Unitárius templom ÉnlakaÉnlaka a Nagy- és Kis-Küküllő vizválasztójának gerincére és ez alá települt. Történelmi-kulturális érték. Kirándultál már itt? 4 ember 4 emberkére volt szükség, hogy körbe öleljük a nagy zádokfát. Göcsörtös fa Igazán szép ez a félreeső hely. A falu északkeleti felében kiugró dombon emelt unitárius templom uralkodik a helység, meg a falutól délre eső táj fölött.
Firtosi kilátó Szeles-dombA firtosi kilátó 2006 nyarán készült, a hetedik Székelyföldi kaláka alkalmával. Természeti érték. Tetszik neked? A Firtos-tetőn volt már egy közel húszéves kilátó, mely időközben teljesen elkorhadt, valamint a bükkfák is megnőttek körülötte.
Péter-hegyese FirtosA Firtos legdélibb, legmagasabb csúcsán, a magasságjelző pont mellett egy kápolna maradványai találhatók. Természeti érték. Vannak információid? A hagyományok szerint a Péter-hegyesén állott egy Szent Péternek szentelt és népes búcsúkkal látogatott kápolna.
Firtos váraKorond és Firtosváralja között, a Kalonda folytatását képező fennsík nyugati, sajátságosan feltarajosodó részén, meredek sziklafalakkal rendelkező Firtos-hegyen épült Firtos-vára. Történelmi-kulturális érték. Meg kell látogatni. Legendák nyomán Firtosváralja felől mentünk fel, a Firtos lova fölött csodálatos erdőben, őzek társaságában. Kerestem, de nem találtam Még a helyet sem sajnos. A várat övező bükkfák régi történetekről mesélhetnének.
EtédEtéd Szováta, Korond és Parajd után a környék legjelentősebb települése. Történelmi-kulturális érték. Megismernéd közelebbről? A falu központjában látható református templom az 1792 szeptember 8- án, a Peszente utcában lakó Péter István házánál kiinduló tűzvész alkalmával 110 házzal együtt leégett, a harangok megolvadtak.
Új negyed Malom utca EtédA cigány népesség Etéd falu lakosságának felét alkotja, hármas rétegződés jellemzi őket. Különleges látnivaló. Láttad már ezt a helyet? Érdemes egyet sétálni a településen, és megfigyelni a házaikat, ma már erőteljesen alakítják a faluképet.
Katolikus templom SzékelypálfalvaA Farkaslakáról Korondra vezető útról, a Kalonda aljában balra útelágazás vezet Énlaka felé. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél eljutni ide? Rejtés Kissé megkésve, de eljött az idő, hogy ezeket a rejtéseket is bejelentsem, sajnos hamarabb nem sikerült időt szakítanom rá. Befalazva Elég sokáig számolgattuk a sarkakat, míg megkerült a 8. A két Kükülló között, az út mentén, a Firtos-hegy lábánál, egy sor település található.
A temető kápolnája AtyhaEz a különlegesen szép fekvésű település hétszázötven méterrel a tengerszint felett, a Székelyföld szívében évszázadokon át virágzott, de az idők változtak. Történelmi-kulturális érték. Tudtál róla? Kivül pléh, belül üres kápolna és rejtek Igazán különleges ez a település a hegy tetején, de talán a leglátványosabb az odáig vezető út. Új kápolna A templomot újra födik. Mára időutazással felérő kaland vár az idelátogatóra - lelket erősíts, zubbonyt igazíts, irány Atyha, lépés, indulj.
Vízimalom KorondKorondon az 1900-as évek elején harminchét malom működött. Történelmi-kulturális érték. Készítettél fotókat itt? Hangulatos és meglepő hely Ez egy olyan rejtekhely, amelyet méltatlanul hanyagolnak a kincskeresők. Malomkerék Kétszer is nekifogtunk a keresésének. Volt köztük lisztelő, fűrész-, festék- és mázőrlő malom.
Fiastetői kilátóA kilátót 2006 július 22-én avatták fel, ötlete Dr Fazekas Özséb gyulai belgyógyász főorvostól származik. Természeti érték. Kirándultál már itt? Sárgarigó Lementem a térképről mire elértem a kilátót, de lehet, hogy csak az én térképem régi. Ujra megvan 10 ev utan ujra megtalaltuk a dobozt. A tervezés Gyímesi Márton építészmérnök munkája.
Ördögútja Rákos-Homoród Szén-HomoródAz Ördögútja székelyföldi töltésvonulat Rákos-Homoród pataktól Szén-Homoród patakon át terjedő szakasza. Természeti érték. Hozzá tudsz szólni? Rákos-Homoród - Nagykert kaszáló - Szén-Homoród - Borzlik-oldala - Bükkmocsár-árok - Cserés-kert.
Vármegyehatárjelző kő SikaszóSikaszó a Fenyéd és Gyergyótekerőpatak közötti 138-as számú úton taláható, a Libáni-hágótól 11 km-re, az Alsó-Veresbükk-patak torkolatánál. Természeti érték. Tudod, hogy juthatsz el ide? Doboz kereses segitseggel Kedvenc karikas utvonalam tavasszal es osszel - most megspekeltem a dobozkeresessel is - nagyon szep utvonal. Kivágott erdő Aki nem járt a környéken, hamar induljon el csodálja meg ezt a vidéket.
Unitárius vártemplom HomoródszentmártonA Nagy-Homoród völgyében, a Gyepes- és a Lókod-patakkal való találkozásnál települt Homoródszentmárton községközpont. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? Őszi séta IV Sajnos a templom zárva volt, és a geodoboz sem került elő hosszas keresés után sem. Szentmárton Egy ember meg egy kasza csodákra képes. A déli irányba vezető út bal oldalán emelkedő kis dombon áll az unitárius templom.
Fehéregyháza váraFehéregyházától 3 km-re délre lévő 400 m magas hegyen középkori vár nyomai találhatók - itt először az őskorban vagy a dák korszakban építettek ki egy erődítményt. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél eljutni ide? A középkori ujrafelhasználáskor körben egy földsáncot alakították ki, ez az építkezés a 13-dik század második felére tehető.
Vityál váraA Maros megyéhez tartozó Nyárádremetétől északra, 3 km-re fekvő, 800 m magas dombon Árpád-kori vár maradványait találjuk. Történelmi-kulturális érték. Tudod hol van ez a hely? Vár az esőben A Pálos-kolostor után a várat vettük célba. Régi vár, málnapásztorral Az autókat az úton hagyva, gyalog közelítettük meg a régi vár maradványait. A 12-13-dik századi várról, mely a korai kelet-erdélyi határvárak tagjának tekinthető, írásos adat nem maradt fenn.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.