Nagyekemező váraA Küküllőközi dombvidék területén, a Nagyekemezői-patak mellett fekszik Nagyekemező község. Történelmi-kulturális érték. Különleges hely. A falu fölött nyugatra emelkedő Burgberg 416 m-es csúcsán találjuk a középkori vár nyomait.
Erődtemplom NagyekemezőA falutól nyugatra eső dombon magyar földvár volt. Történelmi-kulturális érték. Érdekes hely. Az első templom vagy elpusztul vagy kicsinynek bizonyul, mert újnak ad helyet.
NagybaromlakNagybaromlak 5 km-re fekszik Kiskapustól, 14-dik században épült, faerkélyes, román stílusú toronnyal ellátott erődtemploma van. Történelmi-kulturális érték. Érdekes hely. Megvan Sajnos nem sikerült bejutni a falon belülre. Még egy nagybaromlaki geodoboz Megtaláltam Nagybaromlakon a geoládát az út másik felén (szemben a templommal). Értékei a rácsos ajtó, a szines faoltár és a szép csillagboltozat.
Erődített templom AsszonyfalvaEgy 1414-es évi oklevélből kitűnik, hogy a templom, amelynek ekkor Miklós volt a papja, Mindenszentek tiszteletére volt szentelve. Történelmi-kulturális érték. Ismered ezt a helyet? A templom legkésőbb az 1300-as évek elején készült, az átmeneti (román-gótikus) kor idején, egyhajósnak épült.
A vágy forrásaA vágy forrása - Medgyes. Természeti érték. Kirándultál már itt? Az erdöben Megtaláltam a geodobozt. Ittunk a forrásból Megtaláltuk, és jót ittunk a forrásból.
Erődtemplom SzászmuzsnaMuzsna szép, titokzatos hangulatú erődtemploma a 15-dik században épült - Értékei a szentélyben levő gótikus faragványok és a festett karzat, a hálóboltozatos mennyezet és a faragott mintázatú belső oszlopok. Történelmi-kulturális érték. Készítettél fotókat itt? Köszi az információt Ugy látszik én siettemben, nem voltam elég figyelmes és nem találtam meg a dobozt. Hiába csengettem A kapura tényleg ki van írva, hogy hol kell csengetni, de nem válaszolt senki sem.
Hermann Oberth emlékére MedgyesHermann Oberth emlékére - Medgyes Történelmi-kulturális érték. Készítettél fotókat itt? Hermann Oberth Szebeni születésű, szász származású német fizikus, az űrkutatás egyik úttörője - emlékére felállított rakéta emlékmű - Medgyes észak-keleti bejáratánál. Rakéta A herr profesor egy zseni volt.
Tóbiás-kastély MihályfalvaA barokk kastély, amelyet Tóbias gróf épített 1770-ben, Mihályfalván található, és a környék magyar építészetének jelentős példája volt. Történelmi-kulturális érték. Tetszik neked? Ez volt az a hely, ahol a gróf a mulatságait tartotta, majd a kommunista időszakban, az államosítás után árvaház lett belőle.
Evangélikus erődtemplom BaráthelyA XIII-dik századtól temploma van, amelyet Mária Magdolna tiszteletére szenteltek. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? Arról, hogy mi van rendjén, és mi nincs Ezt a ládát BabBerci rejtette a tegnapelőtt. Bodzaerdő Ahogy a várfal mögé kerülsz nyomban meglátod a rejteket. Ez megegyezik azzal a ténnyel, hogy Baráthelyt és a környező falvakat a tatárjárás után telepítették és a telepítés után kétségtelenül hamarosan templomot is építettek.
Lutheránus templom DarlacMai temploma a XV-dik század első negyedéből való késő gótikus alkotás - egyhajós, torony nélküli templomok mintájára épült. Történelmi-kulturális érték. Tudod hol van a térképen? Elhagyatva A templom zárva volt. Rövid látogatás A kisebb erődtemplomokat igyekeztem felkutatni Szászföldön. Darlac templomát megelőzte egy a XIII-XIV-dik század fordulóján épült templom.
Gótikus erődtemplom AlmakerékA templomot a falu birtokosai, az Apafiak építették Szűz Mária tiszteletére a 13-dik században. Történelmi-kulturális érték. Tudtál róla? Csodálatos freskók Aki arrafelé jár ne hagyja ki, csodálatos templom a védművekkel együtt. Először Henrik nevű plébánosa kapcsán említik 1289-ben, majd 1317-1320 között a pápai tizedjegyzék részére készült számadásban is szerepel.
Katolikus templom AlmakerékAlmakerék középkori katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt, 1424-ben a pápa az Apafi Miklós által alapított várkápolna részére búcsút engedélyez. Történelmi-kulturális érték. Van fényképed róla? Ez lehetett az a kápolna, amelyet később a kevés számban megmaradt katolikusok használtak - a XVIII-dik század elejétől segesvári ferencesek gondozzák.
Almakerék várhelyAlmakerék falu délkeleti szélén, közvetlenül az utolsó házak fölé emelkedo kis dombteton állhatott Almakerék vára. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél többet tudni erről a helyről? Rusu szerint eredete a XIII-XIV-dik századra teheto, felszínén régészeti kutatásra eddig még nem került sor.
Erődtemplom SzászörményesSzászörményes evangélikus erődtemploma gótikus csarnoktemplom, támpilléres szentélye a nyolcszög három oldalával záródik, hajója elé nem építettek tornyot. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? Lovak legelnek Minden kapu sajnos zárva volt, pedig valaki rendszeresen bejár az udvarba, a lovait legeltetni. A templomot négyszög alaprajzú védőfal keríti, melynek szentély felőli szakaszánál magas védőtorony áll, ennek felső szintjén, a sokszögű gúlasisak alatt faerkély fut körbe, ez alatt pedig lőréseket képeztek ki a torony falában.
SzászújfaluSzászújfalu templomának tornya a nagydisznódihoz hasonló, alatta a félköríves kapu befalazva maradt meg. Történelmi-kulturális érték. Ismered ezt a helyet? Talán sikerül Talán sikerül így is egy picit felhívni a templomra a figyelmet. A dobozt nem találtuk A dobozt nem találtuk meg. A torony nyugati falán levő késő román kori féldombormű egy püspököt ábrázol, a másikon oroszlán, amint emberforma alakot nyel le; a gonosz lelket szemlélteti.
Evangélikus templom Vérd1317-ben Mária-temploma van - a templom és plébánia azonban sokkal régibb, mert az első Szeben vidéki telepítések közé tartozik, az 1200-as évekből. Történelmi-kulturális érték. Ismered ezt a helyet? A templom valóban román kori csarnoktemplom volt, legkésőbb a XIII-dik század végéről.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.