Hosszúmező település (Krassó-Szörény megye) Központ: Somosréve. Hosszúmező román elnevezése: Poiana Lunga.
Campusel 43,56 km-reA Campu lui Neag - Gura Butei - Szkokul-szoros - Bárány-mező - Campusel útvonal a Nyugati-Zsil mentén halad, földrajzilag előbb a Vulkán-hegység és a Retyezát, majd az Oszlea-hegy és a Kis-Retyezát határvonalát követi. Megtaláltuk sikeresen - Jorgován-kő mászás előtt kerestük meg a ládát.
Teregova-szoros Örményes 24,3 km-reA Temes-Cserna árok a Kárpátok leghosszabb folyosószerű árka, 90 km hosszú, Örményes és Teregova között összeszűkül, kialakítva a Teregova-szorost. A Teregova szűk szorosán keresztül kapcsolódik északra a Teregova-felszín a Karánsebesi-medencével.
Rosec-vízesés 9,32 km-reCociu (Rosec)-vízesés Szép hely csak kicsit száraz - Voltunk a vízesésnél, vagyis a GPS szerint.
Ferenc József szobrának talapzata Karánsebes 49,64 km-reFerenc József egészalakos szobrát 1906 október 7-én avatták fel Karánsebesen. Ferenc Jóska - Az igazat megvallva, szerintem az öreg császár jobban nézett ki azon a talpazaton. 1943-ban eltávolították, azóta a talapzaton Dragalina tábornok szobra áll.
Robbantott-szikla 7,95 km-reA Robbantott-szikla a Cserna folyó jobb partján található, a Iuta-patak beömlésének közelében. Ezen a helyen a mészkövek a völgy beszűkülését eredményezték, a Iuta-szorosban eltűnő víz itt jelenik meg ujra.
Ad Orientem-alagút Teregova 17,51 km-reA Temesvár - Karánsebes - Orsova vasútvonal, mely eredetileg az Orientbahn elnevezést kapta, 1875 és 1879 között épült. A vasútvonalat, mely a Domásnya-hágó (Porta Orientalis, Keleti Kapu) közelében, északnyugatra körülbelül 1,6 km-re található, a nyugati világ és a Kelet fő összeköttetésének tekintették.
Hirtelen-vízesés Godján-hegység 37,04 km-reA több mint 290 m magas Hirtelen-vízesés a Godján-hegységben található, vad környezetben, nehezen megközelíthető helyen. A neve románul Scurtele, amit helyesen Hirtelen megáradó vizek-nek lehet fordítani.
Szentháromság sziklája 26,9 km-reA sziklába vájt Írott kő ortodox remetekolostor Örményes határában, a Temes felett átívelő vasúti híd tövében található. Az újrarejtett ládát találtátok meg - Hát, ez egy másik láda volt. Majdnem drive-in rejtés - A vasúti híd, illetve a Szentháromság sziklájának közelében, mindkét oldalon hatalmas parkoló áll rendelkezésre. Először egy 1788-as katonai térkép tüntette föl, Szentháromság sziklája néven.
Bánsági Szfinx 18,9 km-reA bánsági szfinxnek nevezett kőszikla a Herkulesfürdőhöz tartozó terület délnyugati szélén, a Cserna folyó partján, a DN 6 jelzésű műút közelében található.
Sebestorony 44,55 km-reA Szörényi-havasokhoz tartozó Szárkő-Godján-hegység északnyugati részében, Karánsebestől keletre fekszik Sebestorony község. Havas hegyek alatt - Fél óra gyaloglás után értünk fel a romokhoz. V@lybra_2 - A szervesdi tó után megkererstük a Sebestoronynál elrejtett dobozt is. A falutól 1 km-re északkeletre található a 420 m magas Stirminica-hegy, melynek ormán többemeletes toronyrom dacol az idők múlásával.
Páfrányos-szoros Herkulesfürdő 15,39 km-reA Páfrányos-szoros, románul Cheile Feregari, Herkulesfürdőtől délre, a Nagy-Domogléd-csúcstól nyugatra található A feregari, ferigari szó valószínűleg a feriga szóból ered, ami magyarul páfrányt, harasztot jelent.
Vasútállomás Herkulesfürdő 16,38 km-reHerkulesfürdőtől 8 km-re esik a jellegzetes, monarchia korabeli vasútállomás, műemléképülete az egyik legszebb állomásépület Erdélyben. Bánság - Az állomást nem hiába tartják a Monarchia legszebb vasutállomásának. Megvan - Egy ejszakai talalat. Még müködik - Miután egy órát töltöttünk Herkulesfürdön barangolva, megnéztük az állomás barokk épületét is. 1878 és 1886 között épült, barokk stílusban, AD Serres tervei alapján.
Krajova-szoros Kiskirálymező 16 km-reA 2,5 km hosszú Krajova-szoros (románul Cheile Globului) a Szemenik-hegység déli határán, az Almási-medence keleti végében található. A Kiskirálymező falutól nyugatra található Krajova- (Craiova, Globu) patak szurdoka gneiszben és palában alakult ki.
Szárkő-hegység 31,57 km-reA Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok északnyugati részén található, Krassó-Szörény és Hunyad megyék területén. A Szárkő név az ómagyar szár szóból ered, kopaszkövet jelent.
Miháld vár Mehádia 12,15 km-reA településtől északkeletre áll az egykori Miháld várának romja, a 15 m magas lakótorony maradványa, a feltárások alapján a XIV-dik században épült. Mehádia a Belaréka-patak völgyében, Orsovától 23 km-re nyugatra, Herkulesfürdőtől 11 km-re északnyugatra fekszik.

A Rudaria-patak szurdokvölgyében huszonkét, fából készült vízszintes vízimalom található, többségüket ma is használják. Folyamatosan zuhogó esőben - Nem kirándulni indultam, de erre vezetett az utam. 1874-ben még ötven ilyen malom működött a völgyben.
Vízimalmok Kismiháld 15,85 km-reMehadika, 1911 és 1918 között Kismiháld, község a Bánságban, Krassó-Szörény megyében, Orsovától 46 km-re észak–északnyugatra, a Szörényi-Érchegység egyik patakvölgyében fekszik. Nevében a kicsinyítő képző Mehádiára utal - Mehadika hírnevét 14 vízimalmának köszönheti, melyek a 20-dik század elején épültek.

Az Isten hídja, a legnagyobb természetes híd Romániában, és a második legnagyobb Európában. Az egyetlen olyan romániai természetes híd, amelyen keresztül lehet hajtani gépkocsival.
Rablóbarlang Herkulesfürdő 11,93 km-reRablóbarlang - Herkulesfürdő Hűsülő - Talán lehetne egy kicsit célratöröbb a segítség, mert ez így GPS-nélkül elég tág. Félkész ládaoldalak - Sajnálom, hogy félkész ládaoldalakat fogtatok ki.
Őslénytani lelőhely Kiskirálymező 14,18 km-reKiskirálymező őslénytani lelőhelye Bélajablánc község területén található, védelem alatt álló terület. Rétekkel és erdős részekkel borított domboldal, ahol a mészkövekben, agyagban és homokban, miocén időszakhoz tartozó ősmaradványokat lehet találni.
Hunyadi-emlékmű Zajkány 59,18 km-re A volt emlékmű felirata: Hunyadi János tizenötezer vitézével, az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatá ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében.
Danila-domb Vaskő 65,83 km-re A Danila-domb Vaskő községtől délnyugatra található, a Danila tisztásaként ismert márványfennsík fölé emelkedik. Sportmászásra alkalmas hely, ugyanis egy több mint 50 m magas függőleges sziklafallal rendelkezik.
Constantin Gruescu ásványgyűjtemény Vaskő 65,58 km-re A Constantin Gruescu ásványmúzeum Vaskő községben, a Völgy-(Vale) utca 113 szám alatt található, a gyűjtő házában. Itt, Koszti bácsi (nea Costica) több mint 2000 bányavirágot gyűjtött össze, Vaskő, Dognácska, Oravicabánya, Stájerlakanina, Újmoldova környékéről, de határon túlról is.
Drankó vára Drenkova 55,68 km-re Az egykori Krassó–Szörény vármegyében, Berszászka falu szomszédságában, Drenkova település keleeti szélén a Duna partján, a Suva Recska-patak torkolatánál állt valaha Drankó vára. Vár a Dunában - A vár a jelzőtábla szerint 100 m-re van, csakhogy 90 m az a Duna vizében.
Torony a Templom-dombon Kákófalva 69,7 km-re Kákófalva nyugati szélén, a Templom-domb (Dealul Cuca) tetején egy magányos, lepusztult torony hívja fel magára a figyelmet. A település temetőjéhez tartozó, egykori templom maradványa.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.