Kissármás település (Maros megye) Központ: Nagysármás. Kissármás román elnevezése: Sarmasel.
Református templom Nagyölyves 11,94 km-reNagyölyves román stílusú temploma egyike a legrégebbieknek, Kelemen építését a XIII-dik századra teszi. A freskók eredetét is a XIII-dik századra tette, de ebben tévedett.
Pókakeresztúr 30,67 km-re1322-ben Keresztúr néven jelentkezik az oklevelekben, majd 1323-ban Kyrizthur, 1334-ben de Sancta Cruce, 1450-ben Kereszthur néven. 1322-ben temploma van, ugyanis a falu Keresztúr nevét csak templomától kaphatta, mely a szent kereszt tiszteletére volt szentelve.
Doboka-vár Várhegy 45,46 km-reA Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Teleki-kripta Marossárpatak 34,92 km-reMarossárpatak egyik műemléke a Teleki-kripta, amely a 19-dik század első éveiben épült, ide temették egykor a sárpataki Teleki család halottjait. Egyiptizáló kripta dór oszlopos portikussal - Késő délután indultam, néhány közeli rejtekhelyet felkeresni. Sír(almas) - A Teleki körtúránk közben meglátogatott 8 helyszínen volt részünk jòban-rosszban. Sajnos a dobozt nem találtuk meg - A dobozt sajnos nem találtuk meg, a leírás szerinti repedést vagy valami hasonlót találtunk, de abban nem volt meg.
Párkány-forrás Marosvásárhely 37,83 km-reA marosvásárhelyi Párkány-forrás a MOGYE-kantintól a Constantin Romanu-Vivu utcára lejtő domboldalban épített lépcsők mellett található. Elsőnek megtalált geodobozért 3 pont jár - Nem tudom, hogy más hogy van vele, de ha megjelenne a lakhelyem közelében egy új rejtés, én azonnal rohannék, hogy megkeressem. Tervben volt - Tervben volt, hogy megkeresem, de még nem volt időm rá. Számomra új ez a forrás, még nem jártam itt - Én is csak innen értesültem a forrás létezéséről.
Huszár-kastély Abafája 39,12 km-reA jelenleg romokban álló műemlék épület a Régenhez tartozó Abafája falu területén található. A kastélynak egykor 32 terme, az udvaron eklektikus szökőkútja, historizáló ablakos lépcsőháza, festett kazettás mennyezetű emeleti nagyterme volt.
Városháza Marosvásárhely 37,7 km-reA marosvásárhelyi Főtér déli részén impozáns, tornyos épület hívja fel magára a figyelmet. 1907-ben épült szecessziós, eklektikus stílusban Komor Marcell és Jakab Dezső építészek tervei alapján.
MIG 21 Aranyosgyéres 33,44 km-reAz utóbbi húsz évben hat pilóta veszítette életét a 71-dik ezred állományából. A felkelő nap ellenfényében - A Tordai hasadékba indultam, a vasalt mászóutat megmászni. Még megvan a doboz, de be van ázva - A mult alkalommal nem találtam meg a dobozt mert nem volt. Repülő - Nem volt nehéz beazonosítani a rejteket, az eső miatt senki sem volt a környéken. Rájuk emlékeztet a Kolozsvárra vezető autópálya végpontjánál felállított MiG-21-es.
Uzdiszentpéter 7,87 km-re1305-ben Scenpetur néven írják az oklevelek. Később így szerepel a forrásokban: 1348-ban Ozdizentpéter, 1587-ben Zentt Péter.
Római katolikus templom Tordatúr 39,91 km-reA tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
Pusztaalmás 28,94 km-re1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is. A Református Névkönyv szerint a Basta korszakig egyháza volt, azután elnéptelenedett, ezt erősíti meg a Puszta előneve is.
Bátos vára Burgberg Bátos 41,58 km-reA Lúc patak mellett fekszik Bátos község - a 751 m magas Burgberg nevű hegyen találjuk az ovális alaprajzú 12-dik századi vár jól látható sáncait. Az észak-déli irányban hosszan elnyúló falu északi végétől keletre, körülbelül 2,5 km távolságban.
Sáromberke tava 36,89 km-reA Sáromberki horgásztanya könnyen megközelíthető, 2 darab 1 hektár körüli tóval rendelkezik, szép zöld terület övezi, ahol a horgászok és családtagjaik a fák árnyékában élvezhetik a nyári meleget. Szép park - Irigylésre méltó szép park, nyáron igazán vonzó lehet. Második alkalommal - Ez a második alkalom volt, amikor a sáromberki halastavak mellett elrejtett geodobozt kerestem. Ugyanakkor lehetőség nyílik a sütés-főzésre is, és a lakmározás után egy jéghideg sör társaságában pihenhetünk egy hintán, amíg a kapást várjuk.
Bazsarózsa-rezervátum Mezőzáh 13,49 km-reA bazsarózsa állítólag április végén, május elején nyílík, a virágzás néha csak pár napot tart. Újra itt - Újra itt. Kellemes meglepetés - Kellemes meglepetés volt, hogy a geodoboz három év után előkerült és minden rendben volt vele. Utolsó virágok - Nagyon örvendtünk annak a néhány virágnak, mely még teljes pompában nyílt. A faluban irányjelző tábla is jelöli a tájékozódást.
Kiszsolna Evangélikus templom 47,94 km-reBesztercétől mindössze 8 km-re délre fekvő, egykor többségében szászok lakta település temploma a 14-dik század derekán épült. Hazafelé - Már megint az Óvárhely melletti tölgyerdőben jártunk, kockás liliomokat nézni, fotózni.
Levendulaültetvény Mezőmadaras 24,41 km-reA mezőmadarasi 5 hektáros levendulamező az egyik legnépszerűbbb Maros megyében, 2018 óta rendszeresen szerveznek itt levendulafesztivált. Június közepétől 3 héten és 4 hétvégén át, virágzó levendulabokrokkal, illóolajokkal, a levendula virágából készült termékekkel várják a látogatókat.
Vasutas park Kolozsvár 44,43 km-reA kolozsvári vasutas parkot, melynek a Szamos-part is szerves része, európai uniós forrásból újították fel. A park területén számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére.
Ótordai kastélytemplom Torda 36,65 km-reA mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Igazságügyi palota Marosvásárhely 38,17 km-reIgazságügyi palota - Marosvásárhely, Épült 1856 - 1897 között. Csak ízlelgetem, kóstolgatom - Csak lassan ízlelgetem, kóstolgatom, mint valami nemes nedűt Marosvásárhely geoládáit. Gratulálok a rejtőnek és a megtalálóknak is - Örvendetes tény, hogy a geodoboz még mindig a helyén van. Gyors siker - Mikor odajutottam, nem volt senki az utcában.
Arborétum tulipánfái Árokalja 38,62 km-reAz Árokalja faluban található Bethlen-kastély egy körülbelül 16 hektáros dendrológiai park területén helyezkedik el. Tulipánfák - A gps természetesen a lezárt kapuhoz irányított. Tulipánfák megvannak, de a dobozt nem találtuk - A koordináták alapján hamar megtaláltuk a tulipánfákat, meg a kettős tulipánfát is (gondolom azt amelyiket kell). A park arborétum, több mint 150 különleges, messze földről származó fafajtát láthatunk itt.
Zongora-ház Mezőcsávás 29,96 km-reMezőcsávás és Mezőszabad között, körülbelül félúton, néhány érdekes házat láthat a figyelmes átutazó. Az út melletti épület egy zongorára hasonlít, a mögötte levő épület utcára néző oldalán hegedű formájú ablaknyílást alakítottak ki.
Simontelke 41,92 km-reBár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 33,39 km-reA Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
Elveszett világ Botanikus kert Kolozsvár 45,07 km-reA kolozsvári botanikus kert egy olyan pontját ismerheted meg, ahol elfelejted, hogy egy városban, vagy akár egy botanikus kertben vagy. Megtalálás - Köszi Csipi, megfontolom a javaslatod ;-) Domszi. Amit írtam csak az én véleményem - Lehet mások másképp látják a dolgokat. Domszi lakásán - Domszival megbeszéltünk egy találkozót a Botanikus kertben. Egy üde erdő hangulatát hozza, csirepelő madarakkal, csörgedező patakkal, és ugráló mókusokkal.
Idecs vára Alsóidecs 45,85 km-reAlsóidecstől keletre lévő, 596 méteres magaslaton feküdt hajdan Idecs vára. Jó kis emelkedő - Nagyon megdolgoztatott ez a hegy, pláne miután a biciklit is feltaszítottam az erdő széléig, nehogy gyalog kelljen hazamenjek.
Református templom Székes 43,23 km-re1451-ben Székesfalva néven jelentkezik a forrásokban, 1571-ben Székes formában fordul elő. Turkáltam és meglett - Almafa odvában turkálni élvezet, ha megtalálom. Egérrágta dobozka - Székes református temploma pont az út mellett van, így a rejtés Parkolj le és keresd meg a geodobozt típusú. Alma a fa alatt - Mindig szerettük Székes környékét. Az 1567 évi regestrumban Zékes 7 kapuval fordul elő, katolikus lakói a reformáció korában reformátusok lesznek.
Holtmaros 48,09 km-re1319-ben Holtmaros, 1366-ban Holhmoros, 1512-ben Holth Maros néven jelentkezik az okiratokban.
Fatemplom Káposztásszentmiklós 42,89 km-re1842-ből van először említés görög katolikus hívekről, fatemplommal a falu végén. Káposztásszentmiklósi fatemplom - Hazafele tartva. Kincs, ott ahol nincs, és nem is volt - A helyszínhez közeledve egy tábla hívja fel a figyelmet az út mellett található műemlékre. Fatemplom - Aranyos kis templom.
Széki nádas Szék 26,63 km-reA széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el. A Széket Gyulatelkével összekötő DJ109D jelzésű megyei útból egy fából épített palló vezet be a nádasba, kelet felé, annak délnyugati nyúlványán keresztül.
A tó partján Bözödújfalu 67,06 km-re Bözödújfalu elpusztult falu Romániában, Maros megyében. Pet előformát nem, üres söröspalackot találtam - A délelőtt folyamán nagyon eltöltöttem az időt a bözödi halomsírok legjobb megközelítésének megtalálásával. POI - A doboz eltűnt. A falu a romániai falurombolás jelképévé vált: 1988-ban elárasztották egy új víztározó építésekor.
Szolcsvai búvópatak barlangja 1 Alsószolcsva 69,06 km-re A Szolcsvai-búvópatak barlangja a Torockói-hegységben találhatóegyetlen védett barlang. Amíg a többiek a patak kifolyásában gyönyörködtek - Addig mi( jkgábor, Mester Nagy Ildikó, Mester Nagy Levente és én) leléptünk és geodobozt leltünk. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott. A Ponor viznyelőnél felszin alá tűnt két patak vize 1214 m felszin alatti út megtétele után 90 méterrel alacsonyabban kerül ismét a felszinre.
Petőfi Sándor emlékére Erdőszentgyörgy 62,14 km-re A legenda szerint hajdan, az e helyen álló tornácos háznál cserélt lovakat és pihent meg Bem József lengyel származású honvéd altábornagy és vezérkara, 1849 július 30-án. Velük volt Petőfi Sándor is, a nemzet nagy költője.
Találkozás háza Zágor 56,62 km-re Az 1794-ben épült papilakot és az egykori tanári lakásokat 2007-2008 között részben újjáépítették és felújították. Johann Bretz hagyatékának segítségével felépült a Találkozás háza, németül Haus der Begegnung, román fordításban Casa Prieteniei (Barátság háza).

Látogatási idő: naponta 10-18 óra között, háziállatok nélkül. Belépő felnőtteknek 35 ron, 3-10 éves gyerekeknek 25 ron, 0-3 éves gyerekeknek ingyenes, nyugdíjasoknak és diákoknak 25 ron.
Svájci-ház Nyárádmagyarós 59,13 km-re Nyárádmagyarós főutcáján, a 289 szám alatt, egy különleges lakóház és a hozzá tartozó telek vonja fel magára a figyelmet. Kiállítás, műterem, galéria, képzőművészeti tárlat - az Alexandru Crisan egyesület otthona, mely a vizuális művészeteket és kultúrát hívatott népszerűsíteni.
Református templom Sóvárad 67,06 km-re Régi templomáról azt tartják, hogy XIII-dik századi, de 1763-ban átalakították. Úgy látszik azonban, hogy ez az átalakítás teljes újjáépítésével volt egyenlő.
Szentgerice 51,49 km-re Szentgerice látnivalója az 1670-ból származó, szép kazettás mennyezetű, unitárius templom. Aprólékosan megvizsgáltuk a rejteket - A belsejét is tükörrel -elemlámpával, de nem találtunk dobozt. Sajnos nincs doboz - Kerestem a dobozt, de sajnos nincs meg.
Levenduladomb Bözöd 67,52 km-re A bözödi levenduladomb a tó keleti végénél, a kőrispataki letérőnél található, különleges helyszínen. Rendszerint június végén és július elején szerveznek nyílt napokat.
Nyárádsarki csorgó Nyárádmagyarós 61,76 km-re A Sóváradról Nyárádszereda felé tartó aszfaltúton Nyárádmagyarós felé beereszkedve, az út melletti parkolóban padokkal és asztalokkal ellátott fedett pihenőhelyet találunk. A parkoló melletti csorgót kőfallal erősítették meg, kényelmesen lehet így most vizet tölteni, a hideg vizzel frissülni.
EKE-forrás Kolozsvár 50,38 km-re A Kolozsvár melletti EKE-forrás a Szelicse és Kolozstótfalu közt elterülő erdőben, a Hideg-hegyen található. Sikerült megtalálni a dobozt - Habár inkább keleti irányban van a forrástól. Faradtsag angros aron, pihenes viszonteladoktol - Nezegettem a kolozsvari ladakat. Olcsó fáradtság, friss lustaság, és tengerentúli vánszorgás - Mennyiért veszed a fáradtságot? Csak azért kérdem, mert nekem volna eladó. Több irányból lehet megközelíteni.
Evangélikus erődtemplom Zágor 56,56 km-re Zágor középkori templomáról nincs adat, temploma viszont volt, mert valószínűleg 14-dik századi település. Domáld után - Mitán elhagytam Domáldot, eljutottam a zágori evangélikus templomhoz. Lutheránus templom, papilak és Találkozás háza - Zágor evangélikus-lutheránus temploma a község központi részén, a főút mellett, az egyik kanyarban, az általános iskola szomszédságában található. A mai templom egy gótikus templom utóda, 1723-24-ben épült, bástyás várfal veszi körül, északnyugati tornyán 1653-as dátum van.
1916-os honvéd emlékmű Bekecs-tető 62,92 km-re A Bekecs oldalában, a Körvélyes-mezőn található egy honvéd emlékmű, mely az 1916-os román betörés feltartoztatása során elesett székely honvédőknek állít emléket. Dugó dugta - A koordináta nem a legkóserebb, de megtaláltuk a facsonkot. Pótolni - Ősszel visszatérve a tett helyszínére. Bekerítve - Most látom, hogy a régebbi fotókon még nem volt teljesen bekerítve az emlékmű.
Árpád fejedelem szobra Székelybere 57,23 km-re Árpád fejedelem szobrát, Gyarmathy János szobrászművész alkotását, 2012 májusában avatták fel Székelybere központi terén. Száz évvel a budapesti Hősök tere után, Erdélyben először itt avattak Árpád szobrot.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.