Dobrája település (Krassó-Szörény megye) Központ: Somosréve. Dobrája román elnevezése: Dobraia.
Ferenc József szobrának talapzata Karánsebes 49,71 km-reFerenc József egészalakos szobrát 1906 október 7-én avatták fel Karánsebesen. Ferenc Jóska - Az igazat megvallva, szerintem az öreg császár jobban nézett ki azon a talpazaton. 1943-ban eltávolították, azóta a talapzaton Dragalina tábornok szobra áll.
Kis-havas Szárkő 40,1 km-reA Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok nyugati részén található. Illés lekergetett - A túránk legmagasabban fekvö dobozát a Kis-havasi kereszt alatt találtuk meg. A térképen egy eldőlt, egyenlő szárú háromszögre hasonlít, melyet nyugaton a Temes völgye választ el a Szemeniktől, északon a Bisztra a Ruszka-havastól, délen a Hideg patak a Godjántól és a Csernai-havasoktól, keleten a Sesz és a Nagy patakok a Retyezáttól.
Karrmezők Zaton-tó 23,07 km-reA karrmező (karrosodás) a vízerózió egyik formája a karszt, azaz a mészkő, dolomit és gipszkőzetekben. Ahol a földtani időkben viszonylag lapos kőzetfelületek kerültek a felszínre a vízerózió által, ott a karsztra jellemző kémiai oldódás folytán jellegzetes, éles szélű mélyedések, bordák, barázdák alakultak ki.
Rablóbarlang Herkulesfürdő 12,36 km-reRablóbarlang - Herkulesfürdő Hűsülő - Talán lehetne egy kicsit célratöröbb a segítség, mert ez így GPS-nélkül elég tág. Félkész ládaoldalak - Sajnálom, hogy félkész ládaoldalakat fogtatok ki.
Miháld vár Mehádia 12,82 km-reA településtől északkeletre áll az egykori Miháld várának romja, a 15 m magas lakótorony maradványa, a feltárások alapján a XIV-dik században épült. Mehádia a Belaréka-patak völgyében, Orsovától 23 km-re nyugatra, Herkulesfürdőtől 11 km-re északnyugatra fekszik.
Páfrányos-szoros Herkulesfürdő 15,82 km-reA Páfrányos-szoros, románul Cheile Feregari, Herkulesfürdőtől délre, a Nagy-Domogléd-csúcstól nyugatra található A feregari, ferigari szó valószínűleg a feriga szóból ered, ami magyarul páfrányt, harasztot jelent.
Szentháromság sziklája 27,04 km-reA sziklába vájt Írott kő ortodox remetekolostor Örményes határában, a Temes felett átívelő vasúti híd tövében található. Az újrarejtett ládát találtátok meg - Hát, ez egy másik láda volt. Majdnem drive-in rejtés - A vasúti híd, illetve a Szentháromság sziklájának közelében, mindkét oldalon hatalmas parkoló áll rendelkezésre. Először egy 1788-as katonai térkép tüntette föl, Szentháromság sziklája néven.
Római katolikus templom Stájerlakanina 49,59 km-reHa a Ménes völgyéből Resicabánya fele vesszük utunkat, egy nagyon érdekes városon haladunk át. Stájerok - A templom ajtaja nyitva volt, így sikerült képeket készítenem az üvegen keresztül. Itt feltétlenül érdemes megállnunk és egy kicsit körülnéznünk.
Vasútállomás Herkulesfürdő 16,9 km-reHerkulesfürdőtől 8 km-re esik a jellegzetes, monarchia korabeli vasútállomás, műemléképülete az egyik legszebb állomásépület Erdélyben. Bánság - Az állomást nem hiába tartják a Monarchia legszebb vasutállomásának. Megvan - Egy ejszakai talalat. Még müködik - Miután egy órát töltöttünk Herkulesfürdön barangolva, megnéztük az állomás barokk épületét is. 1878 és 1886 között épült, barokk stílusban, AD Serres tervei alapján.
Szárkő-hegység 31,18 km-reA Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok északnyugati részén található, Krassó-Szörény és Hunyad megyék területén. A Szárkő név az ómagyar szár szóból ered, kopaszkövet jelent.
Campusel 42,8 km-reA Campu lui Neag - Gura Butei - Szkokul-szoros - Bárány-mező - Campusel útvonal a Nyugati-Zsil mentén halad, földrajzilag előbb a Vulkán-hegység és a Retyezát, majd az Oszlea-hegy és a Kis-Retyezát határvonalát követi. Megtaláltuk sikeresen - Jorgován-kő mászás előtt kerestük meg a ládát.
Vízimalmok Ógerlistye 32,89 km-reA Rudaria-patak szurdokvölgyében huszonkét, fából készült vízszintes vízimalom található, többségüket ma is használják. Folyamatosan zuhogó esőben - Nem kirándulni indultam, de erre vezetett az utam. 1874-ben még ötven ilyen malom működött a völgyben.
Római kasztrum Teregova 22,26 km-reA teregovai római kasztrum a Hideg- és a Temes folyók összefolyásánál, körülbelül 2 km-re a falutól északra, a Hideg-folyó és az európai út között, a folyó bal partján volt. A kasztrumot Mehádia és Tibiscum közé helyezték el, azon útvonal mentén, mely Dácia délnyugati határát jelentette.
Hirtelen-vízesés Godján-hegység 36,4 km-reA több mint 290 m magas Hirtelen-vízesés a Godján-hegységben található, vad környezetben, nehezen megközelíthető helyen. A neve románul Scurtele, amit helyesen Hirtelen megáradó vizek-nek lehet fordítani.
Ciucevele védett terület 17,77 km-reA Ciucevele védett terület, a Cserna-folyó és a Szén pataka között terül el. Nem volt a helyén? - Miért írod azt, hogy "csak úgy oda van téve az út mellé"? Én a geodobozt egy szikla ferde repedésébe rejtettem, egy kő mögé. A Gorj megyei Pádes községhez tartozó Cserna-falu területén található, 1166 hektáron terül el.

A Bigár vízeséstől folytatva utam Stájerlakanina fele a Ménes-völgyben - lévén, hogy kerékpárról nézve más a világ mint autóból. Mindenekelőtt többet lát az ember belőle - egy, szerintem csodálatos barlangot és vízesést fedeztem fel nem messze az úttól.
Őslénytani lelőhely Kiskirálymező 14,99 km-reKiskirálymező őslénytani lelőhelye Bélajablánc község területén található, védelem alatt álló terület. Rétekkel és erdős részekkel borított domboldal, ahol a mészkövekben, agyagban és homokban, miocén időszakhoz tartozó ősmaradványokat lehet találni.

Az Isten hídja, a legnagyobb természetes híd Romániában, és a második legnagyobb Európában. Az egyetlen olyan romániai természetes híd, amelyen keresztül lehet hajtani gépkocsival.
Constantin Gruescu ásványgyűjtemény Vaskő 66,08 km-re A Constantin Gruescu ásványmúzeum Vaskő községben, a Völgy-(Vale) utca 113 szám alatt található, a gyűjtő házában. Itt, Koszti bácsi (nea Costica) több mint 2000 bányavirágot gyűjtött össze, Vaskő, Dognácska, Oravicabánya, Stájerlakanina, Újmoldova környékéről, de határon túlról is.
Vízesés Német-völgy 65,5 km-re Vízesés a Német-völgyben (románul Valea Mare, régi osztrák térképen Deutsches Thal), Újmoldova és Padina Mátyé (Padina Matei) között. A 30 m magas vízesés román neve Buraul Mare.
Hunyadi-emlékmű Zajkány 58,66 km-re A volt emlékmű felirata: Hunyadi János tizenötezer vitézével, az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatá ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében.
Római márványbánya Bukova 54,1 km-re A márványbánya, ahol már a rómaiak korában is folyt a kitermelés, Bukova falutól körülbelül 7 km-re található, a Bisztra-patak völgyén felfelé. Az itt kitermelt kristályos mészkő fehér, enyhén kékes színű, egy kevés grafittartalom miatt néhol fekete foltokkal.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.