Széptelep település (Szeben megye) Központ: Ladamos. Széptelep román elnevezése: Mandra.
Evangélikus templom Vérd 40,85 km-re1317-ben Mária-temploma van - a templom és plébánia azonban sokkal régibb, mert az első Szeben vidéki telepítések közé tartozik, az 1200-as évekből. A templom valóban román kori csarnoktemplom volt, legkésőbb a XIII-dik század végéről.
Borberek első temploma a XII-XIII-dik század fordulóján már elkészülhetett, mert ebben az időben jönnek a környék szász telepesei, akik II Endrétől kapnak kiváltságokat. Az ötödik - A mai utam utolsó, ötödik geodoboza. 47,16 km-re.
Szebenkákova 22,43 km-reSzebenkákova (1964-ig Cacova Sibiului majd Fantanele, németül Krebsbach) Nagyszebentől 20km-re nyugatra található. Több lehetséges rejtek közül az utolsóban - Az Artmania rockfesztivál első estéjének koncertjei után, éjfél körül érkeztem a helyszínre.
Szibieli templom 21,76 km-reNagyszeben központjától 20 km-re nyugatra helyezkedik el Szibiel (Sibiel, Budenbach). Kereszt, kút, és mérleg - Tetszett a szibieli templom udvarán áló, 1877-ből származó fakereszt. Temploma - a Szentháromság ortodox templom - 1765 és 1776 között épült.
Diód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével. 46,95 km-re.
Erődített evangélikus templom Brulya 48,9 km-re1332-ben plébániatemploma van - a templom eredete sokkal régibb, Halaváts szerint a XIII-dik század elején építették, ez egybeesik a szász telepítés korával, mely a XII-dik század után közvetlenül megtörtént itt is. Régiségére enged következtetni a templom védőszentje, Szent Miklós is.
Református templom Vízakna 5,47 km-reA település közepén, a Viza patak jobb partján, egy dombon áll a védőfalakkal övezett református vártemplom. Kössz - Csipi. Régészeti feltárások a templomban - A kora reggeli órákban érkeztem Vízaknára. Uj rejtek - Mivel a templomot körülvevö falban levö geodoboz eltünt, egy újat helyeztem el, egy kicsit távolabb. A háromhajós, bazilika típusú templom építését valószínűleg 1240-ben kezdték meg, majd 1280 körül fejezték be.
Kisdisznód (Cisnadioara, Michelsberg) csupán néhány kilométerre található Nagyszebentől. Ez is eltünt - Sajnos ez a geodoboz is eltünt. Csodálatos kilátás - Már 7 lej a belépődíj. Szent Mihály - Egyedi a templom építési stílusa. A kisdisznódi erődtemplomot 1223 körül építette Gocelinus magister,román stílusban. 25,16 km-re.
Kocka alakú lombkoronák Nagyszeben 16,5 km-reNagyszebenben, a Lazaret negyedben levő Acélmunkások (Otelarilor) utcában, 40 fa lombkoronáját kocka alakúra alakítják ki. Hasonló megoldást alkalmaztak már az országban, a nagyváradi Zöldfa utcában.
Berethalom Medgyestől keletre, körülbelül 18 km távolságra található régiszász település. Rengeteg turista volt - A 14 órás nyitásra érkeztünk, rengetegen voltak, már a jegyekért is sorba kellett állni. Erődítmény - Na, végre látom, hogy valamit rendben tartanak. Impozáns - Valóban impozáns az erődtemplom, már messziről uralja a tájat. Itt Erdély egyik legnagyobb és legszebb szász templomerődje emelkedik. 41,71 km-re.
Radák-Pekry kastély Magyarózd 47,77 km-reA Marosludastól 15 km-re, délre, Magyarózdon áll az a szabályos, négy darab, kerek alaprajzú sarokbástyás későreneszánsz kastély, amelyet régi építőiről Radák-Pekry kastélynak is hívnak.
Almakerék várhely 49,2 km-reAlmakerék falu délkeleti szélén, közvetlenül az utolsó házak fölé emelkedo kis dombteton állhatott Almakerék vára. Rusu szerint eredete a XIII-XIV-dik századra teheto, felszínén régészeti kutatásra eddig még nem került sor.
Nagyekemező vára 28,47 km-reA Küküllőközi dombvidék területén, a Nagyekemezői-patak mellett fekszik Nagyekemező község. A falu fölött nyugatra emelkedő Burgberg 416 m-es csúcsán találjuk a középkori vár nyomait.
Brukenthal Palota Felek 32,07 km-reA feleki Brukenthal palota, egyedülálló barokk létesítmény Romániában, a XVIII század végén épült a Fogarasi Havasok lábánál, 30 km-re Nagyszebentől. Sok bejegyzés - Sokat keresgéltük, elég sok a fa a sétányon. Őszi napok - A palota teljesen el van hanyagolva. Erdély kormányzója - Épp egy bicikli verseny közepébe csapodtunk be.
1302-ben Castenholz, 1339-ben Castenholez, 1409-ben Castenhalez néven jelentkezik az oklevelekben. Megvan - Megvan a doboz. 22,99 km-re.
Kerc a Fogarast Nagyszebennel összekötő főút közelében, az Olt partján, terül el. Ezt a helyet kár kihagyni - Kercen még augusztusban voltam, de akkor nem tudtam, hogy szerepel a rejtekhely listán. Nagyon szép hely - A kolostor romjai között éppen a Kronenfest folyt. A szerzetesek a XV-dik század végén elhagyták, azóta állnak ma is lenyűgöző romjai. 41,22 km-re.
Tematikus park, amely látványos formában mutatja be az év 12 hónapjának legendáit. Házikók finomságokkal, játszóhelyek, vendéglő, előadások gyerekeknek. 41,78 km-re.
Az Oncesti csúcs a Szebeni havasok (Cindrel) hason nevű hegyének, 1720 m magas csúcsa. Oncesti-, Batrana- és Rozdesti csúcsok - Elindultam a csúcs fele, temészetesen libegővel. 33,17 km-re.
Szakadát temploma a XIII-dik századi Szeben környéki tornyos háromhajós bazilikák típusához tartozik, a XIII-dik század első évtizedeiben épült. Meg van - A templomot ismertem, jártam már a toronyban is (most is nyitva volt). A három hajó közül csak a főhajó maradt meg, az oldalhajókat lebontották. 30,81 km-re.
Evangélikus templom Riomfalva 36,71 km-reA templom szentélyében az 1453-as évszám egy későbbi építkezés befejezését jelzi, stíluselemei alapján a templom eredetét az előző századra kell tenni. Télvégi túra 5 - Sajnos nem kaptam meg a geodobozt. Beszöktünk - A kiírt telefonszámon nem vették fel a kagylót, így hát a mellékutcából, a kerítés végénél beszöktünk. A XIII-dik században is lehetett elődje, mivel a szász telepítés ekkor már megtörtént ezen a tájon.
Kereszténysziget jellegzetes szász falu, Nagyszebentől 9 km-re fekszik és egy 16-dik században épített, gótikus erődtemplommal büszkélkedik. Másik rejtek, másik geodoboz - Az én rejtésemnek paulms nem eredeti rejtője. Köszönöm válaszodat - De nem a saját kútfőmből merítettem amit az elején írtam. Mostanában püspök, nem nagyfőnök - A ládaoldalakat nem írom, hanem szerkesztem. 16,23 km-re.
Szebenvár Orlát 20,57 km-reNagyszebentől nyugatra, 15 km-re távolságra fekszik Orlát község. Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását. A korai szebeni ispánság nyugati peremén, a Szeben patak, illetve a régi sószállító és hadiút közelében, emelték az Árpád-korban a Várhegy lapos tetején azt az erősséget, melynek nyomai még ma is jól láthatóak a falu feletti dombon.
Nagyszebentől nyugatra, 15 km-re fekszik Orlát község. A Szebeni-medence és a Székási dombvidék találkozási pontján, a falutól északnyugatra, a Riesenberg-hegy csúcsán középkori vár romjait kereshetjük fel. 20,71 km-re.
Várhegy Berethalom 41,28 km-reA Várhegy (Burgberg, Burgkuppe) körülbelül 700 m távolságra található Berethalomtól, nyugat - északnyugat felé. Ezen a helyen egy menedékhely szerepét betöltő földvárat emeltek a korai középkorban, a XIII-XIV-dik században.
A volt Bádogosok tornya, a szebeni harmadik védőfal övezetnek része, a 16-dik században épült. Többször is a Bádogosok tornyánál - Első alkalommal hosszú időn keresztül, sikertelenül kerestem ezt a geodobozt. Probálkoztam - Elég nagy volt a forgalom arrafele, probáltam kieszelni, de mivel nem volt tul sok segitségem nem tudtam rájönni. Vörös szőnyeg - Valami előadásra készülődhettek a szomszéd színházban. A tornyot a színház előtti falszakasszal együtt 1877-ban lebontották. 16,03 km-re.
Egy körbe helyezett napóra, árnyékvetővel és körbefutó római számozással. Ebben az épületben volt az egykori segesvári selyemszövöde székhelye, melynek a története 1924-ben kezdődött. 64,97 km-re.
Orbán Balázs régi templomát részletesen leírja, bizonyos, hogy itt középkori templom volt. Szentélye sokszöggel záródott, hosszúkás keskeny ablakai durva félkörívben végződtek, minden díszművészet nélkül. 66,74 km-re.
Ompoly-kövek 50,57 km-re.
Templomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik. Ez arra utal, hogy korai templomépítésről van szó, amikor még nem használták fel más építkezésekhez a római téglákat. 59,11 km-re.
Erődtemplom Szászörményes 57,28 km-re Szászörményes evangélikus erődtemploma gótikus csarnoktemplom, támpilléres szentélye a nyolcszög három oldalával záródik, hajója elé nem építettek tornyot. Lovak legelnek - Minden kapu sajnos zárva volt, pedig valaki rendszeresen bejár az udvarba, a lovait legeltetni. A templomot négyszög alaprajzú védőfal keríti, melynek szentély felőli szakaszánál magas védőtorony áll, ennek felső szintjén, a sokszögű gúlasisak alatt faerkély fut körbe, ez alatt pedig lőréseket képeztek ki a torony falában.
Radnót Református templom 60,05 km-re Temploma gótikus stílusban épült, így korát legkésőbb a 15-dik századra teszik, amit megerősít a diadalív két angyalfőt ábrázoló zárókövének évszáma is: 1486. A dátum azonban csak a befejezést jelölheti, mert 1423-ban már Bogáti Péter egy malom vámjogát adományozza a radnóti templomnak, és 1442-ből plébánosa nevét is ismerjük, akit Demeternek hívtak.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 59,64 km-re A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
A Küküllőközi-dombvidék területén , a Szénaverősi-patak mellett fekszik Szénaverős község, a falu első írásos említése 1430-ból származik. Ebben az időben épülhetett fel első, gótikus temploma is, ezt 1870-ben teljesen lebontották és 1873-ban egy neogótikus templomot építettek. 63,42 km-re.
Szabaderdő (Oltyén, Freiwald) falu Remete községhez tartozik. Jelenleg folyamatban van az Uzapatak és Szabaderdő közötti, DC233 jelzésű községi út felújítása. 62,5 km-re.
Evangélikus templom Hundorf Csatófalva 57,44 km-re Csatófalva egykori Hundorf faluhoz tartozó evangélikus-lutheránus temploma stílusjegyeiben a gótikus kort idézi a XV-dik századból. Csarnoktemplomnak épült, barokk oltára 1762-ből, Philippi Georg segesvári mestertől származik.
Templomrom a dombon Felsőorbó 53,59 km-re Felsőorbó régi temetőjében, a falutól körülbelül 300 méterre északnyugatra, egy 14-15-dik századi templom romjai találhatók. A romániai történelmi műemlékek jegyzékében az AB-II-m-B-00226 sorszámmal szerepel.
A Kiskacsák tere a Tímár-torony és az Ónművesek tornya közelében található, melyek várfolyosóval vannak összekötve. A téren található a segesvári területi evangélikus konzisztórium épülete is. 64,28 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.