Oroszcsűr település (Szeben megye) Központ: Kiscsűr. Oroszcsűr román elnevezése: Rusciori. Német neve: Reußdörfchen.
Cisztercita apátság Kerc 41,77 km-reAz Árpád-házi Imre király alapította Kerc cisztercita apátsága még romjaiban is rendkívül impozáns. Nagyon szerettünk volna elsők lenni - Eredetileg egy más helyet jelöltünk ki pihenőül utazásunk során, de a forgalom idáig vezetett. Ciszterciták - Már sokadjára járok ennél a templomnál. Apátság - Amúgy, csak azt akarom megmondani, hogy lehet én találtam meg elsőnek a dobozt, mert az enyém volt az első bejegyzés. A szerzetesi hangulat lengi át falait napjainkban is, alapítása 1202-re tehető.
Evangélikus erődtemplom Szászsebes 39,23 km-re1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. Régi ismerős ez a hely - Régóta készülök itt rejteni egy dobozkát a környék legjelentősebb épületéhez. Kívül vagy belül? - A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül - A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma.
Csindrel 31,69 km-reA Csindrel-hegység (Szebeni havasok) egy hegycsoport, a Déli-Kárpátokban, a Páring-hegység csoportjának észak-keleti részén. Nyaron jártunk a Csindrel hegysegben - Mivel a láda akkor még nem volt ott, a találat kimaradt. Egy hosszú túra után - Meglett egy hosszú túra (Paltinis - Poiana Gaujoara - Batrina - Rozdesti - Niculesti - Canaia - Cindrel + a két Iezer tó --> vissza) után ez a doboz is. Jo kis teljesitmenytura volt - Sotetben erkeztunk a csucsra, sajnos a felhos ido miatt nagyon gyenge kilatas volt. Déli határán a Lotru-hegység, nyugati határán aSurján-hegység található.
Kisdisznód Evangélikus templom 13,65 km-reKisdisznód, románul Cisnadioara, németül Michelsberg, Nagyszebentől 10 km-re délnyugatra, a Csindrel-hegység aljában fekszik. Kazetták - A vár jegyszedőjénél érdeklődtünk a templomba való bejutás lehetőségéről és kaptunk egy telefonszámot, egy nagyon kedves szász hölgy engedett be. 1428-ban, Mulenbecher Miklós plébánossága idején, Szent Mária tiszteletére szentelt, gótikus templomot építettek a falu közepén.
Oncesti-csúcs 20,22 km-reAz Oncesti csúcs a Szebeni havasok (Cindrel) hason nevű hegyének, 1720 m magas csúcsa. Oncesti-, Batrana- és Rozdesti csúcsok - Elindultam a csúcs fele, temészetesen libegővel.
Református templom Vízakna 7,51 km-reA település közepén, a Viza patak jobb partján, egy dombon áll a védőfalakkal övezett református vártemplom. Kössz - Csipi. Régészeti feltárások a templomban - A kora reggeli órákban érkeztem Vízaknára. Uj rejtek - Mivel a templomot körülvevö falban levö geodoboz eltünt, egy újat helyeztem el, egy kicsit távolabb. A háromhajós, bazilika típusú templom építését valószínűleg 1240-ben kezdték meg, majd 1280 körül fejezték be.
Törttorony Bojca 30,69 km-reBojca község a Szebeni-havasok főágának keleti végében, a Vöröstoronyi-szoros északi felében, az észak-keletről érkező és itt délre forduló Olt jobb partján fekszik. Megtaláltuk - Megtaláltuk. Volt doboz, nincs doboz - Kétszer is kerestük a ládát, de sajnos eltünt. A falutól körülbelül 6 km-re délre, a Vöröstoronyi-szorosban, az Olt folyó partján egy régi erődítmény, az úgynevezett Törttorony falai tűnnek fel.
A vágy forrása 44,75 km-reA vágy forrása - Medgyes. Kora reggel kerestem meg - A hely elég jól megközelíthető gépkocsival is, így a forrás már csak egy rövid sétával elérhető. Az erdöben - Megtaláltam a geodobozt. Ittunk a forrásból - Megtaláltuk, és jót ittunk a forrásból.

A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház egy háromhajós katedrális, melyet egy 11-dik században épült templom helyén emeltek a 13-dik század elején, román stílusban. Fehér oltár - Három napot töltöttem Gyulafehérváron s már a legelején első dolgom volt megkeresni a székesegyházban elrejtett dobozt. Templom - Előrelátásom szerint a doboz megtalálásával problémák lesznek, mert a rejtek felújítás alatt van. Márton Áron sírja - Meggyőződésünk, hogy a rejteket megtaláltuk, legalábbis nekünk egyértelműnek tűnt. A román kori magyar művészetnek ez az egyik legszebb példája, jellegzetes román kori elemei a torony és a templom déli kapujának díszítései.
Szászújfalu 19,48 km-reSzászújfalu templomának tornya a nagydisznódihoz hasonló, alatta a félköríves kapu befalazva maradt meg. Megtaláltam fent a dobozkát - Kár a templomért, be van törve a kapu, döl össze sok minden. Talán sikerül - Talán sikerül így is egy picit felhívni a templomra a figyelmet. A dobozt nem találtuk - A dobozt nem találtuk meg. A torony nyugati falán levő késő román kori féldombormű egy püspököt ábrázol, a másikon oroszlán, amint emberforma alakot nyel le; a gonosz lelket szemlélteti.
Katolikus Templom Nagyszeben 9,5 km-reNagyszeben főterének északi oldalán áll a Szentháromság Római Katolikus Templom. Harangoznak délre - Bár péntek s tizenhárom, mégis szerencsés napunk volt, és a doboz hamar előkerült, pedig fekete macska sem volt a környéken. Nagy tömeg - Pont ez a doboz került elő, amire egyáltalán nem számitottam, figyelembe véve az időpontot, a helyet magát és még ráadásul a középkori fesztivál is zajlott. Főtér - A templom most is lenyűgöző, főleg a belső díszítése.
Állatkert Nagyszeben 9,04 km-re1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi - Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz - Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben.
Kelnek 29,94 km-reA 13-dik században épült, szép fekvésű, hangulatos kelneki várat 2004-ben újították fel. A várfalakon belül reneszánsz virágmintás, festett fakarzatos, evangélikus kápolnát építettek, melyben ma koncerteket, kiállításokat rendeznek.
Forrás Lombfalva 41,02 km-reLombfalva falutól délkeletre található forrás, hideg és friss vizét a helybeliek és az átutazók is használják. Túrázók és kerékpárosok pihenőpontja, vidéki környezetben.
Kistorony evangélikus templom Nagyszeben 7,21 km-reKistorony egykor önálló település volt, ma Nagyszeben városának nyugati részéhez tartozik. Nyitva volt a kapu - Sok évvel ezelött voltam egyszer a kistoronyi evangélikus templomban. A hely már rég kérte a dobozt - Csodálkoztam is rajta, hogy nincs még itt geodoboz. Erődtemplomának különlegessége, hogy a szász templomok közül egyedül ez készült kereszthajós kivitelben, valamint, hogy templomtornya kezdetben őrtoronyként szolgált.
Riesenberg Orlát 8,74 km-reNagyszebentől nyugatra, 15 km-re fekszik Orlát község. A Szebeni-medence és a Székási dombvidék találkozási pontján, a falutól északnyugatra, a Riesenberg-hegy csúcsán középkori vár romjait kereshetjük fel.
Zosim Oancea üvegikon-múzeum Szibiel 10,61 km-reSzibielben, a templom mellett található Románia legnagyobb üvegikon-múzeuma. A 2005-ben elhunyt Zosim Oancea atya 1969-ben kezdte gyűjteni darabjait, amelyek közül a múzeum hatszázat mutat be.
Fiatalerdő Nagyszeben 9,29 km-reA Fiatalerdő (Dumbrava Sibiului, Junge Wald) Nagyszeben város közigazgatási területén található, a park régóta a helyiek kedvenc sétálóhelye. Nagyszebeni Fiatalerdő éjjel - Útban Paltinis fele, éjjel, nem hagyhattam ki ezt a rejtekhelyet. Múzeum - Elég későre érkeztünk meg a helyszinre, és már nem volt sok idő az éjszakai szaladó verseny elött. Uj rejtek - Mivel a máramarosi emlékműnél levő geodoboz eltűnt, egy újat helyeztem egy kicsit távolabb.
Erődített evangélikus templom Kürpöd 44,71 km-re1332-ben plébániatemploma van, papja - ekkor feltűnő neve is templomáról tanúskodik - a templom sokkal régibb, mert Kürpöd az 1200 előtti Szeben vidéki települések közé tartozik. Megvan - Itt sem lehetett bejutni a templomba. A Mária tiszteletére szentelt templom korát stíluselemei alapján a XIII-dik század elejére teszik.
Református templom Alvinc 47,33 km-reKözépkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Falkenhayn-torony Nagyszeben 12,78 km-reSzenterzsébet (románul Gusteriţa, németül Hammersdorf) régebb önálló szász falu volt, 1950 óta Nagyszebenhez tartozik. Artmania előtt Falkenhayn - Az Artmania rockfesztivál ürügyén érkeztem Nagyszebenbe, este 6 órakor. Új doboz - Mivel a geodoboz eltünt, újat kellett tenni egy kicsivel közelebb a toronyhoz. Új geoláda - Mivel a régi ládát betemette a föld, új ládát helyeztem el, kicsivel távolabb. A település a város északkeleti részén található, a Szeben (Cibin) folyón túl.
Erődített evangélikus templom Vessződ 49,03 km-re1332-ben plébániatemploma van, papja - a templom legalább egy évszázaddal régebbi, mivel a falu az 1200 előtti telepítések korából való - a mai templom a XIII-dik századi bazilikális templom utóda. A román kori bazilikának félköríves szentélye volt, amelyet a XV-dik század végén a szentély fölé épített toronnyal erődítettek, falait megkettőzve.
Cód vára 18,19 km-reA várat a Códhoz tartozó Tocile településrészrőlközelítettük meg a Tocile Mare patakot követő erdőgazdasági úton, majd az erdőben a völgyből kimásztunk a gerincre (nem könnyű). Visszafelé több ösvényt is találtunk a településrész irányába, ezeken a gerincet követve lehet várhoz feljutni.
Nagydisznód 14,61 km-reNagydisznód központjában található a 13-dik században épített, középkori jellegű evangélikus erődtemplom - Értékei a szárnyasoltárán álló gótikus stílusú Madonna szobor, az oltár külső festett képei. Itt született Heltai Gáspár, a szász származású protestáns lelkész és nyomdász.
Hazugságok hídja Balázsfalva 41,19 km-reA helybeliek által Hazugságok hídjának nevezett vasúti felüljáró Balázsfalva központi részét köti össze a déli, Hula-negyeddel. Közlekedési csomópont, itt találkozik a város hat fontosabb útja.
Evangélikus templom Vérd 46,47 km-re1317-ben Mária-temploma van - a templom és plébánia azonban sokkal régibb, mert az első Szeben vidéki telepítések közé tartozik, az 1200-as évekből. A templom valóban román kori csarnoktemplom volt, legkésőbb a XIII-dik század végéről.
Hosszú-tó Páreng-hegység 63,96 km-re A Hosszú-tó a Rosiile-tó mellett, attól nyugatra található. A tó mellett vezet el az a túraösvény, mely a Mundra-tó mellett elhaladva, a Grujú-nyeregnél ér ki a főgerincre.
Piliskő alatti kőkereszt Uzapatak 68,2 km-re Régi kőkereszt Remete és Uzapatak (Valea Uzei) falvak között, a Transznyugati út egyik kanyarjában. A kőkereszttől dél felé indulva az ösvényen, egy szikladarabokkal megszórt hegygerincre érünk, jó rálátással a Kolostor-szorosra.
Erődített evangélikus templom Nádpatak 66,24 km-re 1313-ban plébániatemploma van, papja - a templom építési idejét régebbre teszik, a XII-XIII-dik század fordulójára, a román kori templomok közé tartozik, háromhajós, pilléres bazilika volt. A tatárjárás lerombolta - ma csak a főhajó pillérsora és a torony falazata eredeti, a tornyot viszont a tatárjárás után, a XIII-dik század második felében építették.
Gótikus erődtemplom Almakerék 57,87 km-re A templomot a falu birtokosai, az Apafiak építették Szűz Mária tiszteletére a 13-dik században. Csodálatos freskók - Aki arrafelé jár ne hagyja ki, csodálatos templom a védművekkel együtt. Először Henrik nevű plébánosa kapcsán említik 1289-ben, majd 1317-1320 között a pápai tizedjegyzék részére készült számadásban is szerepel.
Református templom Felenyed 61,76 km-re A XVIII-dik században templomát lebontják, helyén 1793 és 1818 között új templomot építenek. Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt.
Scurtu-nyereg Páreng-hegység 63,03 km-re A 2203 m magas Scurtu-csúcs mellett, a 2111 m-en található Scurtu-nyeregnél gyönyörű kilátás nyílik a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgye felé. Itt tér le a Mija-tó (ejtsd Mizsa) felé a túraösvény.
Grujú-nyereg Páreng-hegység 64,9 km-re Grujú-nyereg, románul Saua Gruiu. A Nagy-Páring és a Grujú-csúcsok között található, itt lehet beereszkedni a főgerincről a Mundra és Rosiile tavakhoz.
Rosiile-tó Páreng-hegység 63,94 km-re A Rosiile-tengerszem a róla elnevezett gleccsermedencében található, 2000 m magasságban. A Páring-hegység legnagyobb, 3,72 hektár vízfelületű tava.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.