Mosógép DédabisztraA hegylakó népek mosógépe, a hegyi terepet kihasználva működik, szükségtelenné téve az elektromos energiát, az emberi erőt, és a mosószert. Különleges látnivaló. Tudod, hogy juthatsz el ide? Hiába örültem Hogy könnyen kapok pontot. Homályos Ez a mosógép még működik (a fentebbit elvitte a víz).
Egykori mosógép Bisztra-völgyeBár a mosógépek hasonlóan működnek, a kivitelezésükben vannak különbségek. Természeti érték. Érdekes hely. Az energiatakarekossag netovabbja Az a termeszet es ember altal szult haztartasi "gep", ami itt talalhato. Víz általi önmegsemmisítés Víz hozta (létre), víz vitte el. Megtalálható volt itt, magán a mosógépen és a vízvezető csatornán kívül a szárító is, és egy pad a várakozásra.
Borziatelep tavaBorziatelep mellett egy sziklafal tövében található egy tó. Természeti érték. Tudod, hogy juthatsz el ide? Havazas Miutan leszalltunk a vonatrol, ez volt az elso megkeresendo doboz. Egy kis nosztalgia Fontos hely ez számomra, mert egy barátomnak hétvégi háza van. Valamikor a vasútról is látható volt, de mára már a tó körül eléggé felnőttek a fák és a bozót.
Várszikla BisztrapatakaBisztrapataka felett, a domboldalon, több érdekes sziklaalakzatot figyelhetünk meg, a csúcsosabb sziklát a helyiek Cukluj-nak hívják. Természeti érték. Tudod, hogy juthatsz el ide? Kellemes séta Ez volt a mai rejtekhely-vadászatunk első állomása. Fonetikusan írtam át a román elnevezést - a közelében levő, nagyobb szikla a Várszikla, helyi nevén Csetátye.
Várszikla 2 DédabisztraA Kelemen havasok déli lábánál fekszik Déda község. Természeti érték. Mi a véleményed? Kicsúszva a rejtekből és elázva Előbb lent kerestem a szikla tövében, de nem találtam. A falu határához tartozó Dédabisztratelep közelében, a 656 m magas La Cetate nevű sziklaszirt tetején középkori vár maradványai találhatóak.
Víg Albert köve GalonyaGalonya fölött egy híd vezet át a Maros folyón, mely egynagy sziklára épült. Természeti érték. Ismered ezt a helyet? Vas hid Regi tervem volt megkeresni ezt a dobozt es megnezni alaposabban a sziklat a Marosban. Gyors kipipálás Ha már sokszor átmentem a hídon, ideje volt kipipálni ezt a dobozt is. Ez a szikla a Víg Albert köve nevetviseli.
Panda-kő GalonyaA Panda-kő Galonya és Ratosnya között, a Maros bal oldalán található, a Görgényi-havasokban. Természeti érték. Ismered ezt a helyet? Két doboz? Melyik két dobozra gondolsz? Az egyik doboz más játszótér doboza? A mustáros doboz volt az én dobozom. Ket doboz Igen, a mustaros doboz es egy pet eloforma, ha jol emlekszem. A vasút fölé tornyosuló sziklára lépcső vezet fel.
Lóalkatrész szikla RatosnyaA Lóalkatrész-szikla Ratosnya Déda felőli kijáratánál található, közvetlenül a Visa pataki letérő mellett. Természeti érték. Készítettél fotókat itt? Estifény Egy utazó családdal egyszerre álltunk meg a parkolóban. Csalodas Azt hittem az elejen hogy maszos doboz lessz :) de tevedtem. Az igazi neve nyomdafestéket nem tűr, ezért csak így írom le, nem nehéz viszont kitalálni a helybeliek által használt megnevezést.
Turulmadaras emlékmű DisznajóKözépkori XIV-dik vagy XV-dik századi temploma ma is áll, egyesek szerint 1562-ben épülhetett, ami a gótikus kori átépítés idejét jelezheti. Történelmi-kulturális érték. Tudod, hogy juthatsz el ide? Kíváncsiskodók Kíváncsiskodókból itt sincs hiány, mivel a rejtekhely egy olyan helyen van, ahova jól oda lehet látni. Ezt nem lehet elsietni Kicsivel sötétedés előtt érkeztem Disznajóra. Középkori emléke a szentségfülke és az 1888-as évi javításkor a vakolat alól felszínre került falfestmény-töredék.
Magyarfülpös1391-ben villa Nogilpusnak vagy Nogfilpusnak írják az oklevelek,1332-ben Philpus major, 1404-ben Magyarfilpes, 1599-ben pedig Magyar Fewlpes a neve. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? Eredetileg szász település 1314-tól.
Tancs1439-ben az okiratok Tats néven írják. Történelmi-kulturális érték. Jártál már itt? 1454-ben Thanch, 1508-ban Thanchháza, 1587-ben Thancz, 1639-ben Tancs a neve.
Keménykőalji-forrás VármezőVármezőn, a Mini Nyárád átogatóközpont közelében, a Kéménykő (Keménykő oldala) délkeleti aljában egy kitűnő ivóvíz-forrást találunk. Természeti érték. Van tudomásod róla? Főleg a helybeliek ismerik, de a környékről is sokan hordják a vizét.
Mini Nyárád Látogatóközpont VármezőA Mini Nyárád látogatóközpont Vármezőn az Állomás utca 156 szám alatt található, a keskeny nyomvonalú vasút vármezői állomása mellett. Különleges látnivaló. Tetszik neked? Fő látnivalója egy 10 m2-es terepasztal, mely a Felső-Nyárádmente ismertebb látnivalóit mutatja be miniatűr méretben.
Kisvasút állomás VármezőA kis vonat egy keskeny-nyomtávolságú vasútra épített gőzmozdonyból és 2 zárt, valamint 1 nyitott, 11-12 m hosszú vagonból áll. Történelmi-kulturális érték. Érdekes. Bozót A fotó segítségével kerestünk, de végül is a GPS vezetett nyomra. A vonat füstje elvitte Illetve az újjáépítés szele.
Beás-tető MaroshévízAz országúthoz való közelsége, illetve a panoráma miatt, mindenkinek ajánlom a Maroshévíz melletti Beás-tetőt - talán kisgyerekek számára nem annyira. Természeti érték. Ismered ezt a helyet? Kelemenpatak utolsó házaitól számolva nekem körülbelül 2 órát vett igénybe az oda-vissza út.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.