Krizba település (Brassó megye) Központ: Krizba. Krizba román elnevezése: Crizbav. Német neve: Krebsbach.
Höltövény vára KrizbaBrassótól északra, a Persányi-hegység keleti szélén, Krizba falu közelében, az 1002 m magas Várhegy sziklatetején található Höltövény vára. Krizba vára Karácsony után egy kis sétára indultunk. Az erdei út már nehezen járható Gépkocsival indultunk Krizba várába, Kutus telepen keresztül. Valószinűleg egyike annak az öt várnak, melyet a II Endre által 1211-ben a Barcaságba behívott német keresztes lovagok építettek.
Evangélikus erődtemplom SzászveresmartSzászveresmart temploma román kori csarnoktemplom volt a XIII-dik század második feléből, 1300 táján. Leomlott Csuszatornyom omladékán rettetenetes dühös lettem. Torony nélkül Sok évvel ezelőtt megcsodálhattuk szerencsére az erődtemplom tornyát, sajnos ma már nyoma sincs. Középkori temploma helyett a XV-dik században terjedelmes templomot építenek, amely majdnem teljesen kitölti a várkastély belterületét.
Diákemlékmű BarcaföldvárBarcaföldvár egyik, csak kevesek által ismert látnivalója, a Diákemlékmű. Erről is jó tudni Meglett a dobozka. Diákok A dobozt nem találtam meg. A település délnyugati végén található, kocsival is megközelíthető.
Feketehalom tavaiFeketehalom tavai Kövek voltak csak A facsonkot nem találtam meg, helyette viszont voltak kövek.
Tigáj-vízesés FelsőkománaA Tigáj-vízeséshez Felsőkomána faluból kelet felé indulva érhetünk el, a Komána völgyében a patak melletti erdőutat követve. A zuhatag a Szarvas-tetőtől délre található, a Tigáj-völgyében (régebbi térképeken Szarvas-völgy), közvetlenül az út mellett.
SzászmagyarósKözépkori temploma a gótikus kor alkotása. Lapatkez Valoban en is kisse nehezen tudtam kikaparni a helyebol na dobozkat, akar csak az elobbi megtalalo. Nussbach, vagyis Mogyorós patak Hanyatlik az Evangélikus erődtemplom, nincs senki aki vigyázza, kijavítsa a repedést, kicserélje a korhadt gerendát. Az évszázadok során annyira átalakították, hogy korjelzőnek csak a csúcsíves oldalajtó maradt meg.
Földvár1240-ben Castrum Sancte Marie néven jelentkezik a forrásokban, 1379-benSaxonum de Fewldwar, 1381-ben Feulwar alias Marienburg, 1489-benMarienburg, 1529-ben Marienberg formában fordul elő. Barcaság A vár nem látogatható. Nyílt kapuk napja Népünnepély volt Földváron, a Nyílt kapuk napja programban sikerült mind a templomba, mind az újjáépített várba bejutni. A templomot anémet lovagrend építtette, 1211–1222 között, a várral egyidőben.
Kilátópont Feketehalmi MaguraKilátópont - Feketehalmi Magura Gazdag látnivaló A Feketehalmi vár felkeresése után indultunk tovább a kilátópont felé.
Kőember FelsőkománaA Kőember-szikla a Komána-völgy északi oldalában található, rögtön az erdei út felett. Felsőkománából indulva, a Tatárok sziklakapuja után 1,33 km-re, illetve a Faragott kő bazaltoszlopoktól 670 m távolságra érünk a sziklaalakzathoz.
A feketehalmi várA Barcaság nyugati szélén, Feketehalomtól nyugatra, az 1294 m magas Kotla-hegy tetején találjuk az egykor Schwarzenbergnek nevezett vár romjait. Hatórás szép kirándulás A várat Feketehalomról indulva a kék pont, kék vonal, kék háromszög jelzésen közelítettük meg, csak egyszer tévesztve útvonalat. Piknik a várromon Többnyire megborzongat, ha mesélő kövek közelében járok. A Szebenbe vezető út őrzését látta el.
Reformatus templom SzárazajtaA szép, rendezett iskola előtti emlékmű szomoru történelmi eseményt idéz. Kedves kis falu Kedves kis falu, rendezett iskolája sokat elmond. A templomnak ma is jó gondnokai vannak.
Erdővidék Múzeuma BarótAz Erdővidék Múzeuma Baróti Szabó Dávid szülőházában található, Baróton. A Kászoni Gáspár helytörténész magángyűjteményéből kinőtt múzeum ma helytörténeti gyűjtemény és közösségi tér.
BarótBarót Erdővidék központja, az 1739-ben született Baróti Szabó Dávid szülővárosa. A középkori templom helyébe 1564-ben új templomot építenek vagy újítják és bővítik a régit.
Poján-kőA Poján-kő fenyők fölé emelkedő tetejére érdemes kimászni, bár nem vezet rá jelzett ösvény, és a megközelítés sem veszélytelen. Feledhetetlen kilátás tárul elén onnan.
Toplós-kútA Toplós-kút a csernátfalus Hát-tető alatti tágas völgyben, a Hegyes-hegy gödrében található. Több hiedelem is fűződik hozzá.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.