Mártonfalva település (Szeben megye) Központ: Sálfalva. Mártonfalva román elnevezése: Metis. Német neve: Martinsdorf. Egyéb neve: Szászmártonfalva.
Kálvária és kilátó Székelyvécke 47,66 km-reSzékelyvécke bejáratához közel faragott tábla hirdeti, hogy a közeli dombon kilátó található. Geoláda-keresés Eszterlánc koncert előtt - A magyarországi Eszterlánc zenekar koncertjére érkeztünk Székelyvéckére. Egyelőre - A régi helyére tettem egy dobozt, a rejtő nevével (fakir), és persze az enyémmel is. Az út a 14 székely gyalogkapu mellett, a székely kálvárián keresztül vezet a kilátóhoz.
Váldhíd 21,18 km-reVáldhíd templomát a XVI-dik századtól tornyos, 10 méter magas várfal veszi körül. Vártemplom - Körbejártam a vártemplomot, nézegettem a bástyákat, a falakat. Szászok már nincsenek - Sikerült bejutnunk a templomba is. Keleti tornya egyben kaputorony is, bejárata alatt keresztboltozattal - déli tornya az 1916-os évi földrengéskor összeomlott.
Fedett falépcső Segesvár 36,72 km-reA Diáklépcsőt (Schülertreppe németül) 1642-ben építették, a fedett falépcső a tanulók feljutását könnyítette meg, a dombtetőn található iskolába. Alagút - Sikerült bemennem a fenti templomba, emlékszem most egy pár éve még zárva volt. Az építmény homlokzatán reneszánsz mintákat láthatunk.
Geo Negoj 49,68 km-reGeo Negoj, Fogarasi havasok Gyonyoru a kilatas odafentrol - Tartalmas kis Fogarasi tura alkalmaval 5 odszor vagy 6 odszor jutottam fel a Negoi csucsra. Erdély csúcsa - Végre sikerült ide is (f)eljutnom. Karpatok bercein 2 - Elottunk nem volt tiltas.
Gótikus erődtemplom Almakerék 20,91 km-reA templomot a falu birtokosai, az Apafiak építették Szűz Mária tiszteletére a 13-dik században. Csodálatos freskók - Aki arrafelé jár ne hagyja ki, csodálatos templom a védművekkel együtt. Először Henrik nevű plébánosa kapcsán említik 1289-ben, majd 1317-1320 között a pápai tizedjegyzék részére készült számadásban is szerepel.
Polgármesteri hivatal Segesvár 37,09 km-reA segesvári polgármesteri hivatal épületét, a régi Nagy-Küküllő vármegye palotáját, az egykori domonkos kolostor szerzetesi lakhelyeinek helyére építették. Ezzel az alkalommal lebontották a kádárok tornyát is.
Tímár-torony Segesvár 36,91 km-reA Tímár-torony a XIII-XIV-dik században épült, az Óratorony udvarát hívatott megvédeni. Az Ónművesek tornyával, egy várfolyosón keresztül, össze van kötve.
Lutheránus templom Darlac 18,97 km-reMai temploma a XV-dik század első negyedéből való késő gótikus alkotás - egyhajós, torony nélküli templomok mintájára épült. Ajtó-kapu tárva-nyitva - Szebenből tartottam hazafelé, és csak Baráthelyen vettem észre, hogy nem tértem le idejében Medgyesnél. Elhagyatva - A templom zárva volt. Rövid látogatás - A kisebb erődtemplomokat igyekeztem felkutatni Szászföldön. Darlac templomát megelőzte egy a XIII-XIV-dik század fordulóján épült templom.
Fogarasi vár 47,86 km-reFogaras városában jó állapotban maradt meg az impozáns várerőd, a 14-dik és 17-dik század között épült vár fallal, vizesárokkal van körülvéve és 4 sarokbástyával rendelkezik. Fogaras és környéke - Többször is voltam a Fogarasi havasokban gyalog, utoljára egy óriási vihar kergetett le a Bilea-tótól. Voltam a fogarasi várnál, augusztusban - Kár,hogy nem foglalkoznak eléggé vele, bár látszik, itt-ott valami állag megőrzésre tett kísérlet.
Ispán-kút 44,31 km-re1849 július 31-én itt állt fel Bem József főserege, a segesvári csata délelőtt 11-kor indult magyar ágyúzással. Víz nélküli kút - Bár nem volt víz a kútba, az emlékmű tetszett. Őszi esős nap - A doboz hamar előkerült, csak a környék hangulata szomorkás kicsit. Petöfi - Megtaláltam az emlékmü mellett elrejtett dobozt. A Livadia határrészben a magyarok visszaszorították az orosz gyalogságot, azonban azok erősítést kaptak, és az Ördög-patak völgyében több órás szuronyharc bontakozott ki.
Evangélikus erődtemplom Küküllőkőrös 24,82 km-reKüküllőkőrös temploma a XIV-dik század első feléből származik, a gótikus kor alkotása, háromhajós csarnokrendszerben épült templom. Télvégi túra - Miután a szomszéd néni befejezte a tisztogatást a kapuja elött, előkerült ez a BabBerci-féle doboz is. Lelkes idegenvezető - Ennyire lelkes "idegenvezetővel" rég nem találkoztam. A mellékhajók egyenlő magasságúak a főhajóval, melyet lapos mennyezet fed, bár egykor boltozatos volt.
Evangélikus erődtemplom Fenyőfalva 33,97 km-reMivel a szakemberek az első települések közé sorolják, bizonyos, hogy már egy évszázaddal előbb volt temploma. Zárva volt a temlom - De mivel a rejtek kívül van, nem volt semmiféle akadály megkapni az üvegecskét. Talán majd máskor - A gps 2 m-t mutat, a gyanús üreg üres. Ide nem sikerült bejutnunk - Hiába kerülgettük a várfalat, sehol nem találtunk egy elérhetőséget kifüggesztve. A XVI-dik században várfallal veszik körül toronnyal.
Kapuzáb Fehéregyháza 41,45 km-reA kapuzáb a falu végét jelezte a székely falvakban. Állítólag Petőfi a fehéregyházi kapuzáb mellől nézte a csatát, az ötvenes években az Ispánkuthoz került, majd a Sárpatak hídja mellé.
Nagy-Küküllő híd Héjjasfalva 47,6 km-reA Nagy-Küküllő hullámai felett átvezető híd a sárdi hid, a Székelyföld anyaszékének, Udvarhelyszéknek a határszéle nyugatról. A Székelyföldre vezető főútvonalt követve, amint az utas Segesvárt elhagyja, s aztán a gyönyörü fekvésű fehéregyházi kastélyt meghaladja, mind mélyebbre hatol a hegységek közé.
Nagykapus 16,63 km-re1238-ig székelyek lakják, középkori katolikus hívei a reformáció során lutheránusok lesznek, a templommal együtt. Az eltunt felhenger nyomaban - Szajnos nem jott ossze, pedig nagyon rahajtottam. Vár gazda nélkül - Itt bizony rengeteg lehetőség van a doboz helyének. A XVIII-dik században lutheránus anyaegyház, és a század elején is az.
Szent József katolikus templom Segesvár 37,09 km-reA segesvári Szent József római katolikus templom 1896-ban épült, a lebontott domonkos apácák templomának helyén. A katedrális 1983-ban leégett, majd újraépítették 1984-ben, neoklasszikus és eklektikus stílusban.
Egykori városháza Segesvár 36,95 km-reA jelenlegi Segesvár szálloda épülete, mely az Iskola utca 4-6 szám alatt található, a XX-dik század első felében városháza volt. Itt lakott Binder György Pál, püspök 1843-1867 között.
Vurpód 14,67 km-reVúrpodnak 1332-ben plébániatemploma van. Vurpód - Megtaláltam a dobozkát a háromszögben. Nincs már dobozka - Templomkertbe a bejutás kis kerítésmászással. A templom maga régebbi, mint az első okleveles adat: 1230-ban építik román kori stílusban.
Református templom Magyarherepe 39,97 km-reA falu életterének módszeres leszűkítésével, a hivatalok, helyi iskola, orvosi ellátás elköltöztetésével a lakosság igen gyors ütemben tűnt el Herepéről. Az egykor népes település Ceausescu hírhedt falurombolási projektjének esett áldozatul.
Református templom Göcs 49,54 km-reA hagyomány egy kápolnáról tud, amelyet még a katolikus korban remeték alapítottak, Szent István-kápolna, és amely búcsúhely volt abban az időben. Régi templomának vagy kápolnájának egyik harangja felirata szerint 1614-ból való: Anno Domini 1614 MPN.
Református templom Vízakna 31,61 km-reA település közepén, a Viza patak jobb partján, egy dombon áll a védőfalakkal övezett református vártemplom. Kössz - Csipi. Régészeti feltárások a templomban - A kora reggeli órákban érkeztem Vízaknára. Uj rejtek - Mivel a templomot körülvevö falban levö geodoboz eltünt, egy újat helyeztem el, egy kicsit távolabb. A háromhajós, bazilika típusú templom építését valószínűleg 1240-ben kezdték meg, majd 1280 körül fejezték be.
Bethlen-várkastély Alsóbún 43,85 km-reA négy saroktornyos, valaha külső falakkal és sarokbástyákkal megépített várkastély a Küküllőközi dombvidék területén állt. Befagyva - Ha ez betonút, akkor a leírás pontos. Romos falak - Szeretnék visszamenni vagy 150 évet a történelemben, hogy láthassam ezt a kastélyt ép állapotában. A romokat a mai Bún község központjától délre, 1,5 km-re, a Nagy-Küküllő egykori kanyarulatában találjuk.
Segesvár első plébániatemplomának romjai 36,87 km-reAz Ónművesek (románul Cositorarilor) utcájában láthatjuk Segesvár első, XIV-dik században épített plébániatemplomának megmaradt romjait. A romok az Evangélikus Egyházközösség kertjében vannak, a fedett Diáklépcső közvetlen közelében, az Iskola-domb aljában.
Református templom Balavásár 48,13 km-reTemploma a két világháború között megcsúszott, megrepedezett, veszélyessége miatt nem lehetett használni. Helyette az 1970-es években a régitől nyugatra új templomot építenek.
Szelindek vára 22,25 km-reA szelindeki vár 1765-ben készült. Megvan a dobozka - A vár belülröl sokkal érdekesebb. Sajnos - A látvány nagyon szép volt. Belépődíjat kell fizetni - Miután a támfal építésen sikeresen túljutottunk fejenként 3 lejért bejutottunk a várba. Ma már csak látványos falmaradványait láthatjuk, egy gótikus templom falrészleteit, és egy óratorony köveit.
Árpás-völgyi bánya 44 km-reÁrpás-völgyi bánya. Jo moka volt - Hetvegen felugrottunk furodni egyet a Podragu toba. A regi banyajaratban - Menet Podragu fele kerestem meg.
Evangélikus templom Szászkézd 46,73 km-reSzászkézd Segesvártól 20 km-re fekszik. Harangozó bácsi - A kérdésem, hogy a doboz benn a toronyban vagy a külső falban van? Mert a kinti rejtek az egész falu szeme előtt van, míg ha bent, akkor be lehet menni? Ezelőtt nem engedtek be a toronyba, mert életveszélyes volt. Szem előtt - A doboz az épületen kívül van a fal és a föld találkozásánál. A falu szeme most sem nézett oda - Felkészültem már itthon a keresésre. Erődtemploma 1496-ban épült, mellette áll az 1677-ben épült, a segesvári óratoronyra hasonlító díszes torony.
Erődített evangélikus templom Morgonda 25,07 km-re1332-ben plébániatemploma van - mivel az első szász települések közé számítják, már az előző században kellett lennie templomnak. Az oklevelekben először feltűnő Vallis Mariae és a németben szereplő Mariental, arra enged következtetni, hogy Mária-temploma volt.
Régi Olt-fahíd Fenyőfalva 33,11 km-reA fenyőfalvi Olt-híd a Szeben megyei Fenyőfalva és Felek községek között állott, 1838-1842-ben épült, a két település vámot szedett rajta 1900-ig. 1907-ben bontották le, helyette vasfelszerkezetű hídat építettek a régi hídfők felhasználásával.
Mária-kápolna Kerelőszentpál 49,07 km-reA Kápolna-hegy ormán, a temető közepén, négy sarokbástyával körülvett Mária-kápolna áll, amelyet 1744-ben Károlyi Klára építtetett fogadalma teljesítésére, abból az alkalomból, hogy a méhesi tó jegén a helység lakói csodálatosan megmenekültek. Nem a legjobb megközelítés, nagykabát módszerrel - Miután megtaláltam a közeli gyalogoshíd és komp melletti geoládát. Letérő - A Google térképen műhold nézetben láthatóak a földutak is, ezért gondoltam, hogy nem szűkséges feltölteni a letérő koordinátáit. A szabadulást kép is szemlélteti.
Árpád fejedelem szobra Székelybere 69,32 km-re Árpád fejedelem szobrát, Gyarmathy János szobrászművész alkotását, 2012 májusában avatták fel Székelybere központi terén. Száz évvel a budapesti Hősök tere után, Erdélyben először itt avattak Árpád szobrot.
Nyíres utcai csorgó Marosvásárhely 57,17 km-re Ennél a helyszínnél, nem tudtam eldönteni, hogy nevezzem-e gyászosnak, vagy sem, mert sajnos a környék nem túl kellemes, majd ti eldöntitek. Forgalmas - Tenyleg forgalmas hely, eleg sok idobe kerult meddig sikerult visszatenni a
dobozt. Viz - Ez a dobozt BabBercivel talaltuk meg. Eleg forgalmas - Nem is tudtam, hogy itt is van forras. Amikor ott jártam, egy kislány éppen egy pet palackot töltött meg, és vitt valamelyik szemközti házhoz.
Homoród-folyó forrása 67,72 km-re A Homoród-folyó úgynevezett forrása, pontosabban kezdete, a Kis-Homoród és a Nagy-Homoród összefolyásánál található, Homoród községben. Innen dél felé folyik, majd 6 km után, Szászugránál, az Oltba ömlik.
Dörgös híd Kutyfalva 51,86 km-re A Rövidek dűlő a kutyfalvi határ keleti részén található, nevét a földek rövidsége adta. Itt egy jó és bővízű forrás van, melyet a Dörgös hídnál lévő forrásnak mond a nép.
Román katona szobra Marosvásárhely 59,33 km-re Az ismeretlen román katona emlékműve, Izsák Márton alkotása, a marosvásárhelyi főtér nyugati részén, az úgynevezett Rózsák terén áll. A hősi katonaemlékművet Románia, illetve Erdély fasizmus alóli felszabadulásának 20-dik évfordulóján avatták fel.
Óriások dombja Atosfalva 64,13 km-re Az Óriások dombja valamikor Maka várához tartozott, jelenleg a csókfalvi határ legdélibb és legmagasabb csúcsa. Innen nagyméretű emberi csontok kerültek elő a múltban, talán ezzel magyarázható e hely neve is.
Teleki-ház Marosvásárhely 59,77 km-re A Teleki-ház Marosvásárhelyen a Bernády György tér 3-5 szám alatt áll. 1797-1803 között építették empire-ba átmenő barokk stílusban, szép emeleti oszlopos folyosója finom oszlopfőivel ma is élményszerű látvány.
MOGYE Könyvtár Marosvásárhely 60,83 km-re A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem könyvtára a Kapisztrán János és István király, ma Gheorghe Marinescu utca 38 szám alatt található. Eltűnt - Ezt a dobozkát már megtaláltam, de most kíváncsiságból ellenőriztem. Nálunk nincs olyan, hogy beteg láda - Szerintem a "beteg láda" egy "beteg" kifejezés. Nem találtuk mi sem - A fehér hatalmas kutya a helyén, és ugattott is eleinte.
Tündérkert Erdőszentgyörgy 55,44 km-re A Tündérkert egy őshonos gyümölcsfákkal beültetett, másfél hektáros terület, az erdőszentgyörgyi református esperesi hivatal háta mögött. Ez a gyümölcsöskert egy közösségi tér, ahol a helyi családoknak saját fájuk lesz, amit ők ültetnek és gondoznak a továbbiak során.
Levendulás Gerendkeresztúr 62,15 km-re A közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én.
Régi Móric-fahíd Homoród 67,19 km-re A homoródi Móric-híd (régi osztrák térképen Morizbrücke) újjáépítés áldozata lett, 1886-1887-ben cserélték ki újszerkezetű vashíddal. Nem maradt meg fénykép vagy rajz róla.
Íjásznő Marosvásárhely 60,36 km-re A városközponttól északkeletre, a Somostető alatt lévő Párkány, vagyis Kornisa lakónegyed tömbházait, az egyetemvárost az 1960-as évek végén építették fel. Jó hogy nem lábakelt doboz lett belőle - A Üres - Sajnos a rejtek üres. Letarolt rejtek - Csipivel kerestuk, de o mar tudta, hogy valoszinuleg most sem talaljuk majd. Ekkor került Kulcsár Béla felívelő, lendületes plasztikája is, egy itteni hangulatos kis zöldövezetbe.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.