Mezőbánd település (Maros megye) Központ: Mezőbánd. Mezőbánd román elnevezése: Band.
Nyomáti templom 26,85 km-reMa is álló templomát a művészettörténészek az Árpád-kori templomok közé sorolják. Nyomáti haranglábak és sírkövek - Nyomát háromszögű központjába érve, a két templom, illetve a haranglábak alatt állva, a gps 400 métert mutatott még a rejtekig. Köszönöm - Köszönöm a javítást, és a rejtéseket is a közelben, így már itthon is lesz amit keressek. Második próbálkozásra - Még kerestem ezt a rejtekhelyet. Ezt igazolja román kori szentélye, félköríves diadalíve, román stílusú ablakai, a lebontott sekrestye befalazott félköríves ajtókerete.
Főtéri hátsó udvarok Marosvásárhely 14,89 km-reMarosvásárhely belvárosának szecessziós és késő barokk stílusú épületei meghatározzák a város főterének, az egykori Széchenyi-tér, ma Rózsák tere hangulatát. Rejtély megoldva - Hetek óta figyelem a főtéri bejárokat. Kisse at van festve - Bar evek ota nem jartam itt, sikerult felismernem a keprol, hogy hol van a helyszin. Képek feltöltése - Egy rejtekhely weboldalán a képek a jobb oldali oszlopban találhatók, a Rejtekhely-fotók című dobozban. De lépjünk be a kapukon, és nézzük meg ezeknek az épületeknek a hátsó részét, rejtettebb udvarait is.
Bátos 40,09 km-re1228-ban vila Batus néven jelentkezik az okiratokban, majd 1319-ben Batus, 1507-ben oppidum Bathws formában.
Református templom Backamadaras 26,41 km-reKözépkori templomról nincs adat, katolikus hívei abban az időben a nyárádszentbenedeki plébániatemplomhoz tartoztak. Megint bodobácsok leptek el mindent - A rejtek körül is sok volt a bodobács, de mégis sikerült egyből a dobozt kitapogatnom anélkül, hogy érintettem volna a bodobácsokat. A reformáció idején mind reformátusok lettek.
Teleki kripta Sáromberke 21,7 km-reSáromberke Marosvásárhelytől 14 km-re fekszik, látnivalói a Teleki család sírboltja, a Teleki kiállítás, illetve a 18-dik században épített Teleki-kastély. A sáromberki Teleki kripta - Sáromberke látnivalói közül ehhez a rejtekhelyhez a kriptát mutatnám be. 1319-ben Sárombergként jelentkezik az oklevelekben, 1405-ben Sáromberk, 1412-ben Sárumberek néven, a középkorban szász lakói is voltak.
Teleki Téka Könyvforgó Teleki-Bolyai könyvtár Marosvásárhely 15,24 km-reA Teleki Téka munkaközössége egy könyvespolcot helyezett el, az épület bejáratánál. Munkából hazafelé - Ahoz képest, hogy minden nap erre jövök hazafelé munkából, sok idő eltelt mire bejelenthetem ezt a megtalálást is. Célja, hogy megteremthesse a lehetőséget a könyv szabad csereberéjére.
Régi Küküllő-fahíd Segesvár 49,43 km-reA segesvári Küküllő-híd a várostól 3 km-re állt, egy nyílásban hidalva át a Nagy-Küküllő folyót. Építésének idejéről nincsenek adatatok, a tordai híd után épülhetett.
Teleki kastély Gernyeszeg 23,03 km-reGernyeszeg látnivalója a Teleki család erdélyi barokk kastélya. Kell még próbálkozni - Szerintem ha még arra jársz, próbálkozz újra. Sikerült bejutni - A Teleki-kastély kapuja zárva volt, kapus sehol. Élő barokk kastély - Egy rendezvény alkalmából voltunk a kastélyban, így sikerült alaposan körbejárjuk.
Cserealji forrás Marosvásárhely 16,17 km-reA Cserealji forrás, régi nevén Büdöskút, a Csereerdő alján, egy gödörben tör a felszínre, már 1630-ban említik a nevét. Sokan a forrásnál - Gondolom mindig sorban állnak a forrásnál. Vaskezűek? - Lehet hogy a fenegyerekek vaskezűek? A mi GPS-ünk is forgolódott saját tengelye körül. Masfel kilos kovet talaltam a geodoboz helyett - A gps koordinatak es szatellit "ranezes" alapjan tobb mint valoszinu, hogy felfedeztem az adott akacfat. 1976-ban a forrást kiépítik, körülötte a környék lakói pihenőparkot, és szabadtéri színpadot létesítettek.
Gótikus erődtemplom Szászbogács 34,28 km-reSzászbogács templomáról nem beszélnek középkori oklevelek. Télvégi túra - A túra első állomása a szászbogácsi erődtemplom volt. Késő gótikus építészeti elemei alapján építési idejét a XV-dik század elejére teszik.
Isteni irgalmasság kápolna Székelyvécke 40,52 km-reA székelyvéckei Székely Kálvária Erdőszentgyörgytől 15 km-re, festői környezetben, Székelyvécke határában található. Erre születni kell - Vagyis ilyen maflának mint én, születni kell. Jézus szenvedéseit örökíti meg 14 megállón keresztül, székelykapukkal és domborművekkel.
Görgény vára Görgényszentimre 43,41 km-reA görgényszentimrei Bornemissza-kastély mögött egy gyönyörű dendrológiai park található. Egy kis Görgény menti séta I - A IX. Laza, családi - Könnyű, laza családi túra, a kastély katasztrófális állapotban van, de végre a Maros Megyei Múzeumhoz került, így van remény a restaurálására. Teleki nyomában - Mivel személyes ügyek miatt nem mehettünk el több napra, úgy döntöttünk, hogy látogassuk meg a Maros menti Teleki emlékeket.
Íjásznő Marosvásárhely 15,63 km-reA városközponttól északkeletre, a Somostető alatt lévő Párkány, vagyis Kornisa lakónegyed tömbházait, az egyetemvárost az 1960-as évek végén építették fel. Jó hogy nem lábakelt doboz lett belőle - A Üres - Sajnos a rejtek üres. Letarolt rejtek - Csipivel kerestuk, de o mar tudta, hogy valoszinuleg most sem talaljuk majd. Ekkor került Kulcsár Béla felívelő, lendületes plasztikája is, egy itteni hangulatos kis zöldövezetbe.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 49,3 km-reHullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Degenfeld-Schomburg kastély Kutyfalva 20,59 km-reAz első kutyfalvi kastélyt a XVII-dik században építette Pekry Lőrinc gróf és felesége, Petrőczi Kata Szidónia bárónő. Ennek a kastélynak az anyagából is készült a XIX-dik század elején, a Degenfeld Miksa Kristóf gróf által elkezdett udvarház.
Marossárpatak 19,89 km-re1263-ban Sárpatak, 1319-ben Sarpataka, 1332-ben meg Sarpotoc néven jelentkezik az okiratokban. Locsolás közben - A szoborparkban nem volt senki, de épp el voltak indítva az locsolófejek. Megvan - Meglett. Betonsarok - Nagyon szép a szoborpark. 1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 18 régi és 8 új banálist fizet, majd 10 új és 3 régi dénárt, 1333-ban 16 régi banálist, 1334-ben 33 obulust, 6 verőczeit, majd 32 montan dénárt és 2 régi banálist, 1335-ben pedig 14 régi banálist.
Ugron-kastély Mezőzáh 18,63 km-reA Marosludas és Nagysármás közötti úton haladva, messziről feltűnik a Mezőzáh fölé emelkedő dombtetőn magasló kastély. Egy naptári év - A kastélyban ma csak a szú és a penész működik sajnos. Valószínűleg csak szép mese - A mezőzáhi Ugron-kastély építészeti elemeinek és a naptári számoknak az összekapcsolása valószínűleg csak turistacsalogató kitaláció. Üreg vagy repedés? - Déli órában érkeztem a kastélyhoz, mely tárt kapuval, elhagyottan, és egy álmos kutyával fogadott. A falu főútjáról felkanyarodó rozoga úton közelíthető meg az épület, amely a Burszána nevű erdős rész közepén fekszik.
Találkozás háza Zágor 31,6 km-reAz 1794-ben épült papilakot és az egykori tanári lakásokat 2007-2008 között részben újjáépítették és felújították. Johann Bretz hagyatékának segítségével felépült a Találkozás háza, németül Haus der Begegnung, román fordításban Casa Prieteniei (Barátság háza).
Homokkő képződmény Bátos 42,06 km-reBátost Monorfalva felé elhagyva, Bátostól körülbelül 500 méterre, az út jobb oldalán homokkő képződmények vannak. Ha arra jártok, megéri megállni néhány perce.
Nyíres utcai csorgó Marosvásárhely 14,95 km-reEnnél a helyszínnél, nem tudtam eldönteni, hogy nevezzem-e gyászosnak, vagy sem, mert sajnos a környék nem túl kellemes, majd ti eldöntitek. Forgalmas - Tenyleg forgalmas hely, eleg sok idobe kerult meddig sikerult visszatenni a
dobozt. Viz - Ez a dobozt BabBercivel talaltuk meg. Eleg forgalmas - Nem is tudtam, hogy itt is van forras. Amikor ott jártam, egy kislány éppen egy pet palackot töltött meg, és vitt valamelyik szemközti házhoz.
Várhegy Gyulakuta 32,01 km-reA Gyulakutánál benyomuló és a Nyárád völgye felé álnyuló Bikás völgyének fejében, a Bikás és Szele patakok összefolyása között levő magas hegyélt Várhegynek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy ott állott Gyala vára.
Evangélikus templom Aranyosmóric 43,29 km-re1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Kockásliliom Búzaháza 35,68 km-reA kockásliliom a liliomfélék családjába tartozó fokozottan védett növény. Elég nehezen találtuk meg - De a földrajzi koordináták sokat segítettek. Vékonykarúak elönyben - Minden évben felkeressük a rétet a koczkásliliomok miatt. A jellegzetes nedves réti, kora tavaszi növény, mely áprilisban tömegesen nyílik.
Sárkányok elvarázsolt kertje Göcs 27,35 km-reLátogatási idő: naponta 10-18 óra között, háziállatok nélkül. Belépő felnőtteknek 35 ron, 3-10 éves gyerekeknek 25 ron, 0-3 éves gyerekeknek ingyenes, nyugdíjasoknak és diákoknak 25 ron.
László István síremléke Vámosudvarhely 23,8 km-reVilágháborús emlék, valójában László István síremléke, aki ezen a helyen halt hősi halált. Favágók - A dobozt rejtő fának nyomát sem találtam, köszönöm a fatolvajoknak. Járt utat járatlanért el ne hagyj - Vészesen közeledett a sötétedés időpontja, így sokat nem töltöttem az időt a székelycsókai református templomnál. A síremlék legalább megvan - Az eredeti koordináta odébb tesz, az erdőbe, és ott semmit sem találtunk. A falubeliek hagyománya szerint abban az időben amikor az országhatár itt húzódott, a hősünk átjárt a szomszéd faluba a kedveséhez, amely falu a határ túloldalán volt.
Ehedi temető 33,27 km-reEhed falunak temploma a középkorban nem volt. Ki az a György Tibi bácsi? - Nem készültem különösebben az ehedi rejtekhelyhez. Szép őszi idő - A közelben volt még néhány cseresznyefa, de a repedés nagy segítség. Sőt még később, 1791-ben sem, ugyanis ekkor önállósításukat kérik, de azt a választ kapják, hogy előbb gondoskodjanak templomról.
Haller-kastély Kerelőszentpál 13,11 km-reKerelőszentpál Marosvásárhelytől 20 km-re található - látnivalói a Haller család 18-dik században épült, barokk stílusú, jelenleg romos kastélya és temető kápolnája. Szomorú - Ma délben jártam a romos Haller kastélynál.
Rabsonné útja Illyésmező 59,05 km-re A Rabsonné útja Illyésmezőtől északkeletre található, északnyugat - délkelet irányba vonuló töltésvonal. A Csere-tető tisztás nyugati szélén halad el.
Evangélikus erődtemplom Apold 60,95 km-re Apold központjában 16-dik században épített, szép, bár leromlott erődtemplom található. Apold - A templom felujitas alatt all. Apold falai - Régebb az volt a divat, hogy az asszonyt falazták be. Pap nélkül - A templom zárva. Értékei közül megemlíthető a szentélyben található faragott szentségtartó, illetve a szines karzata.
Vasutas park Kolozsvár 63,44 km-re A kolozsvári vasutas parkot, melynek a Szamos-part is szerves része, európai uniós forrásból újították fel. A park területén számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére.
Báthory-Apor Szeminárium Kolozsvár 63,28 km-re Az Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át.
Sánc-tető töltése Görgényüvegcsűr 56,9 km-re A Sánc-tető töltése Görgényüvegcsűrtől észak-keletre, a Nagyág-patak forrásaitól és a Jód-mezőtől nyugatra található. Bár nincs Székelyföldön, a székelyföldi árok-töltésvonulat folytatása, a gyepűrendszer része.
Doboka-vár Várhegy 69,35 km-re A Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Kapuzáb Fehéregyháza 52,55 km-re A kapuzáb a falu végét jelezte a székely falvakban. Állítólag Petőfi a fehéregyházi kapuzáb mellől nézte a csatát, az ötvenes években az Ispánkuthoz került, majd a Sárpatak hídja mellé.
Paulinus-Drakula-ház Segesvár 51,35 km-re Az 1501-ben épült Drakula-Paulinus-ház a segesvári Múzeum-tér 5 szám alatt található, az Óratorony közelében, attól északnyugatra. Jelenleg a műemlék-épületben (MS-II-m-A-15933) egy étterem működik.
Református templom Parajd 57,78 km-re Parajd, mint település, Sófalva tanyabokraként alakult ki. Az ősi sóvágók telephelye aránylag messze volt a sóbánya helyétől, és ezért a sóvágók egy kisebb csoportja valószínűleg a bánya közelébe költözött, kialakítva az ősi Parajdot.
Szabók bástyája Segesvár 51,21 km-re A segesvári vár északnyugati oldalában található Szabók bástyája a XIV-dik században épült. Az 1676-dik évi tűzvész alkalmával elpusztult a felső része.
Kőközi-szoros 64,61 km-re Torockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.