepéről ismert. A Tyiszk-hegyi lelőhelyről már 1865 óta tudunk, 1869-ben Orbán Balázs is említi.
Toplós-kút 7,39 km-reA Toplós-kút a csernátfalus Hát-tető alatti tágas völgyben, a Hegyes-hegy gödrében található. Több hiedelem is fűződik hozzá.
Mérlegmúzeum Lisznyó 17,48 km-reLisznyó egykori, frissen felújított tanácsépületének pincéjében egyedi gyűjteményt mutatnak be, ez a környék egyetlen mérlegmúzeuma. Van itt több mázsa mérésére alkalmas régi hídmérleg, tányéros és tolókaros konyhai mérleg, patika és levélmérleg, illetve olyan is ami bőrök mérésére szolgál.
Damokos Ákos villa Előpatak 25,08 km-reAz előterében egy bástyával ellátott épület a régi képeslapokon Damokos Ákos villájaként van feltüntetve. Utoljára még vendéglőként üzemelt, de ma már elhagyottan áll.
Erőd Bodzavám 17,64 km-reA jól látható tüzérségi erőd mellett további hét kisebb sánc, katonai barakk helye található a területen. A földön - Elsőre csak az üres üreg lett meg, jó sok hangyával. Bodzavámi kilátó - Tényleg jól látszanak az erőd nyomai, kiváncsi vagyok, ha megásnák, mit rejt. Ezek felkeresése egy egész napot is igénybe vehet a két barakk helye az erdőben található a kiserődök felett.
Őslénypark Barcarozsnyó 24,1 km-reDél-Kelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja Barcarozsnyón található, a település feletti sziklákon épült középkori parasztvár közelében. Őslények, a kedvencek - Kirándulás, gyerekek és a kedvencek, az őslények. Vissza az időben - Az őslényeket ízléses környezetben találtuk, beindította a fantáziánkat. Az 5 millió eurós beruházásból létesített szórakoztató központ 1,4 hektáron terül el, és 45 életnagyságú őslényt mutat be.
A barcarozsnyói vár 24,81 km-reBrassótól délnyugatra, a Vidombák-patak partján fekszik Barcarozsnyó, a szász mezőváros. Szép rejtés - Ügyes, szép rejtés. Megtaláltuk - Dukéákkal és Kerekesékkel. Diakeveimre vissza - Itt a var arnyekaban gyakorlatoztunk, valamikor ugy a 80-as evek elejen. A város keleti részén található a 150 méter magas Várhegy.
Sugásfürdő 29,63 km-reSugásfürdő Sepsiszentgyörgytől 8 km-re fekszik nyugatra. Egy kis séta - Szép nap, kellemes séta majd mászás, megtaláltuk. Ujbol a sugasi erdoben - Evekkel ezelott mar megtalaltam ezt a dobozt, most meg utban a Benko kert fele ujra felkerestem. Nagy volt az aljnövényzet - Sajnos a GPS-em nem túl pontos, ez mát többször tapasztaltam, és az aljnövényzet is meglehetősen nagy volt. A sepsiszentgyörgyiek kedvenc kirándulóhelye, télen sízőhely.
Katolikus templom Kézdiszárazpatak 56,07 km-re 1620-ban Peselnek helyett Szárazpatak az anyaegyház, ami feltételezi, hogy temploma volt azelőtt is. Sírbolt - Mivel útba esett, megkerestük. Szárazpatak - Gyakran suhanunk vagy biciklizünk át a falun. Út mellett - A sírboltot megtaláltuk, de a dobozt nem. 1735-ben Kastal János vikárius generális romos állapotban találja a templomot, 1798-ban új templomot építenek.
Erődített evangélikus templom Felmér 67,81 km-re Mivel már Imre király idejében a kiváltságokban részesülő falvak között szerepel, bizonyos, hogy a XI–XII-dik század fordulóján templom is épül. Erre tanú a templom maga, melynek stílusjegyei az átmeneti (román-gótikus) korra utalnak.
Nyujtódi panoráma 55,02 km-re Innen, a Perkőtől a Lemhény és Almás közti Szent Mihály-hegyig ellátsz. Mező szélén - Na, ezt kerestem sokáig, hogy aztán rájöjjek, hogy üti ki a szememet. Felso Haromszeki portyan 2 - Mar kerestem egyszer de akkor megsotetettem es nem is eroltettem nagyon, hogy hol is van a doboz.
Népi fürdő Csíkverebes 65,39 km-re Csíkverebesen, egy két medencéből, egy filagóriából, öltözőkből és napozó teraszból álló hagyományos népi fürdő található, melyet 2010-11-ben állítottak helyre.
Gázfürdő Bálványosfürdő 54,58 km-re Bálványosfürdő központi útkereszteződésétől észak felé indulva, körülbelül 300 méterre, egy jelenleg elég rozoga állapotban lévő, de még használható mofettához juthatunk.
Elek apó feredője 57,89 km-re Elek apó feredője, Benedek Elek egykori borvizes feredőjének helye, a Kis-Köves patak északi mellékágának, a Györgykovács-patak völgyében található. Itt valamikor egy langyos ásványvizes medence volt, amelyben a hagyomány szerint a híres mesemondó megfürdött takarás közben.
Milleniumi kereszt Polyán 56,83 km-re A millenium emlékére emelt kereszttől gyönyörű a kilátás - már amikor nincs akkkora köd, mint éppen most. Karácsony táján rejtettük - Mi is köszönjük hogy ennyien felkerestétek mostanában. A dobozt újrarejtettük - A dobozt újrarejtettük. Venul az ember - Ez igy van, venul az ember. Perkőről Kiskászon felett, Polyán felé sétálva, sokszor láttunk itt őzeket, játszadozó mókuskölyköket, kökörcsint.
Tortomai halomsirok 54,8 km-re Bardóc és Bibarcfalva közt, a Kerekhegyen és a Csutakos tetőn egy 18 halomból álló, kora bronzkori temető van. Egy erdekes hely - Keso delutan indultunk a sirok fele tele voltam varakozassal. Itt csak lehetett doboz... - Ezt az ureget korbekutattuk, nem is olyan kicsi, konyekig benyultunk de doboz sajnos nincs. Sajnos - Sajnos a dobozt valaki kiemelte. A halmok egy részét már a 19-dik század derekán megbolygatták.
Régi Móric-fahíd Homoród 56,77 km-re A homoródi Móric-híd (régi osztrák térképen Morizbrücke) újjáépítés áldozata lett, 1886-1887-ben cserélték ki újszerkezetű vashíddal. Nem maradt meg fénykép vagy rajz róla.
Központi víz Csíkszentsimon 69,27 km-re Csíkszentsimonban, az Endes József általános iskola előtt, a DJ123A jelzésű megyei út mellett, egy édesvízű kút található. A helybeliek nemes egyszerűséggel Központi víznek nevezik, szívesen hordják.
Tusnádfürdő fő vízfolyása az Olt. Tusnádfürdő 7. - Nagyon tetszett ez a rejtés, igazán ötletes. Sötétben is pontosan - Azt hiszem, utolsónak hagytuk el a fürdő épületét. Zöld tó - A járvány miatt több mint egy évig szünetelt a wellness központ. A szoros mélyén csillogó Csukás-tavat az Olt vizéből, 1882-1893 között, mesterségesen alakították ki, körülötte kis szabadidő-központ alakult ki. 56,95 km-re.
Székelyzsombor eredetileg szász település volt, és temploma is abból a korból való. Mivel ezen a vidéken a szász telepítés a XIII-XIV-dik századra esik, erre az időre tehető a plébániatemplom eredete is. 60,7 km-re.
Mária-borvízforrás Darabonta Vargyas 53,77 km-re A Kormos és Vargyas vize egyesülésénél, a Darabonta nevű helyen fakad fel e térség legjelesebb ásványos forrása, a rákosi borviz, melyet gyakran borszéki gyanánt is hordanak szét. Hagyomány szerént azon helyen, hol most e borvíz (savanyúvíz) felbuzog, a hunok bejövetelekor tó volt, mely Csodástó-nak hivatott.
Kászonjakabfalva és Katrosa között, a Nagy-ponk vagy Honcsukos teteje csúcstól keletre található a Tisztás dombja. Ennek az aljában folyik a Tisztás-patak, mely a Katrosába ömlik. 64,48 km-re.
Tusnádfürdő tiszafája 56,9 km-re A Csíki-medence s egyben Hargita megye legdélibb települése a Csomádvulkanikus hegytömb lábánál fekvő Tusnádfürdő. Tiszafa kivulrol - Hat bizony en Biblia bacsihoz nem mentem be mert az udvaron elegge nagy nyuzsges volt igy kenytelen voltam az utrol felfedezni a tiszafat, lattam mar ennel nagyobbat is. A gyönyörű környezetre alegjobb rálátás a Sólyomkőről adódik, innen gyönyörködött Ferenc Józsefcsászár is a környékben, és adott parancsot a leégett üdülőtelep újjáépítésére.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.