Turulmadaras emlékmű DisznajóKözépkori XIV-dik vagy XV-dik századi temploma ma is áll, egyesek szerint 1562-ben épülhetett, ami a gótikus kori átépítés idejét jelezheti. Történelmi-kulturális érték. Van tudomásod róla? Kíváncsiskodók Kíváncsiskodókból itt sincs hiány, mivel a rejtekhely egy olyan helyen van, ahova jól oda lehet látni. Ezt nem lehet elsietni Kicsivel sötétedés előtt érkeztem Disznajóra. Középkori emléke a szentségfülke és az 1888-as évi javításkor a vakolat alól felszínre került falfestmény-töredék.
Disznajói kockásliliom védett területA disznajói kockásliliom, 2,5 hektáron védett terület, a Marosvécshez tartozó Disznajó falu határában található. Természeti érték. Érdekes hely. Köszönöm az álcázást Köszönöm az álcázást. Az idén korábban nyílnak Mivel korábban jött az idén a tavasz, ideje volt megnézni, hogy nyílnak-e a mocsári kockásliliomok. A kockásliliom, latin neve Fritillaria meleagris, színezetével és sakktáblaszerű rajzolatával hívja fel magára a figyelmet.
Kemény család várparkja MarosvécsA marosvécsi Kemény-kastély mögött hatalmas park, gyümölcsöskert található. Történelmi-kulturális érték. Kirándultál már itt? Elsőként a bélelt doboznál Aznap reggel a Kelemen-havasokba indultam, a Kis-Lomás-vízeséshez. Elvitték a törmelékkel együtt? Ez a második alkalom, hogy ezt a dobozt keresem. Itt vannak az egykori földvár fűvel benőtt terepalakulatai is.
Kemény-kastély MarosvécsMarosvécsre érkezve, már messziről feltűnik a falu fölötti dombon, a lombos fák övezte, egykori reneszánsz várkastély. Történelmi-kulturális érték. Különleges. Több mint 300 évig a Kemény család tulajdonában volt.
Református templom MarosvécsA középkori templom a faluban, a mai papi telken állott az udvartól nem messze. Történelmi-kulturális érték. Meg kell látogatni. Megvan a doboz A doboz a helyén volt, negyedikként jegyeztünk be. Harangszó Besztercéről hazafele jövet kiugrottam a harangláb szerkezetét lefényképezni. Helyette 1727-ben Kemény Simonné építteti a dombon álló templomot a falu felett, a vár alatt.
Felsőidecs1319 Felydeach. Történelmi-kulturális érték. Tudod hol van a térképen? 1332-ben Idech néven jelentkezik az okiratokban, majd 1391-ben Felydech, 1461-ben Felsew Idech változatban.
ErdőszakálKözépkori lakói katolikusok voltak, két templommal - későbbi adat nem szól sem templomáról, sem egykori katolikus lakóiról, vagy azok utódairól a reformáció utáni időkből, mivel a XVI-dik században mindkét település puszta: Pusztaszakál 1519-ben, görög-keletieket telepítenek. Természeti érték. Szeretnél eljutni ide?
Mosógép DédabisztraA hegylakó népek mosógépe, a hegyi terepet kihasználva működik, szükségtelenné téve az elektromos energiát, az emberi erőt, és a mosószert. Különleges látnivaló. Meg kell látogatni. Hiába örültem Hogy könnyen kapok pontot. Homályos Ez a mosógép még működik (a fentebbit elvitte a víz).
Egykori mosógép Bisztra-völgyeBár a mosógépek hasonlóan működnek, a kivitelezésükben vannak különbségek. Természeti érték. Nagyon érdekes. Az energiatakarekossag netovabbja Az a termeszet es ember altal szult haztartasi "gep", ami itt talalhato. Víz általi önmegsemmisítés Víz hozta (létre), víz vitte el. Megtalálható volt itt, magán a mosógépen és a vízvezető csatornán kívül a szárító is, és egy pad a várakozásra.
Bátos vára Burgberg BátosA Lúc patak mellett fekszik Bátos község - a 751 m magas Burgberg nevű hegyen találjuk az ovális alaprajzú 12-dik századi vár jól látható sáncait. Természeti érték. Hozzá szeretnél szólni? Az észak-déli irányban hosszan elnyúló falu északi végétől keletre, körülbelül 2,5 km távolságban.
Keménykőalji-forrás VármezőVármezőn, a Mini Nyárád átogatóközpont közelében, a Kéménykő (Keménykő oldala) délkeleti aljában egy kitűnő ivóvíz-forrást találunk. Természeti érték. Különleges. Főleg a helybeliek ismerik, de a környékről is sokan hordják a vizét.
Kisvasút állomás VármezőA kis vonat egy keskeny-nyomtávolságú vasútra épített gőzmozdonyból és 2 zárt, valamint 1 nyitott, 11-12 m hosszú vagonból áll. Történelmi-kulturális érték. Ismered ezt a helyet? Bozót A fotó segítségével kerestünk, de végül is a GPS vezetett nyomra. A vonat füstje elvitte Illetve az újjáépítés szele.
Mini Nyárád Látogatóközpont VármezőA Mini Nyárád látogatóközpont Vármezőn az Állomás utca 156 szám alatt található, a keskeny nyomvonalú vasút vármezői állomása mellett. Különleges látnivaló. Érdekes. Fő látnivalója egy 10 m2-es terepasztal, mely a Felső-Nyárádmente ismertebb látnivalóit mutatja be miniatűr méretben.
Temető ErdőcsinádErdőcsinád temetői három szomszédos dombon helyezkednek el, a falutól északnyugatra. Történelmi-kulturális érték. Mi a véleményed? Kíváncsiskodó helybeliek A sikertelen székelykáli keresés után megkerestem az erdőcsinádi temetőt. Puszpángbokrok Nekem is hasonló élményben volt részem, a helybeliek engem is megbámultak.
Csanád vezér szobra ErdőcsinádKész vagyok halni és élni veletek, ez a felirat áll Erdőcsinád központjában, Csanád vezér szobra alatt. Történelmi-kulturális érték. Kirándultál már itt? Csanád Doboka ispán fia, Ajtony egykori vezére volt.
Pusztaalmás1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is. Történelmi-kulturális érték. Jártál már itt? A Református Névkönyv szerint a Basta korszakig egyháza volt, azután elnéptelenedett, ezt erősíti meg a Puszta előneve is.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.