Templomerőd GaratEredetileg torony nélküli, háromhajós bazilika rendszerű épület volt. Történelmi-kulturális érték. Van tudomásod róla? Erődtemplom lőrésekkel A garati erődtemplom lapos helyen található, a település két főutcájának találkozásánál. Négyzetes alapú szentélyét kereszthálós boltozat fedte, a hajót pedig sík mennyezet, apszisa félkörívvel zárult.
Sziklafal Kőhalom mellettKőhalom várától északnyugatra, 1 km távolságra, a Sövénység-patak földrajzi bal partján, a DN13-as nemzeti úttól alig száz méterre, egy látványos sziklafalat találunk. Természeti érték. Szeretnél eljutni ide? Dombhát Mindig azt hittem, hogy ez lösszfal. A Sárga-tető (Gelberreeg) déli oldalában levő sziklafal mintegy száz méter hosszú, és kelet-nyugat irányban nyúlik el.
Büdöskútfő-fürdő KőhalomA kőhalmi várhegy lábánál a múltban sós-kénes forrás fakadt. Különleges látnivaló. Meg kell látogatni. Több mint százötven évvel ezelőtt népszerű fürdőt létesítettek itt.
Kőhalom váraFeltételezik, hogy még a szász telepítés előtt, a XI-dik században, a Kőhalom feletti hegyen, királyi vár volt. Történelmi-kulturális érték. Tudod, hogy juthatsz el ide? Hazafele Erős szél fújt a várban. Reps Miután már lassan ötven éve, legalább évente egyszer elmegyek a vár mellett, ideje volt, hogy fel is menjek. Neve is a szász telepítés előtti eredetre mutat: Kőhalom.
Katolikus templom KőhalomA katolikus vallás szervezkedésére 1752-ben történik kísérlet, amikor Gábor Mihály, egy Kőhalmon letelepedett obsitos katona lakást ajánl fel a ferenceseknek. Történelmi-kulturális érték. Vannak információid? A városi tanács nem engedélyezi, a terv csak 1761-ben valósul meg.
Lutheránus templom ZsiberkMivel XIII-dik századi szász telepítés, román stílusú temploma is a XIII-dik században épül. Történelmi-kulturális érték. Mi a véleményed? Erődített templom volt kettős várfallal.
Evangélikus templom KőhalomKőhalom plébániatemploma a szász telepítés korában, a XII-XIII-dik században épül. Történelmi-kulturális érték. Tetszik neked? Mai temploma a XIV-dik században épülhetett, 1488-as felirata javítására vonatkozik.
Erődtemplom SzászfehéregyházaSzászfehéregyháza jellegzetes házakkal rendelkező szász falu. Történelmi-kulturális érték. Érdekes. Figyelmeztetés Az ösvény kezdetén, mely a parkolóból indul és az erődített templomhoz vezet, egy román nyelvű figyelmeztetés található. Hangulatos ösvényen Több mint tíz éve nem jártam Szászfehéregyházán, azóta sok minden megváltozott a faluban. Látványos, középkori hangulatú erődtemplomának fehér falai és faerkélyes tornyai vannak.
Kindelberg SzászfehéregyházaSzászfehéregyházától nyugat-északnyugatra található a Kindelberg nevű domb, tetejét egy magányos fa koronázza. Természeti érték. Tetszik neked? Ez már önmagában is kiváló fotótéma, de az igazi jutalom a panoráma, a rálátás felülről az erődített templomra.
Evangélikus erődtemplom SövénységSzent Márton tiszteletére szentelt egyhajós torony nélküli temploma a XV-dik század közepén épül késő gótikus stílusban. Történelmi-kulturális érték. Van fényképed róla? Az 1505-ben végzett erődítések során a keskeny templom elveszti eredeti formáit.
Unitárius vártemplom HomoródszentmártonA Nagy-Homoród völgyében, a Gyepes- és a Lókod-patakkal való találkozásnál települt Homoródszentmárton községközpont. Történelmi-kulturális érték. Hozzá szeretnél szólni? Őszi séta IV Sajnos a templom zárva volt, és a geodoboz sem került elő hosszas keresés után sem. Szentmárton Egy ember meg egy kasza csodákra képes. A déli irányba vezető út bal oldalán emelkedő kis dombon áll az unitárius templom.
Harangláb BözsefalvaA Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közötti főútról tábla jelzi a letérőt a település felé, mely egyszerre utca és város, falu. Történelmi-kulturális érték. Készítettél fotókat itt? Hangulatos hely Rugonfalváról jöttem jöttem át, felkeresni ezt a nyugis helyet. Erzsébet? Bözse? Megkaptam a sebességkorlátozó táblát, a harangot (és a lábát). A magyarázat egyszerű.
Unitárius és református templom FiatfalvaA fiatfalvi templomot közösen használják (ami ritkán fordul elő) a reformátusok és az unitáriusok, a feljegyzések szerint 1726 óta. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? 1783-ban ezt írják róla a templomhasználat szabályzatában: oly régi, hogy arra senki sem emlékszik - oklevélben először 1631-ben említik, mint egyezkedés tárgyát a reformátusok és unitáriusok között.
Kerekes Julcsa háza HomoródszentmártonA homoródszentmártoni Kerekes Julcsa háza, és annak kapuja. Történelmi-kulturális érték. Meg kell látogatni. Épült a 19-dik század végén, jelenleg lakóház.
Ugron-kúria FiatfalvaA jelenlegi L alakú, manzárdtetős kastély előtt már a 17-dik században volt itt udvarház, jelenlegi nevét a legutolsó tulajdonostól kapta. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél többet tudni erről a helyről? A történelmi idők során több építkezés is történt itt, 2021 és 2024 között teljes felújításon esett át.
BikafalvaA tizedjegyzékben Art de Luce Szent Lukács tiszteletére szentelt templomát jelzi. Történelmi-kulturális érték. Különleges. Az evangélista jelképe ugyanis az áldozati tulok, mivel evangéliumát Zakariás áldozatának leírásával kezdi.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.