Csebze település (Temes megye) Központ: Csák. Csebze román elnevezése: Cebza.
Petőfi Sándor emlékmű Szabadfalu 21,47 km-reLátványos ünnepség keretében, először 1899 július 30-án állított emléktáblát az 1848-49 évi Honvédek Egyesülete ezen a helyen. Az emléktábla elhelyezése alkalmával született meg az ötlet, hogy a helyen ahol az áll, emeljenek fel egy nagyobb, díszesebb emlékművet Petőfi és a 48-as forradalom és szabadságharc emlékére.
Maderspach Ferenc sírhelye Zsombolya 38,89 km-reZsombolya központjából, a Szent Flórián szobortól indulva, a Polgármesteri Hivatal és a Stefan Jäger Múzeum előtt elhaladva jutunk el a városi temetőhöz, melynek körülbelül mértani középpontjában helyezkedik el a derékbatört oszlop alakú síremlék.
Kálváriadomb Billéd 36,36 km-reA Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, Billédtől körülbelül 2 kilométerre, a jobb oldalon emelkedik a Kálváriadomb. Közvetlen közelében parkolóhely található, személygépkocsik számára.
Vukovics Sebő sírhelye Berekszó 23,33 km-reAz E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a falu területén 90 fokos kanyart ír le. Itt áll a román ortodox templom és annak kertjében, közel a hátsó kerítéshez húzódik meg a település legjelentősebb polgárának, Vukovics Sebőnek a síremléke.
Józsefvárosi víztorony Temesvár 23,89 km-reA józsefvárosi víztorony 1913-1914-ben épült, a budapesti Lenarduzzi János és Sabathiel Richárd tervei alapján. A Józsefváros Temesvár egyik régi városnegyede, itt és a Gyárvárosban építettek annak idején víztornyokat.
Gerhardinum katolikus líceum Temesvár 25,37 km-reA piarista kegyes tanítórend a magyarlakta vidékeken a 18-dik század első felében terjedt el - az ősi csanádi egyházmegyében Szentannán működtettek kollégiumot, amely a növendékek kis száma miatt 1788-ban megszűnt, majd az iskola II József rendelete alapján Temesvárra került. A tanintézetben kezdetben latin, majd német, a XIX-dik század közepétől az I világháborúig magyar, az 1920-as évektől román nyelven folyt az oktatás.
Középkori földvár Temeskenéz 42,82 km-reA valószínűleg 13-14-dik századi földvár 2,25 km-re nyugat-délnyugatra található a temeskenézi ortodox templomtól. Illetve 600 m távolságra északnyugatra a patak földrajzi jobb partjától.
Milleniumi templom Temesvár 26,8 km-reA temesvári Milleniumi templom a Gyárváros központjának számító Kossuth tér közvetlen közelében, a Coronini téren található. A nagy, székesegyházhoz mérhető római katolikus templomot Ybl Lajos tervezte neoromán stílusban.
Útépítők emlékműve Szakálháza 24,26 km-reAz Útépítők emlékműve az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a 6-os kilométerkőnél található. Az egykor Szeged felé vezető országút volt az első, melyet a Temesközben kiköveztek (1831 és 1835 között).
Turbinák Temesvár 27,62 km-reA Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni. Az 1910 nyarán üzembe helyezett Turbinák felszerelése két darab, háromkerekű, 560 lóerős Francis turbinából áll, 385 kilowattos, kétfázisú Ganz generátorokkal.
Honvéd-emlékmű Temesvár 28,19 km-reAz 1948-as Honvéd-emlékmű, vagy selyemgyártelki obeliszk, ahogy még nevezik, a Győrödi úton, a 6-os számú ház telkén áll. A Temesvár ostromában, 1849-ben elesett honvédek sírja fölé emelték, 1894 november 1-én a Temesvári Honvéd-Szobor Bizottság jóvoltából.
Buziásfürdő 43,69 km-reBuziásfürdő Temesvártól 33 km-re fekszik. A fürdőhely jellegzetessége a város központjában levő hatalmas parkban található fából faragott sétapavilonok.
Temesvári csata emlékmű Újbesenyő 30,45 km-reA Temesvárt Nagyszentmiklóssal összekötő DN6-os országútról a 12-es kilométerkőnél bekötőút ágazik le Újbesenyő felé. Közvetlenül a falu szélén jobbra kell letérni egy a vasutállomás felé vezető úton, majd tovább a vasút mentén, mígnem feltűnik az a bokor melynek védelmében az obeliszk meghúzódik.
Kolostor és imaház Csebze 0,97 km-reCsebze falu Csák községhez tartozik, és körülbelül 30 km-re délnyugatra található Temesvártól, 34 km-re kocsiúton. Az északi szélén található a Csebze apáca-kolostor, a közeli temetőben pedig különleges imaház van.
Torony a Templom-dombon Kákófalva 62,96 km-re Kákófalva nyugati szélén, a Templom-domb (Dealul Cuca) tetején egy magányos, lepusztult torony hívja fel magára a figyelmet. A település temetőjéhez tartozó, egykori templom maradványa.
Momák-kút Pécska 67,96 km-re A Momák-kút Pécska város keleti felében, a többségében románok által lakott egykori Ópécska (Románpécska) városrészen található. A kút neve Momák Flóris nevéhez fűződik, aki a fúrás idején a falu jegyzője volt.
Saroltavár 59,01 km-re Charlottenburg, 1910 és 1918 között Saroltavár (románul Charlotenburg, korábban Charlottenburg, más néven Sarlota vagy Barita, németül Charlottenburg) Temesvártól 38 km-re északkeletre, a Berekszó jobb partján fekszik. Az egyetlen szabályos kör alaprajzú település a Bánátban.
Vidéki levendula Temesfüves 53,32 km-re A Vidéki Levendula levenduláskertbe Angustiafolia Sevastopolis fajtájú levendulát ültettek. Nem kérnek belépési díjat, a látogatás feltétele egy csokor virág vagy egy üveg illóolaj megvásárlása.
Gyalogoshíd Csálai-erdő Hármassziget 68,08 km-re Arad 2025-ben használatba adott, újjáépített gyalogoshídja, a Hármassziget és a Csálai-erdő között teremt kapcsolatot. A Csálai-erdő az aradiak egyik kedvelt kirándulóhelye, a Maros-ártér Tájvédelmi Körzet része.
Római katolikus templom Vinga 51,82 km-re Vinga, az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség, első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222-24-ben csanádi, 1228-29-ben bihari főispán volt. Az 1717 évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal.
Danila-domb Vaskő 59,45 km-re A Danila-domb Vaskő községtől délnyugatra található, a Danila tisztásaként ismert márványfennsík fölé emelkedik. Sportmászásra alkalmas hely, ugyanis egy több mint 50 m magas függőleges sziklafallal rendelkezik.
Constantin Gruescu ásványgyűjtemény Vaskő 60,1 km-re A Constantin Gruescu ásványmúzeum Vaskő községben, a Völgy-(Vale) utca 113 szám alatt található, a gyűjtő házában. Itt, Koszti bácsi (nea Costica) több mint 2000 bányavirágot gyűjtött össze, Vaskő, Dognácska, Oravicabánya, Stájerlakanina, Újmoldova környékéről, de határon túlról is.
Bartók Béla szülőháza Nagyszentmiklós 67,66 km-re Nagyszentmiklós szülöttjének, a világhírű zeneszerző Bartók Béla szülőházának helyén álló épület falán egy kétnyelvű emléktábla hirdeti a helyszín fontosságát. A város életében élő hagyomány a Bartók kultusz, 2002 óta.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.