Előpatak település (Kovászna megye) Központ: Előpatak. Előpatak román elnevezése: Valcele.
Damokos Ákos villa ElőpatakAz előterében egy bástyával ellátott épület a régi képeslapokon Damokos Ákos villájaként van feltüntetve. Utoljára még vendéglőként üzemelt, de ma már elhagyottan áll.
Borvíz Útja ElőpatakElőpatak falu Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgytől 10 km-re nyugatra, az Előpatak völgyében fekszik. Borvízért mentem S közben még egyet sétáltam. Megnyílt a Borvíz Útja fürdő Megnyitotta kapuit az előpataki Borvíz Útja fürdő. Előpatak községhez tartozik, melynek azonban nem itt van a központja, hanem Árapatak faluban.
Világháborús bunkerAz előpataki hágó is, mint megannyi más erdélyi hágó, a második világháborúban a harcok színtere volt. Régi hely új fényben A környék lakóinak (és nem csak) felkapott piknikező helye a társuló hangos zenével együtt, ezért az utóbbi időben nem sokat ücsörögtünk itt. A célnak biztos megfelelt A célnak biztos megfelelt, jó rálátás kínálkozik az Előpataki-hágóra. Erről tanúskodik jónéhány betonbunker és védőárok is.
Tetves-kútEz nem más, mint egy omladozó kővályú egy forrás közelében, az erdő sűrűjében megbújva, amelyet a helybeliek nem tudni, hogy miert is, Tetves-kútként ismernek. Könnyed séta A kék pontot jártam végig, és utamba esett, kellemes kis séta volt. Árapataki helynév Pesty Frigyes helyneveit tanulmányozva, kiderül, hogy Árapatak község közelében, a Határon van egy kútforrás, a Tetves kút. Megközelíthetjük a kék pont mentén, vagy a Sugás fürdői útról is.
Honvéd-forrás Erős-oldalA Honvéd-kút az Erős-oldal aljában, a Sepsiszentgyörgyről Sugásfürdőre vezető aszfaltút mellett található. Pihenő Valamikor jó bővön folyt itt a víz. A kiépített pihenőhelyen három forrás is található.
Görgő-tető Baróti-hegységA Baróti-hegység erdővel borított szelídhajlású hegyek-dombok képét nyújtja. A Gorgo tetoi fenyvesben Ez is az utamba esett a Benko kert fele. Virág jelölte Nagyon pontos a leírás, ezért könnyen meg is találtam, a rejtek előtt bánsági sáfrány ékeskedett, a sípálya tetejéről csodálatos látványt nyújtott az őszi erdő. A Görgő-tető messziről is jól látszó magaslata a hegységnek.
Vadon Látogatóközpont SugásfürdőA Vadon Egyesület sugásfürdői látogatóközpontja természetismeretre oktatja a gyerekeket, játékosan és látványosan. Játékos táblák és háromdimenzós szemléltető eszközök által az erdei és vízi élőhelyek élőlényeiről, növényeiről és állatairól lehet interaktív módon tanulni.
SugásfürdőSugásfürdő Sepsiszentgyörgytől 8 km-re fekszik nyugatra. Ujbol a sugasi erdoben Evekkel ezelott mar megtalaltam ezt a dobozt, most meg utban a Benko kert fele ujra felkerestem. Nagy volt az aljnövényzet Sajnos a GPS-em nem túl pontos, ez mát többször tapasztaltam, és az aljnövényzet is meglehetősen nagy volt. A sepsiszentgyörgyiek kedvenc kirándulóhelye, télen sízőhely.
Forrás-domb őstelep IllyefalvaAz illyefalvi Forrás-domb (Forrósdomb) a Baróti-hegységnek a Háromszéki síkságra, kelet felé nyúló egyik magaslatán fekszik. Az 1910-ben felfedezett, jelenleg pontatlanul azonosított régészeti lelőhely közelében egy borvíz-forrás és egy kőszéntelep is van.
Sziklakapu FelsőkománaFelsőkomána falutól kelet felé, valamivel több mint 2 km távolságra, a talajút két méretes sziklatömb között vezet át, ezt a helyet nevezik a Tatárok sziklakapujának. Egykor a két szikla közötti távolság kisebb volt, a Komána-patak völgyében haladó szekerek és gépkocsik számára szélesítették itt ki az átjárót.
Büdös-víz forrásaA Fenyős-tető oldalából ered a Büdös-víz nevű patakocska. Érdekes homokkőbe vájt medrében, az úttól körülbelül 400 méterre, egy ásványvíz-forrás buzog fel.
Poján-kőA Poján-kő fenyők fölé emelkedő tetejére érdemes kimászni, bár nem vezet rá jelzett ösvény, és a megközelítés sem veszélytelen. Feledhetetlen kilátás tárul elén onnan.
Attila vára Rika-erdei erődítményrendszerAttila vára a Rika-erdei kora középkori erődítményrendszerhez tartozik, Felsőrákostól 6 km-re északnyugatra, a Sóskút (Nádas) és Rika patakok között, enyhe lejtésű hegylábon helyezkedik el. Tölgyfa a bükkösben eseslevi, én a Hun király című bejegyzésed dátuma (2014) miatt kérdeztem rá, hogy melyik évben voltál. Attila Ebben az évben,2016-ban, voltam a Réka váránál meg a sírjánál s persze útba ejtettük az Attila várát is. A lelőhely legmagasabb pontja az egykor romokkal koronázott 684 m magas Hegyes- vagy Boldi-tető.
Mofetta Herkó-kertAz utolsó torjai házak után balra, a patakmeder mentén felfele haladva, egyenesen felfelé körülbelül 5,5 km hosszú úton jutunk a célhoz. Nem oda rejtettuk a dobozt Nem ott volt a doboz, ahol a foto keszult. Tevedes Lehet, hogy rosszul ertelmeztem a rejtek leirasat. Itt források, mofetta, egy néhai borvízfürdő romjai utalnak a múltra.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.