Boglest település (Fehér megye) Központ: Csurulyásza. Boglest román elnevezése: Boglesti.
Ponor-rét 41,62 km-reA Pádisi-fennsík egyik legszebb tája a Ponor-rét. Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre. Itt található a Ponor-kitörés.
Járabányai mosógép 48,42 km-reJárabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
Fatemplom Gyonkány 24,07 km-reA Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Református templom Borberek 45,39 km-reBorberek első temploma a XII-XIII-dik század fordulóján már elkészülhetett, mert ebben az időben jönnek a környék szász telepesei, akik II Endrétől kapnak kiváltságokat. Az ötödik - A mai utam utolsó, ötödik geodoboza.
Valle Mika mészkövei 28,38 km-reA Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Havasgáldi-szoros 32,67 km-reA Havasgáldi-szoros a Torockó-hegységben, a Gáld völgyének középső szakaszán található. Fekete-fehér bárány szelfi a szoros felett - Bár az e hétvégi kirándulásom fő úticélja nem a Havasgáldi-szoros volt, nem hagyhattam ki a környék általam még meg nem keresett geodobozait. Sárga hagyma - A sziklaalakzatok gyönyörűek, változatosak. Mikulási ajándék - Már rég motoszkált a fejemben egy körtúra a Gáldi-Csáklya részen. Magába foglal még néhány szorost és hasadékvölgyet, mint például a Török-hasadékot és a Kisgáldi-szorost.
Székelykő Észak Torockói-hegység 49,22 km-reHogy fent is megmozgassuk a tagjainkat, csekély erőfeszítéssel érdemes elballagni a gerincen dél felé. Székely szfinx - Miután felmásztunk a tetőre, egyáltalán nem volt sétagalop, nekifogtunk ládát keresni. Torockói túra első találata - A Nagy Árkon másztunk fel a gerincre, majd kis pihenő után az északi láda irányába folytettuk utunkat. Tüskék védelmében - Kihasználva az új autópálya szakaszt, 30 perccel hamarébb érkeztünk meg a Székelykő alá. Majd észak felé, csodálni a panorámát, megtalálni a két hagyományos ládát, és újult erővel vágni neki a lefelé vezető útnak.
Arany-hegy Piski 44,18 km-reAz Arany-hegy Piski (Simeria) közelében van, a Déváról Szászsebesre vezető ut mellett emelkedik. Arany autópálya - Útban az Arany-hegy felé felfedeztük, hogy a Dévát kerülő autópálya 10 kilométere járható. Kincs - Könnyen meglett az Arany hegy kincse. Másik láda - A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel. Piskiben fordulj északra Arany falu felé, aztán Algyógy felé - a hegy a baloldalon lesz.
Ortodox templom Guraszáda 47,34 km-reGuraszáda, Dévától 30 kilométerre északnyugatra, a Maros jobb partján, a 7-es főút mentén fekszik. Az Ákos nemzetségbeli Illyei család 1292-ben kapott engedélyt rá, hogy területére románokat telepítsen.
Kun Kocsárd emlékére Szászváros 48,78 km-re20 évvel ezelőtt Csaba testvérrel Szászváros utcáin sétálva megnéztük Kun Kocsárd és Kun Géza mellszobrainak néhai helyét. Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz. Ahol ma egy repülőgépépítő mérnök mellszobra, és repülőgépének makettje látható.
Vasútállomás Brád 22,27 km-reAz akkor Arad Csanádi Egyesült Vasút cégnévvel eredményesen működő és továbbépülő vasút építészeti tevékenységének tetőpontja a millennium évében a vonal végpontján, a bányászatáról neves Brád állomáson épített, festői kompozíciójú felvételi épület.
Két piramis Vledesty 44,11 km-reA Szabad-erdőből kiérve, a Transznyugati úton nyugat felé haladva, egy adott pillanatban a figyelmes utazó két piramist vehet észre. Az egyik a Pyramids Haven (A piramis menedéke) nevű panzió, a másik a Csáklya-kő.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva 41,92 km-reA gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval, Istennel.
Római fürdő Feredőgyógy 37,58 km-reAz Erdélyi Érchegység déli részén, Feredőgyógy településen olyan szénsavas források törnek a felszínre, amelyek környezetükben jelentős mennyiségű mészanyagot halmoztak fel. Fürdő télen - Már az ókorban felismerték a termálvíz gyógyító hatását, ezért a rómaiak komoly fürdőt alakítottak ki a mészkőtufában. Kihasználva a természetes úton létrejött forráskrátert, a langyos források feltöréseinél, a mésztufában, a rómaiak fürdőmedencét alakítottak ki.
Sipote-vízesés és csorgó Aranyos völgye 38,15 km-reAlsószolcsvától körülbelül 3 km-re, Borrév felé az Aranyos völgyében egy vízesés hívja fel magára a figyelmet. Tufa - A doboz nem nagyon kereshető, ebben az órában. Útszéli pihenő - A kisebb utazók nem bírják sokáig az autózást. Tömeg - Nagy a népsűrűség errefelé, főleg hétvégén. A vízesés vize sodronyra függesztett csatornán keresztül át van vezetve az országút mellé.
Dévai várrom 41,87 km-reA dévai várrom Déva központjában levő Várhegyen található, a hegytetőn levő, romos állapotban levő vár legrégibb része egy falgyűrű. Dévai sárgyúrás - A város felől, a Vár utca felől közelítettük meg a várat, a sárban tapicskolva, a kerítések mögül kiacsarkodó kutyák ugatásának a hangzavarában. A sikló, az új doboz, és a régi képek - Nem értem, hogy miért kell a sárban tapicskolni, amikor ott a sikló :-). Déva - Ha valaki meg akarja találni a dobozt, az ne a lifttel menjen fel a várba. E legbelső falgyűrű mentén sorakoznak az egyes épületszárnyak - a külső falgyűrű a 17-dik században épült, majd a 18-dik században egy újabb külső erődítményt építenek hozzá.
Arborétum Piski 44,42 km-reA piski-i arborétum egy mesebeli szép hely, annyira, hogy egy órát kóvályogtam benne a zuhogó esőben, és nagyon jól éreztem magam. Hazafele - Retyezát túrából hazafele 4 órát kellett várnunk a vonatra. Igazán egy szép hely - Nagyon tetszett ez a hely. Fák - Itt GPS nélkül elég bajos a megtalálás. Egy része gondozott, park jellege van.
Beomlott-barlang Algyógy 39,24 km-reA Beomlott-barlang a TBC szanatórium és Feredőgyógy közötti erdőben található. Az 1977-es földrengés következtében a barlang körülbelül 80 százaléka összeomlott, innen ered a barlang jelenlegi neve.
Ferences templom és kolostor Szászváros 48,68 km-reFerences kolostorról már 1260-ból van adat a vatikáni Varasinum írásos kódexben. Szászvárosi templom - Megtaláltam a kis "BabBerci-féle" dobozt ott ahol a segítö információ mutatta. Kolostor - Ez volt az első szászvárosi doboz, amit megkerestem. A kinyomtatott kódexben: Varasini, az Ara coeli kéziratos kódexben: Voracinum a neve.
Kis Lukács-kő Tárnica-tó 55,49 km-re A Meleg-Szamoson levő Tárnica-tó népszerű kirándulóhely volt Kolozs megyében. Lehet, hogy még mindig az, de ma már nehezebb elérni a tavat a sok bekerített magánterület miatt.
Vadászkastély Soborsin 66,99 km-re Soborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel.
Római katolikus templom Tordatúr 66,1 km-re A tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
EKE-forrás Kolozsvár 62,27 km-re A Kolozsvár melletti EKE-forrás a Szelicse és Kolozstótfalu közt elterülő erdőben, a Hideg-hegyen található. Sikerült megtalálni a dobozt - Habár inkább keleti irányban van a forrástól. Faradtsag angros aron, pihenes viszonteladoktol - Nezegettem a kolozsvari ladakat. Olcsó fáradtság, friss lustaság, és tengerentúli vánszorgás - Mennyiért veszed a fáradtságot? Csak azért kérdem, mert nekem volna eladó. Több irányból lehet megközelíteni.
Kohó-kövek Kőfalu 67,28 km-re A Kohó-kövek Kőfalu (románul Pietroasa) településtől délkeletre találhatók. A hely neve a régi osztrák térképen Eisen-Stollen, ami a német Bergwerkstollen-ből fordítva, magyarul vasbánya-bejáratot jelent.
Piaci nagytemplom Torda 68,93 km-re A tordai katolikus templom az ótordai plébánia területén épült, a főtér északi részén, eredeti stílusa alapján építési korát a XV-dik századra teszik. Támpillér - Szerencsére az említett látogatok a jobb oldali támpillér tövét látogatják inkább, nekik ez előnyösebb. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város. Ennek kőbe vésett tanúi is vannak: egy külső támpilléren 1458-as, egy másikon 1478-as, egy harmadikon 1504-es dátum.
Diákemlékmű Nagyenyed 54,75 km-re Az 1704 március 16-án a Rákóczi-féle szabadságharc idején elesett 30 kollégiumi diák emlékére 1896-ban állított emlékmű a nagyenyedi városi parkban található, magas lombos fák árnyékában. Ez a doboz sem a méretéről híres - Vagy talán pont arról, hiszen jól el van álcázva. Kiegészítés a leíráshoz - A Diákemlékmű Nagyenyed legrégebbi köztéri emlékműve, a Kápolnadombon levő Sétatéren található. Különlegesnek ígérkező rejtés - A Transznyugati magashegyi utat készültem bejárni, de nem hagyhattam ki előtte a nagyenyedi Diákemlékmű meglátogatását.
Csukás vizesés Mészkő 59,88 km-re A legegyszerűbb megközelíteni a Csukás vízesést Sínfalva vagy Mészkő felől. Egy nagyon forró napon - Egy szólóban megrendezett biciklitúra alkalmával jutottam el a Csukás vizeséshez. Ha autóval vagy biciklivel vágunk neki az útnak akkor legjobb ha Tordáról, Szentmihályon keresztül Mészkő fele megyünk.
Kerek tisztás Hója-erdő 68,34 km-re A Hója egyben hegygerinc és erdő is, Kolozsvártól, illetve a Törökvágásnak nevezett, természetes módon képződött hágótól nyugatra található. Kiterjedése körülbelül 295 hektár, legmagasabb pontja 506 m-en található.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.