Szászszentlászló település (Szeben megye) Központ: Szászszentlászló. Szászszentlászló román elnevezése: Laslea. Német neve: Grosslasseln.
Dános1348-ban Danus, 1393-ban Dansdorf, 1504-ben Dones Dorf, Donisdorf, 1532-ben Dunes Dorf néven jegyzik az oklevelek. Megvan, pontosan ott Ahol a leírás mondja, még GPS sem kell a megtalálásához. Sajnos ez is eltűnt A falu képe ellenben követendő példa minden település számára.
Örmény katolikus templom ErzsébetvárosA főtéren álló, impozáns méreteivel magasan a város fölé emelkedő örmény katolikus nagytemplom 1766 és 1783 között épült barokk stílusban. Kupola nélkül Két nap keresés után, tizenannyi rejtekhely után, végre egy kis sikerélmény. Örmény kiállítás - már a múlté Az eldugottabb erődtemplomok mellett erre is sort kerítettem. Benne copf stílusú talapzaton áll Péter és Pál apostolok szobra 1780-ból, Simon Hoffmayer alkotásai, egyik toronysisakját 1927-ben vihar sodorta le.
VáldhídVáldhíd templomát a XVI-dik századtól tornyos, 10 méter magas várfal veszi körül. Vártemplom Körbejártam a vártemplomot, nézegettem a bástyákat, a falakat. Szászok már nincsenek Sikerült bejutnunk a templomba is. Keleti tornya egyben kaputorony is, bejárata alatt keresztboltozattal - déli tornya az 1916-os évi földrengéskor összeomlott.
Bethlen várkastély KeresdKeresd falu közepén, egy dombon áll a Bethlen család 16-17-dik században épült kastélya. Megkerestem Ha már rámszóltál megkerestem. Kastély Szép impozáns épület. Erdélyi reneszánsz, oszlopos tornácos, sajnos ma már romlásnak indult, egykor gyönyörű kastély.
Breite ÖregtölgyesSegesvárttól délnyugatra levő dombtetőn helyezkedik el a Breite Öregtölgyes Természetvédelmi Terület, egy szépen megőrzött legelőerdő, makkoserdő, számos többévszázados tölgyfával. Öreg tölgyek, fiatal medvék A dobozt ki kellett bányászni az odúból, be volt ágyazódva a törmelékbe. ásó, kapa Segesváron hagytuk az autót, onnan mentunk fel a piros sáv jelzésen, amin most már a Via Transylvanica is halad. Több mint 600 tölgy található a platón, melyek közül sok már a 800 éves kort is meghaladta.
Attila Berg SegesvárAz Attila Berg helynév a régi osztrák térképről. Érdemes lenne azonosítani a helyet, és megtudni a helynév történetét.
Régi Küküllő-fahíd SegesvárA segesvári Küküllő-híd a várostól 3 km-re állt, egy nyílásban hidalva át a Nagy-Küküllő folyót. Építésének idejéről nincsenek adatatok, a tordai híd után épülhetett.
A fehér amurokhoz-tavak ErzsébetvárosAz erzsébetvárosi örmény katolikus templomtól Kund felé tartva, nem hagyhattuk ki az Erzsébetváros közelében levő tavakat sem. Nem murok, hanem amurok Közös megegyezés alapján fakir rejtett az Erzsébetváros közelében található tavaknál. Tavirózsa Tele-tele volt az út leparkolt gépkocsikkal.
Kilátópont kereszttel HétúrHétúr falutól nyugatra, a DN13 jelzésű műút hajtűkanyarja felett, körpanorámával kecsegtető, kereszttel ellátott, csúcsos domb található. Jó rálátás van innen a környékre, és a közeli Szívhegy (Herzberg), Sárfő (Scharfenberg), Csorba-tető (Schartenberg) magaslatokra, és a Keménynagyszőlős feletti dombokra (Nagyszőlősi-tető és Magas-tető).
Kőkép SegesvárA segesvári várhegy temploma mellett még ma is látható egy boltozott alagút kezdete, amely végső szükségben kimenekülő utat biztosított az ostromlott várból. Lába kelt Amikor elkezdtem dobozokat rejteni, nem gondoltam, hogy ilyen sok doboz tűnik el. Rövid és hosszútávú megoldás Több forgatókönyvet is el tudok képzelni. Állítólag ez az alagút a Medgyes felé vezető országút mellett levő török emléknél végződik.
SzentgericeSzentgerice látnivalója az 1670-ból származó, szép kazettás mennyezetű, unitárius templom. Aprólékosan megvizsgáltuk a rejteket A belsejét is tükörrel -elemlámpával, de nem találtunk dobozt. Sajnos nincs doboz Kerestem a dobozt, de sajnos nincs meg.
Levenduladomb BözödA bözödi levenduladomb a tó keleti végénél, a kőrispataki letérőnél található, különleges helyszínen. Nyitvatartás 2025-ben 2025-ben, június 20 és július 6 között, hétvégén 10-21 óra, hétköznap 14-21 óra között várják az érdeklődőket a bözödújfalusi levendulaültetvényre. Rendszerint június végén és július elején szerveznek nyílt napokat.
Erődített evangélikus templom Vessződ1332-ben plébániatemploma van, papja - a templom legalább egy évszázaddal régebbi, mivel a falu az 1200 előtti telepítések korából való - a mai templom a XIII-dik századi bazilikális templom utóda. A román kori bazilikának félköríves szentélye volt, amelyet a XV-dik század végén a szentély fölé épített toronnyal erődítettek, falait megkettőzve.
Református templom NagyteremiOrbán Balázs régi templomát részletesen leírja, bizonyos, hogy itt középkori templom volt. Szentélye sokszöggel záródott, hosszúkás keskeny ablakai durva félkörívben végződtek, minden díszművészet nélkül.
Levendulás CsekefalvaA csekefalvi levendulaültetvény 2023-ban június 24 és július 16 között látogatható, nyílt napok keretén belül, hétköznapokon 15-20 óra között, hétvégeken 10-20 óra között. A helyszín közelében parkoló a csekefalvi futballpálya mellett van.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.