Kardos település (Maros megye) Központ: Maroskece. Kardos román elnevezése: Cordos.
Kálvária-templom Kolozsvár 44,92 km-reA kolozsmonostori Kálvária-templom, vagy római katolikus Nagyboldogasszony-templom a Monostori út 60 szám alatt található. Magyarázat - Amint már írtam valakinek a kertje is abszolut magántulajdon. Magyarázat megértése - Nekem a dadogós viccet is kétszer kellett elmagyarázzák. Bencések - Sikerült bemennem. Az első kolozsmonostori erődítmény, egy árokkal körülvett földvár, a 10-dik században épült.
Járaszurdoki barlang 34,15 km-reBorrév és Járaszurdok között, a Járamagura felé vezető elágazástól körülbelül 250 m-re Borrév felé, a völgy jobb oldalán egy barlang bejárata látható a hatalmas mészkőben. Előtte, mindkét oldalon, 1-2 autónak való parkoló is található.
Római álló tábor Marosbogát 10,01 km-reOrbán Balázs A Székelyföld leírásában, Marosbogát délkeleti részén levő magaslatán, egy római álló tábort feltételez. Helyszíni terepszemle - A település körül három domb, kiemelkedő magaslat található. Erre később magyar vár is épülhetett.
Református templom Aranyosgerend 7,17 km-reAranyosgerend látnivalója az 1290-ben épült, gótikus és román stílusjegyekkel díszített református templom. Álcázatlan geodoboz - Szokásommal ellentétben, ma idejében indultam kincskereső kirándulásra. Templom - A templom kapujában találkoztam egy helybelivel, aki végigkisért míg körbejártam a templomot. Aranyosgerend - Kolozsvárról hazafele tartva megálltunk megnézni a templomot meg a közvetlen mellette levő Kemény-Bánffy kastélyt.
Gilovics haz 43,32 km-reA Gilovics-ház 2001 áprilisában leégett, azután tégláit széthordták, ma csak romjai látszanak. Petőfi (Avram Iancu) utca 23.
István-tó Fekete határrész Mezőmadaras 26,88 km-reLétezik a hajdani Marosszék és a valamikori Torda vármegye határvidékén, a Mezőbánd, Mezőmadaras és Sámsond között elterülő tanyavilág egyik dombján, különleges természeti jelenségként egy tó. Az útvonal - Mezőbánd és Mezőgerebenes között (151A) észak felé letértem az útról és
tovább is a leirt utvonalon menntem. 5-4-0 - Az 5 fűzből csak 4 van már, azok is össze-vissza nyesve, szegelve, drótozva. Hogy lett Istvánból Isten? - Pesty Frigyes 1865-ös helynévgyűjteményében Mezőmadarasnál említi, hogy ezen a helyen egykor egy Fekete nevű falu állott. Melyet a környező lakosság Isten tavának, illetve románul Istan tau-nak nevez.
A Balika-barlangok a Tordai-hasadékban, a menedékháztól számítva a negyedik hídnál helyezkednek el, egymással szemben, a bejáratuknál erődítésre épített védművekkel. Barlang - Ha az x jelet keresném, még most is a barlang előtt álldogálnék. Két eső között - Különös izgalommal ismerkedtünk a hellyel és a legendával, mivel kincskereső csapatunk egyik tagját hasonlóan becézzük. Tömeg - A rejtekhelyet megtaláltam, de nem volt lehetőségem keresni a rejteket és a dobozt, mert a barlang bejárata mellett nagy tömeg volt. 27,35 km-re.
Református templom és harangláb Mezőcsávás 40,28 km-reMezőcsávás Marosvásárhelytől 14 km-re északra, a Marosi-Mezőség keleti gyepűvonalában települt. Ott voltam az újrarejtésnél - A rejtővel közösen, egy kis, késő délutáni kincskereső-, ellenőrző-, rejtekhelyfelderítő kiruccanásra indultunk. A község a Marosvásárhely Metropolisz Övezethez tartozik.
Paulownia-ültetvény Bozsortanya 18,47 km-reA Paulownia nemzetség 6-17 fajt tartalmaz, Anna Pavlovna Romanova holland királynő (1795–1865) tiszteletére nevezték el. A Bozsortanya (egykori Illyés-tanya) közelében, a mezőzáhi és a mezőméhesi tó között található ültetvény valószínűleg a Paulownia tomentosa (molyhos) faj, az illatos császárfa.
Mezőbergenye 30,72 km-reElőször 1334-ben a pápai tizedjegyzékben jelentkezik a neve Bergune, Borgone formában. 1575-ben Bergenie, 1632-ben mai formájában, Bergenye néven említik.
Falumúzeum Vajdakamarás 35,56 km-reA vajdakamarási falumúzeumot Nagy Ferenc Norbert, szakács és néptáncos, hozta létre. Egy régi, felújított tornácos ház két szobájában mezőségi kézimunkák, szőttesek és régi használati tárgyak vannak kiállítva.
Panoráma Maroskeresztúr 36,46 km-reMagáról a templomról több adat nem ismeretes, a reformáció utáni háborús időkben korán elpusztult. Bűz - A temetőn keresztül közelítettem meg a rejteket. Drájvinozás a temetőben - Nyárádtő felől érkezve, hamarabb letértem a főútról, mint kellett volna. Pusztult vele a nép is, amit 1760-ban feljegyzett neve is jelez: Puszta-Keresztúr.
Unitárius templom Szind 24,33 km-reTemploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak. Hajóját újjáépítették, de a régiből átmentették félköríves kapuzatát.
Renner bőrgyár 44,01 km-reThe Shoe Tower located inside the former Renner shoe factory was a symbol of Cluj. Renner bőrgyár - Könyen megtaláltam. Jó ötlet ez a rejtekhely - A veszélyekre figyeljetek, ha arra jártok. Gyar - Nagyon durva hely. It still can be admired by nostalgics, but now it is almost a ruin, and probably soon will be demolished.
Levendula Koronka 45,87 km-reA koronkai levendula a bolgár levendulaként ismert Sevastopolis, az egyik legmagasabb illóolajtartalmú fajta. Koronka, Alsó utca 167 szám.
Csatornaház Marosvásárhely 40,69 km-reA marosvásárhelyi Csatornaház az egykori vízművekhez tartozott, a Maros alatt áthaladó alagút vezetékeinek karbantartó műhelye és szolgálati lakása volt. Bernády György építtette, 1910-ben.
Vasutas park Kolozsvár 44,31 km-reA kolozsvári vasutas parkot, melynek a Szamos-part is szerves része, európai uniós forrásból újították fel. A park területén számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár 42,77 km-reKépzőművészeti Egyetem Kolozsvár Ötletes, érdekes, rugalmas, flexibilis - Hmm, sőt, még gondolkozni is kell :-). Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Teleki Téka Könyvforgó Teleki-Bolyai könyvtár Marosvásárhely 41,61 km-reA Teleki Téka munkaközössége egy könyvespolcot helyezett el, az épület bejáratánál. Munkából hazafelé - Ahoz képest, hogy minden nap erre jövök hazafelé munkából, sok idő eltelt mire bejelenthetem ezt a megtalálást is. Célja, hogy megteremthesse a lehetőséget a könyv szabad csereberéjére.
A városi park (a régi Erzsébet liget) mellett található a ma is üzemképes turbina (vízi erőmű). Kemény dió a buszmegállóban - Ki kell várni azt a pillanatot, amikor az emberek épp szállnak fel a buszra. Eltűnt - Két-három hete ellenőriztem a dobozt és tartalmát, akkor még minden rendben volt. Rejtés - Ideje volt új dobozt rejteni, ma végre sor került erre. Az alsó turbina mellett épült 1910-ben a Közüzemek hidro-elektró épülete (Turbina-villanytelep). 40,74 km-re.
Sándor János-forrás Marosvásárhely 42,67 km-reA marosvásárhelyi Sándor János-forrás a Székely Vértanuk utca szerpentinjei alatt, a Székely Vértanuk emlékműve mellett található. Sötétedés után - Sötétedés után érkeztem a forráshoz, ahol épp nem volt senki. Szénsavmentes - Megtaláltuk, a forrás régi kedves ismerps volt. Az első csorgó - Első nekifutásra meglett.
Léstyán atya emlékére Marosvásárhely 41,58 km-reLéstyán Ferencnek mi is sokat köszönhetünk, hiszen amikor a falvaink templomaihoz, temetőihez rejtünk, többnyire az ő Megszentelt kövek című munkájából vesszük a leírást. Már ez sincs meg - Vasárnap is voltam itt, de anyira forgalmas volt az udvar, hogy nem tudtam a rejtek körül szétnézni. Ez is rejtekhely? - Vegigneztem az egesz csovet hosszaban, de nem talaltam meg en sem. Hát persze, hogy rejtekhely - Már százszor elmondtam, leírom újra.
Báró kertje Nagyernye 48,48 km-reA Gomolyát-domb lábánál, a Bálintitt kastély előtt fekszik a Báró kertje. Az egyik megvan - Dolgom volt Ernyében és gondoltam megkeresem a tó körüli dobozokat. A park jelenleg zárva van - Többször is jártam ebben a parkban az elmúlt években. Az egykori bárókertbe ásott mesterséges tavat nyáron békalencse borít, a tó körül évszádos fák magasodnak.
A Mátyás király utcában álló, lényegében Mátyás király szülőházával szemben álló ház helyén álló épületben született Bocskai István, 1557 január 1-jén. 43,9 km-re.
Fatemplom Káposztásszentmiklós 40,75 km-re1842-ből van először említés görög katolikus hívekről, fatemplommal a falu végén. Káposztásszentmiklósi fatemplom - Hazafele tartva. Kincs, ott ahol nincs, és nem is volt - A helyszínhez közeledve egy tábla hívja fel a figyelmet az út mellett található műemlékre. Fatemplom - Aranyos kis templom.
László István síremléke Vámosudvarhely 43,65 km-reVilágháborús emlék, valójában László István síremléke, aki ezen a helyen halt hősi halált. Favágók - A dobozt rejtő fának nyomát sem találtam, köszönöm a fatolvajoknak. Járt utat járatlanért el ne hagyj - Vészesen közeledett a sötétedés időpontja, így sokat nem töltöttem az időt a székelycsókai református templomnál. A síremlék legalább megvan - Az eredeti koordináta odébb tesz, az erdőbe, és ott semmit sem találtunk. A falubeliek hagyománya szerint abban az időben amikor az országhatár itt húzódott, a hősünk átjárt a szomszéd faluba a kedveséhez, amely falu a határ túloldalán volt.
A ferencesek marosvásárhelyi jelenléte egyenes összefüggésben van a reformációval, ami a XVI-dik században teret hódít Erdélyben. Éjfél előtt, hazafelé tartva - Kicsivel éjfél előtt arra jártam, ez alkalommal már messziről megláttam az áthelyezett geodobozt. Jó helyen van - Két alkalommal kerestem a dobozt sikertelenül. A torony megvan - De szerintem a mágneses dobozka nincs már meg. 1557-ben a Református Egyház elkobozza a katolikus szerzetesrendek birtokait, a ferencrendiek kénytelenek elhagyni a várost. 41,36 km-re.
Óratorony Szent Mihály templom Kolozsvár 43,74 km-reAz Óratoronyról annyit, hogy elég sok lépcsőt kell megmászni, de sokszorosan kifizetődő vállalkozás. Kik azok a geoládászok? - Mit jelent a bejegyzésed címe? Mert nekem nem sikerült megfejteni. Kolozsvári Magyar Napok - A toronyba, de a torony tövében sem, a GPS egyáltalán nem működött. Magas torony - Mivel, szerintem a toronyba való felmenés számít megtalálásnak és én nem tudtam bemenni, úgy gondolom, hogy nem találtam meg a rejtekhelyet. Ugyanis innen nyílik az egyik legszebb kilátás a városra, mintegy 360 fokban.
Főtéri hátsó udvarok Marosvásárhely 41,32 km-reMarosvásárhely belvárosának szecessziós és késő barokk stílusú épületei meghatározzák a város főterének, az egykori Széchenyi-tér, ma Rózsák tere hangulatát. Rejtély megoldva - Hetek óta figyelem a főtéri bejárokat. Kisse at van festve - Bar evek ota nem jartam itt, sikerult felismernem a keprol, hogy hol van a helyszin. Képek feltöltése - Egy rejtekhely weboldalán a képek a jobb oldali oszlopban találhatók, a Rejtekhely-fotók című dobozban. De lépjünk be a kapukon, és nézzük meg ezeknek az épületeknek a hátsó részét, rejtettebb udvarait is.
Remeteiszoros falu, románul Cheia, a Remetei-sziklaszoros felső végénél található elhagyott, kihalófélben levő falu. Mócházak - A dobozt nem tudtam megkeresni az ottani gyerektől meg leánykától. Amilyen szép a falu környéke, ép olyan nehezen lehet megközelíteni. 49,52 km-re.
Teleki Téka Marosvásárhely 41,61 km-reA marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. Ötletes doboz - A cipőfűzős módszer nagyon jól működött. Több mint kétszázezer kötetével enciklopédikus tudománytár, bibliofil ritkaságok őrzője.
Új városi strand Marosvásárhely 41,71 km-reA marosvásárhelyi egykori Új városi strand a Kárpátok sétánya 56-57 szám alatt található. Szombat esti felderítés - Negyedik megállom az "Új városi strand" volt. Más vizek - Az utóbbi 10 évben vadregényes hely volt, majd 2018 körül nekiálltak bontani. A mindig Nyitva strand, ahol Szívesen látnak - Erre jártam, gondoltam megnézem milyen állapotban van az egykori, új városi strand. 1959-ben épült a Kárpátok lakónegyed építésekor.
Sziklaszoros Kisgyógypatak 49,16 km-reKisgyógypatak (románul Geogel) falutól keletre, az azonos nevű patakon, van egy kiépítetlen, vad szoros. A szoros egy rövid és egy még rövidebb szakaszból áll.
Református templom Válaszút 47,71 km-re1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Árpád fejedelem szobra Székelybere 64,77 km-re Árpád fejedelem szobrát, Gyarmathy János szobrászművész alkotását, 2012 májusában avatták fel Székelybere központi terén. Száz évvel a budapesti Hősök tere után, Erdélyben először itt avattak Árpád szobrot.
Dedrád 59,67 km-re 1319-ben Dedrád, majd 1474-ben Dedrada néven jelentkezik az oklevelekben. 1325-ben plébániatemploma van, papja János ekkor a székeskáptalan előtt tárgyalandó birtokmegosztási ügyben van jelen.
Református templom Mezőveresegyháza 53,96 km-re A helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
A tó partján Bözödújfalu 68,39 km-re Bözödújfalu elpusztult falu Romániában, Maros megyében. Pet előformát nem, üres söröspalackot találtam - A délelőtt folyamán nagyon eltöltöttem az időt a bözödi halomsírok legjobb megközelítésének megtalálásával. POI - A doboz eltűnt. A falu a romániai falurombolás jelképévé vált: 1988-ban elárasztották egy új víztározó építésekor.
Rhédey-kripta romjai Kalandos-domb Erdőszentgyörgy 63,04 km-re Az építője által kápolnának nevezett Rhédey-kriptát Wesselényi Kata építette férje, gróf Rhédey Zsigmond számára, aki 1758-ban mellhártyagyulladásban halt meg. Rhédey Zsigmond földi maradványait, az angol királyi család javaslatára, 1936-ban lehozzák a Kalandos-dombi kriptából és a református templom alatti ősi családi kriptába helyezik.
Karingóvár Rigmány 62,91 km-re A néphagyomány által török sáncoknak nevezett Karingóvár egy földvár, mely Rigmány falutól északra található, a Rigmány-patak völgyfőjében. Ez egy körív alakú földtöltés, mely körülbelül 750 m hosszú, 9 m magas, és mély árokkal van megerősítve.
Szarvas-ház Segesvár 67,42 km-re Segesvár egyik építészeti különlegessége, a Szarvas-ház, az Iskola utca 1 szám alatt található - Nevezik még Szarvasháznak, illetve Szarvasos háznak. Talán helyesebb volna a Szarvasagancsos-ház elnevezés, hiszen az épület neve németül Haus mit dem Hirschgeweih.
Címeres kút Szászrégen 59,72 km-re A szászrégeni Címeres kút a Sós utca és a Főtér (jelenleg Petru Maior-tér) kereszteződésénél található, ez utóbbi útburkolatának szintje alatt. Három címert láthatunk rajta.
Doboka-vár Várhegy 58,16 km-re A Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Bocskai István szobra Nyárádszereda 59,39 km-re Bocskai István szobra, Horváth Géza alkotása, Nyárádszeredában a református templom előtti téren áll. 1906 június 23-án avatták fel először, majd sok viszontagság után, 1997 július 12-én mostani, eredeti helyén újra.
Segesvár első plébániatemplomának romjai 67,44 km-re Az Ónművesek (románul Cositorarilor) utcájában láthatjuk Segesvár első, XIV-dik században épített plébániatemplomának megmaradt romjait. A romok az Evangélikus Egyházközösség kertjében vannak, a fedett Diáklépcső közvetlen közelében, az Iskola-domb aljában.
Bucsonyiak múzeuma Bucsum-Pojén 69,55 km-re A bucsumpojéni (bucsonyi) múzeum egy néprajzi kiállításnak, valamint egy emlékhelynek ad helyet. A kiállított tárgyak betekintést mutatnak a környékbeli bányászok életébe.
Református templom Szentmáté 55,13 km-re Bizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Unitárius templom Iszló 59,38 km-re Iszló Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. A település földrajzilag az Iszló-patak völgyében, Marosvásárhelytől csupán 19 km-re található.
Református templom Egrestő 52,29 km-re Középkori templomáról hallgatnak az oklevelek, beszél viszont maga a templom. Legkésőbb a gótikus korban épült, szentélyét negyedgömb boltozatától félkörű dongaboltozattal toldották meg.
A híres horror ház, amitől Deményháza lett a világ közepe. Ezekkel a szavakkal hívja fel a különleges létesítményre a figyelmet, a reklámszöveg. 65,42 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.