Egrestelep település (Brassó megye) Központ: Bodzavám. Egrestelep román elnevezése: Acris.
Bölényrezervátum BodzavámRománia negyedik bölényrezervátumát hozták létre a Brassó megyei Bodzavámon. Napozó bölények Hiába vártam, a nagy lomha bölények semerre sem mozdultak, csak süttették magukat az őszi nappal. Bölények Mióta utoljára voltam itt, eléggé megfutotta a belépő ára, egy kicsit hozzávettek. A kezdeményezés Brassó megye turizmusát hivatott fellendíteni, a bölények egyelőre egy százhektáros területen kaptak helyet.
Erőd BodzavámA jól látható tüzérségi erőd mellett további hét kisebb sánc, katonai barakk helye található a területen. A földön Elsőre csak az üres üreg lett meg, jó sok hangyával. Bodzavámi kilátó Tényleg jól látszanak az erőd nyomai, kiváncsi vagyok, ha megásnák, mit rejt. Ezek felkeresése egy egész napot is igénybe vehet a két barakk helye az erdőben található a kiserődök felett.
Viadukt Keresztvár1924 és 1928 között a Brassó-Bodzaforduló vasút építése a fellendülés időszakát jelentette Keresztvár életében. Egy hid mint a meseben Ugy nez ki, hogy nagyon nem tolongtak e rejtek korul. Vártuk a vonatot Többször megcsodáltuk már ezt a hídat átutazva alatta, ezúttal úticél volt. Határában két alagutat is fúrtak, a Bodzafordulónál végződő a maga 4369 méteres hosszával ma is a leghosszabb vasúti alagút Romániában.
Kálvária-domb BodzavámBodzavám végén régi templom romjai és egy újkori erőd maradványai ismerhetők fel, a Kálvária körül újkori sáncok láthatóak a harmadik katonai felmérés térképszelvényén. Romok Az erőd felől közelítettem meg a templomromot. A már romos kápolna közelében még ma is megfigyelhetőek a sáncok maradványai.
Rakodó források újratöltveE források kristály hullámai esésükben habbá törődve számtalan apró zuhatagban, zeneszerű csörgedezéssel rohannak le a meredélyes szirtlapon, azt napsugarakban ragyogó kristály tükörré változtatva át. Mészkőtufa Az igazság az, hogy itt GPS nélkül nem nagyon boldogulok. Itt egy kövülő víztömeggel van dolgunk, amelynek felesleges szénsava a léggel érintkezve elillan, mi által a feloldva volt szilárd részek lecsapódnak - írja Orbán Balázs.
Rakodó forrásokBodzavám déli végétől egy földút halad a Nagy-Bodza-patak mentén, a faluból kiérve egy útelágazáshoz érünk, ahonnan a jobb oldali út a Súgó-patak (vagy Malom-patak) völgyén megy felfele. Már 2 éve voltam itt Most újból kirándultam erre, s gondoltam, bejelentem, hogy megvan. Öreges-üreges fa Alapos keresgélés után két gyanús fa maradt. Az úton felfele haladva, balról, közvetlenül az út mellett találjuk a rakodó forrásoknak, illetve mésztufa-szikláknak nevezett mésztufa gátakat.
Kis-Üvöltő-patak vízesése BodzavámA Bodzavámról kifele vezető úton a vámház romjait elhagyva az a völgyben jobbra felefele haladunk, megcsodáljuk a Nagy-üvöltőt és a mészkőalakzatokat. Mésztufa Nagyon tetszett a mésztufa formája, színe, a rajta csörgedező, szétterülő kristálytiszta vízzel. Forrás Itt sem boldogultam GPS nélkül. Majd továbbmegyünk és a következő letérőnél balra tartva elérjük a kis vízesést.
Nagy PiliskeA Nagy Piliske, az 1223 méterével, Brassó és Háromszék határán található és a Bodzai-havasok egyik jellegzetes csúcsaként ismeretes. Megközelítése legkönnyebben Dobollóról, vagy Keresztvárról lehetseges.
Kisvár KeresztvárBrassótól kelet-északkeletre, a Csukás-hegység északi lábánál, a Barcaság síkságának keleti szélén, a Nyén-patak mellett fekszik a körülbelül 6 km hosszan elnyúló Keresztvár község. A község határában két várhely is található, egyikük a Kis-Várhegyen állt egykor.
Nagyvár KeresztvárBrassótól kelet-északkeletre, a Csukás-hegység északi lábánál, a Barcaság síkságának keleti szélén, a Nyén-patak mellett fekszik a körülbelül 6 km hosszan elnyúló Keresztvár község. A község határában két várhely is található, egyikük a Nagy-Várhegyen terül el.
Szobrok a Bálház helyén SepsiszentgyörgySepsiszentgyörgyön, az úgynevezett Régi piac terén, a Csiki út és a Grigore Balan út sarkánál lévő kis zöldövezetben, néhány műalkotás áll. Oreg fak a parkban A valamikori Balhaz most szakszervezeti intezmeny. Ezen a helyen állt, az 1960-as években bekövetkezett lebontásáig, a régi kisváros kulturális épülete, a Bálház.
Bod Péter Megyei KönyvtárSepsiszentgyörgy 1948 előtt két jelentős könyvgyűjteménnyel büszkélkedhetett. Egész kicsi Elég sokan sétálgattak a környéken. Adatbázis-karbantartás Furcsa volt, hogy a cinegék egy egész kicsi geodobozt találtak meg, habár a rejtehely képtárába feltöltött kép alapján a geodoboz nem pici. A Székely Nemzeti Múzeum könyvtára (100000 kötet) és a Székely Mikó Kollégium könyvtára (30000 kötet) gyűjteményével.
Magyarvár a Tömösi-szorosbanKözismert a Nyerges-tető és az itt lezajlott ütközet, hiszen közel van, könnyen el is érhető. A patak felől kikapaszkodva A patak felől közelítettem meg az emlékművet. Hasonló ütközet zajlott le aTömösi-szorosban is, de ez kevésbé ismert a mi tájainkon, mert távolabb van tőlünk.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.