Sálfalva település (Szeben megye) Központ: Sálfalva. Sálfalva román elnevezése: Mihaileni. Német neve: Schaldorf.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Sálfalva (Szeben megye) és környéke turisztikai látnivalói

Evangélikus templom Evangélikus templom Riomfalva 15,69 km-re
A templom szentélyében az 1453-as évszám egy későbbi építkezés befejezését jelzi, stíluselemei alapján a templom eredetét az előző századra kell tenni. Télvégi túra 5 - Sajnos nem kaptam meg a geodobozt. Beszöktünk - A kiírt telefonszámon nem vették fel a kagylót, így hát a mellékutcából, a kerítés végénél beszöktünk. A XIII-dik században is lehetett elődje, mivel a szász telepítés ekkor már megtörtént ezen a tájon.
Almakerék várhely 26,93 km-re
Almakerék falu délkeleti szélén, közvetlenül az utolsó házak fölé emelkedo kis dombteton állhatott Almakerék vára. Rusu szerint eredete a XIII-XIV-dik századra teheto, felszínén régészeti kutatásra eddig még nem került sor.
György Krauss-ház György Krauss-ház Segesvár 42,82 km-re
Ebben a házban lakott Krauss György (1607-1679), Segesvár krónikása és történésze, a XVII-dik századi Erdély történelmének szerzője.
Caltun-patak zuhatagsora Caltun-patak zuhatagsora 49,83 km-re
A Piscu Negru menedékháztól, az Őz-patak mentén, a kék háromszög jelzést követve juthatunk fel a Caltun-tóhoz. A Caltun és a Paltin forrása patakok összefolyásánál két szép zuhatagsort figyelhetünk meg.
Várhegy Berethalom 20,77 km-re
A Várhegy (Burgberg, Burgkuppe) körülbelül 700 m távolságra található Berethalomtól, nyugat - északnyugat felé. Ezen a helyen egy menedékhely szerepét betöltő földvárat emeltek a korai középkorban, a XIII-XIV-dik században.
Kocka alakú lombkoronák Nagyszeben 25,05 km-re
Nagyszebenben, a Lazaret negyedben levő Acélmunkások (Otelarilor) utcában, 40 fa lombkoronáját kocka alakúra alakítják ki. Hasonló megoldást alkalmaztak már az országban, a nagyváradi Zöldfa utcában.
Magyarsáros 30,09 km-re
Magyarsáros látnivalója a kizárólag faelemekből összeállított harangláb.
Hazugok Hídja Hazugok Hídja Nagyszeben 26,2 km-re
Románia első vashídja, amelyet 1859-ben állítottak fel, és amely biztosította a bejutást az Alsóvárosból a várba. Jó hely - Nehezen találtam meg a dobozkát GPS nélkül. Otletes rejtek - Nagyon tetszett. Hid - Érdekes, hogy mekkora a szintkülönbség a városban, ezt a hídról lehet jól észlelni.
Bethlen várkastély Bethlen várkastély Keresd 31,56 km-re
Keresd falu közepén, egy dombon áll a Bethlen család 16-17-dik században épült kastélya. Kereshető, és található - A keresdi Bethlen kastély geodobozát áthelyeztem, újra kereshető. Megkerestem - Ha már rámszóltál megkerestem. Kastély - Szép impozáns épület. Erdélyi reneszánsz, oszlopos tornácos, sajnos ma már romlásnak indult, egykor gyönyörű kastély.
Dános Dános 37,34 km-re
1348-ban Danus, 1393-ban Dansdorf, 1504-ben Dones Dorf, Donisdorf, 1532-ben Dunes Dorf néven jegyzik az oklevelek. Megvan - Megvan a --- alatti doboz. Megvan, pontosan ott - Ahol a leírás mondja, még GPS sem kell a megtalálásához. Sajnos ez is eltűnt - A falu képe ellenben követendő példa minden település számára.
Brukenthal-kastély Alsószombatfalva 41,37 km-re
Alsószombatfalván található az egykori Brukenthal-kastély, mely kivülről elég jó, benn leromlott állapotban van. Parkjában lipicai lovakat tenyésztenek.
Fejedelemasszony kútja Fejedelemasszony kútja Fogaras 49,75 km-re
Fejedelemasszony kútja, Fürsten Brunnen - Fogaras.
Rüsz Rüsz 14,07 km-re
Rüsz falu szász temploma egy kis dombon áll. Megvan - Megvan a dobozka. Hiába - A templom nagyon tetszett. Értékei a karzat festett kazettái, valamint a templom különálló, megdőlt tornya.
Kisdisznód Kisdisznód Evangélikus templom 36,73 km-re
Kisdisznód, románul Cisnadioara, németül Michelsberg, Nagyszebentől 10 km-re délnyugatra, a Csindrel-hegység aljában fekszik. Kazetták - A vár jegyszedőjénél érdeklődtünk a templomba való bejutás lehetőségéről és kaptunk egy telefonszámot, egy nagyon kedves szász hölgy engedett be. 1428-ban, Mulenbecher Miklós plébánossága idején, Szent Mária tiszteletére szentelt, gótikus templomot építettek a falu közepén.
Holló-nyereg Fogarasi-havasok 44,87 km-re
Holló-nyereg, románul Saua Corbului.
Evangélikus erődtemplom Evangélikus erődtemplom Szentágota 21,26 km-re
Szentágota Medgyestől 37 km-re délkeletre, Segesvártól 41 km-re délnyugatra, Nagyszebentől 60 km-re északkeletre, a Királyföldön, a Hortobágy két partján fekszik. Végre tavasz - Végre új aszfalton lehet végigmenni a városon. Ágnes - A templom teljes renoválás alatt van. Szénakazalban tűt keresel - A napokban az elmaradt, moderálásra váró bejegyzésekkel foglalkoztam. Románia földrajzi középpontjához legközelebb fekvő város.
Sziklakapu Sziklakapu Bilea-völgy Fogarasi-havasok 45,89 km-re
A Bilea-vízesés-teleptől három módon is feljuthatunk a Bilea-tóhoz. A nyári hónapokban, kocsival a Transzfogarasi úton, egész évben, a kabinos drótkötélpályán.
Richter-ház Richter-ház Segesvár 42,66 km-re
A XVIII-dik században épült Richter-ház Segesváron, az Asztalosok utca 28 szám alatt található. MS-II-m-A-16010.
Szűcsök bástyája Szűcsök bástyája Segesvár 42,54 km-re
A Szűcsök bástyája a segesvári vár délnyugati oldalán található. Az 1676-os tűzvész elpusztította, de később újraépítették.
Szászdálya Szászdálya 46,19 km-re
1280-ban Dilia, 1323-ban Dálya, 1353-ban Daly maior, 1488-ban Dallendorf, 1523-ban Dellendorf néven fordul elő az oklevelekben.
Apold piramisai Apold piramisai 39,58 km-re
Apold földpiramisai Apold piramisai - Megvan a közé szorított doboz. Doboz helyett borz - Igaz, közel van az úthoz a rejtekhely, de a novemberi mokány esőben odáig caplatni egy különleges élmény. Háromszögek - Hát itten lehetőség van a doboz elrejtéséhez.
Erődtemplom Erődtemplom Szászmuzsna 11,89 km-re
Muzsna szép, titokzatos hangulatú erődtemploma a 15-dik században épült - Értékei a szentélyben levő gótikus faragványok és a festett karzat, a hálóboltozatos mennyezet és a faragott mintázatú belső oszlopok. Nem találtam meg a rejtekben - Mind a kétszer bent voltam a belső udvaron, és a templomban is. Köszi az információt - Ugy látszik én siettemben, nem voltam elég figyelmes és nem találtam meg a dobozt. Hiába csengettem - A kapura tényleg ki van írva, hogy hol kell csengetni, de nem válaszolt senki sem.
Állatkert Nagyszeben 31,01 km-re
1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi - Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz - Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben.
Régi Küküllő-fahíd Régi Küküllő-fahíd Segesvár 41,67 km-re
A segesvári Küküllő-híd a várostól 3 km-re állt, egy nyílásban hidalva át a Nagy-Küküllő folyót. Építésének idejéről nincsenek adatatok, a tordai híd után épülhetett.
Jakody-ház Jakody-ház Segesvár 42,7 km-re
A segesvári Jakody-ház 1772-ben épült lakóház, jelenleg a Fegyverek és Térképek Háza múzeumnak ad otthont.
Skariatin emlékmű Skariatin emlékmű Segesvár 44,92 km-re
Segesváron, a tűzoltóság mögötti kertekben elrejtve, egy érdekes, alvó oroszlánt ábrázoló szobrot találunk. 1849 július 31-én, a segesvári csatában ütközött meg Bem József főserege az oroszokkal- ebben a csatában esett el (tűnt el) Petőfi Sándor, Fehéregyháza közelében.
Lutheránus templom Lutheránus templom Cikmántor 49,57 km-re
Első okleveles megjelenésekor már szász település, s így bizonyos, hogy abban az időben temploma is van. A régi templomot 1851-ben lebontják, helyén 1865-ben épül a mai templom klasszicista stílusban.
Nyeregszorosok közti csúcs Fogarasi-havasok 48,26 km-re
A Hölgy és az Ördög nyeregszorosok közti csúcs.
Sárkányablak Fogarasi-havasok 49,28 km-re
Sárkányablak, románul Fereastra Zmeilor.
Templomerőd Templomerőd Berethalom 21,01 km-re
Berethalom Medgyestől keletre, körülbelül 18 km távolságra található régiszász település. Rengeteg turista volt - A 14 órás nyitásra érkeztünk, rengetegen voltak, már a jegyekért is sorba kellett állni. Erődítmény - Na, végre látom, hogy valamit rendben tartanak. Impozáns - Valóban impozáns az erődtemplom, már messziről uralja a tájat. Itt Erdély egyik legnagyobb és legszebb szász templomerődje emelkedik.
Kovács-torony Kovács-torony Segesvár 42,81 km-re
A Kovácsok tornyát 1631-ben építették, a régi Borbélyok tornyának helyén, szerepe a Kolostortemplom védelme volt. 1676-ban leégett, majd újjáépítik.
Kolping-ház Kolping-ház Segesvár 42,82 km-re
Kolping-ház Segesvár. Medrea-ház, Kolostor(Manastirii)-utca 10 szám, MS-II-m-B-15915.
Erődített evangélikus templom Nagysink 36,36 km-re
A helység szász telepítését a legkorábbi Szeben vidéki telepítések idejére teszik, az 1200-as évek előttire, körülbelül 1150-től kezdődően. Ennélfogva a templomépítés is legkésőbb a XIII-dik század elején megtörténhetett.
Kőkép Kőkép Segesvár 42,15 km-re
A segesvári várhegy temploma mellett még ma is látható egy boltozott alagút kezdete, amely végső szükségben kimenekülő utat biztosított az ostromlott várból. Végre tavasz 3 - Egyszer már jártam itt, de most újra kerestem. Lába kelt - Amikor elkezdtem dobozokat rejteni, nem gondoltam, hogy ilyen sok doboz tűnik el. Rövid és hosszútávú megoldás - Több forgatókönyvet is el tudok képzelni. Állítólag ez az alagút a Medgyes felé vezető országút mellett levő török emléknél végződik.
Rosen Garten 42,13 km-re
Az 1979-ben épített Rosen Garten menedékhely közelében levő erdő. Rossz állapotban - Megtaláltam a dobozt, nedves füzettel.
Gótikus erődtemplom Szászbogács 31,32 km-re
Szászbogács templomáról nem beszélnek középkori oklevelek. Télvégi túra - A túra első állomása a szászbogácsi erődtemplom volt. Késő gótikus építészeti elemei alapján építési idejét a XV-dik század elejére teszik.
Evangélikus erődtemplom Evangélikus erődtemplom Baráthely 21,27 km-re
A XIII-dik századtól temploma van, amelyet Mária Magdolna tiszteletére szenteltek. A bodzafánál - Medgyesre jártam dolgozni, és megálltam megnézni, hogy megvan-e még a doboz, és csak amikor nem találtam, akkor néztem meg a bejegyzéseket, és láttam, hogy nem találták meg, már elég régecske. Arról, hogy mi van rendjén, és mi nincs - Ezt a ládát BabBerci rejtette a tegnapelőtt. Bodzaerdő - Ahogy a várfal mögé kerülsz nyomban meglátod a rejteket. Ez megegyezik azzal a ténnyel, hogy Baráthelyt és a környező falvakat a tatárjárás után telepítették és a telepítés után kétségtelenül hamarosan templomot is építettek.
Resinár 38,92 km-re
Resinár Szebentol 12 km-re fekszik. Itt született Octavian Goga, román költo és politikus, valamint Emil Cioran, román filozófus.
Sztárok farmja Felsőporumbák 33,73 km-re
Sztárok farmja 2018, Felsőporumbák
Kolostortemplom Kolostortemplom Segesvár 42,78 km-re
A domonkosok ma is álló templomának építését 1492-re teszik. Ez egy régebbi templomot feltételez, amelynek építése az 1298-dik évi búcsúengedéllyel eshet egybe.
Katolikus templom Almakerék 26,78 km-re
Almakerék középkori katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt, 1424-ben a pápa az Apafi Miklós által alapított várkápolna részére búcsút engedélyez. Ez lehetett az a kápolna, amelyet később a kevés számban megmaradt katolikusok használtak - a XVIII-dik század elejétől segesvári ferencesek gondozzák.
A naptár meséje Felsőporumbák 34,74 km-re
Tematikus park, amely látványos formában mutatja be az év 12 hónapjának legendáit. Házikók finomságokkal, játszóhelyek, vendéglő, előadások gyerekeknek.
Joseph Haltrich-líceum Joseph Haltrich-líceum Segesvár 42,54 km-re
Az evangélikus vártemplomtól északkeletre található iskolát, az épület előtt elhelyezett tájékoztató tábla szerint, 1792-ben kezdték el építeni. 1901-ben újjáépítik, ekkor kapja a mai romantikus, historizáló sílusú formáját.
Doamnei-nyereg Fogarasi-havasok 48,06 km-re
Doamnei-nyereg, magyarul A hölgy hegynyerge.
[ Fel ↑ ]
Bilea-vízesés - Fogarasi-havasok
Bilea-vízesés - Fogarasi-havasok 45,17 km-re
Bilea-völgy áprilisban - Fogarasi-havasok
Bilea-völgy áprilisban - Fogarasi-havasok 47,25 km-re
Apó-hágó Fogarasi-havasok 57,76 km-re Apó-hágó, románul Curmatura Mosului.
Sárkányok elvarázsolt kertje Látogatási idő: naponta 10-18 óra között, háziállatok nélkül. Belépő felnőtteknek 35 ron, 3-10 éves gyerekeknek 25 ron, 0-3 éves gyerekeknek ingyenes, nyugdíjasoknak és diákoknak 25 ron.
Iszapvulkánok Iszapvulkánok Fiatfalva 58,06 km-re A Székelykeresztúrhoz tartozó, a várostól 1 kilométerre települt Fiatfalva látnivalói közé tartoznak a falu délnyugati részén található iszapvulkánok. Szárazság volt - A szárazság miatt csak a legfelső, D-K-i vulkán működött, enyhén szivárgott az iszap. Inkább érdekes, mint látványos - Nem annyira látványos, mint amennyire érdekes hely, nem véletlenül szerepel a Székelyföld 7 csodája között. Ez utóbbi természeti értékünk, bár nem annyira látványos mint a Bodza környéki sárvulkánok, mindenképpen megérdemli, hogy meglátogassuk őket.
Unitárius templom Alsóboldogfalva 58,64 km-re Újszékelyen felül, a Szurdokpatakának torkolatja előtt fekvő Alsó-boldogasszonyfalva következik, melyet a nép rövidítve egyszerűen Bodogfalának nevez. Ezen elnevezés szűz Máriától származik.
Cserealja Zöld Park Cserealja Zöld Park Marosvásárhely 62,76 km-re A Cserealja Zöld Park egy korszerű marosvásárhelyi szabadidőközpont, mely a Tudor lakónegyedben, a csendőrség szomszédságában található, négyhektáros területen.
Csonka villa Marosvásárhely 63,42 km-re Csonka villa, épült 1910-ben. Cuza Voda utca 35 szám, Marosvásárhely.
Marosszentanna 66,34 km-re Marosszentanna Marosvásárhely egyik külvárosa. Látnivalója templomának gyönyörű freskója.
Cheia Bandei-csúcs Fogarasi-havasok 55,38 km-re Cheia Bandei-csúcs, magyarul kiejtve Khéjá Bündéj.
Orzanele-nyereg Fogarasi-havasok 52,03 km-re Orzanele-nyereg, románul Saua Orzanele (Orzaneaua).
Városerődítés Szászsebes 60,26 km-re A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Református templom Református templom Kutyfalva 54,83 km-re Kutyfalva ma is álló temploma, bár átalakítva, a gótikus kor emlékeit őrzi, főképp két gótikus kapuja révén. Az átalakítás Dániel István idejében történt.
Református templom Székelytompa 68,34 km-re A régi tompai templom a falu feletti domb előfokán, a mai temető helyén állott, régi nyomait Orbán Balázs még látta. Később, amikor a falu leköltözik a völgybe, 1733-ban lenn építenek új templomot fából.
Kisvasút-állomás Marosvásárhely Kisvasút-állomás Marosvásárhely 62,23 km-re A marosvásárhelyi, hajdani Kisvasút-állomás Tanulok - Még a tanuló fázisban vagyok, de azért nem szoktam elárulni a titkot. Szomoru emlek - Kar, ezt a helyet meg ismertem. Ujrakeresés - Miután rejtettem a kisfiammal a keskeny nyomtávú mozdony depónál, átjöttünk a kisvasút állomásra.
Zsinagóga Marosvásárhely 63,84 km-re Zsinagóga - Marosvásárhely, 1899-1900, szakralis építmény.
Evangélikus erődtemplom Sövénység 62,44 km-re Szent Márton tiszteletére szentelt egyhajós torony nélküli temploma a XV-dik század közepén épül késő gótikus stílusban. Az 1505-ben végzett erődítések során a keskeny templom elveszti eredeti formáit.
Református templom Református templom Erdőszentgyörgy 61,9 km-re Erdőszentgyörgy református temploma gótikus, a 13-14-dik század fordulóján épült. Itt tartották 1618-ban az unitárius zsinatot, 1640-től a reformátusoké.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.