Gyulamonostor település (Máramaros megye) Központ: Máragyulafalva. Gyulamonostor román elnevezése: Manastirea.
Nagyjézer-mocsár 7,19 km-reA Kőhát hegységben tőzegláp tavak találhatók, peldaul a Demeter-tó, Vlaschinescu-tó, a Hernécsi Nagytengerszem és a Nagyjézer-tó.
Batiza 22,93 km-reBatiza fatemploma 1699-ben épült. Érdekessége a jellegzetes máramarosi motivumokkal diszitett kapu, a bejárati ajtó belso oldalán levo halálábrázolás és a templom belso freskói.
Kővár Berkeszpataka 44,54 km-reAz Ilosvai-hegységhez tartozó Kővárvidék területén, a Berkesz (Berkeszi-patak) mellett fekszik Berkeszpataka község. Hazafele - Nagybányáról hazafele tartva tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük ezt a várat. A Berkeszpataka délkeleti, Bucsonfalva északi határában emelkedő, az itt nagy kanyart leíró Lápos bal partja fölé magasodó, 407 m magas sziklaszirt tetejét Kővár romjai koronázzák.
Bréb tava 10,5 km-reA Kakastaréjtól északra kb 30 perc járásra van egy szép tó, a Brébi-tó, románul Taul Morarenilor. 825 m magasan van, területe 0,43 ha, legnagyobb mélysége 20 m.
Pintye tavak 18,27 km-reAz 1700-as években építettek bányaipari célokra két tavat a Mogosa csúcs alatt, a Bódi I-II tavakat (Pintye tavak). A Bódi I-es tó 720 m magasan van, 3,5 ha a területe, maximális mélysége 7 m, a Bódi II-es tó pár perc járásra van tőle 700 m magasan, területe 1 ha, maximális mélysége 4 m.
Fernezely vízesései Nagybánya 25,32 km-reFernezely vízesései Nagybánya Fernezely (Firiza) nevű városrészében találhatók, és a Valenilor utcából közelíthetők meg. Egy könnyen elérhető, városközeli látnivaló - bár aszfalton, de keskeny úton juthatunk oda.
Földvár Szarvaszó 18,81 km-reA szarvaszói földvár a Szarvaszó-patak völgyében található, a Várhegy erdővel borított platóján. Ma itt egy földtöltést lehet látni, mely egyes helyeken 1,5 m magas, épületmaradványok nincsenek.
Vércse-tó Máramarosi havasok 41,52 km-reA Máramarosi havasok nem bővelkednek tavakban, Csak a Farcau-Mihailescu hegyen találunk tavakat. A legnagyobbik a Vércse-tó (Lacul Vinderel), ami a Farcau (1957 m) és a Mihailescu (1918 m) csúcsok közötti nyeregben van 1665 m magasan, területe 0,90 ha, legnagyobb mélysége 5,5 m.
Mészárosok tornya Nagybánya 30,22 km-reA Mészárosok tornya egy kör alaprajzú, zömök torony, mely a XV-dik században épült. Miután 1672-ben a kurucok elűzik a vár német őrségét, az erődítmény újra császári kézre kerül.
Csurgó-vízesés Gutin-hegység 16,9 km-reA Csurgó-vízesés a Csurgó (Ciuroi)-patakon található, mely a Szarvaszó-patak mellékpataka. Körülbelül 20 méter magas, a Csurgó-kő (Piatra Ciuroiului) függőleges andezit-sziklafalán.
Szinér vára Szinérváralja 45,85 km-reSzinérváralja feletti Apa-hegyen láthatók a középkori Szinér-vár csekély falmaradványai. A várat a református templom teréről induló kék háromszög jelzésen 1 óra alatt lehet elérni.
Máragyulafalva 1,6 km-reMáragyulafalva hagyományorzo falu, érdekessége a házai udvarán levo fákra felakasztott szines fém- és muanyagedények.
Izakonyha 28,76 km-reIzakonyha fatemploma a hagyomány szerint a tatár támadást követő évben, 1718-ban épült. Belső festése 1754-ben készült el, Szaplonczai László költségén.
Szeptember végén Koltó 43,8 km-reOtt ül Petőfi és múzsája a Teleki kastély parkjában, két hatalmas mocsári ciprus társaságában. Petőfi - A covid járványra való tekintettel, nem tudtunk bemenni a kastély udvarára. Pár lépésre Petőfi somfájának magjából sarjadt somnövendék.
Fatemplom Desze 5,96 km-reDesze 1717-ben épült fatemplomában találjuk a legszebb máramarosi falfreskókat, melyeket 1780-ban készítettek. Ez igen - Ez aztán tényleg egy szép szimpatikus templom.
Ivófalu 16,44 km-reIvófalu Nagybányától 32 km-re található. Három különálló sípályából álló síterep.
Avasfelsőfalu 37,46 km-reAvasfelsofalu lakóinak nagy része külföldön dolgozik, a megkeresett pénzbol pedig hatalmas, eléggé furcsa épületeket emelnek maguknak.
Farkasrév 9,49 km-reFarkasréven szervezik meg minden év június utolsó hétvégéjén a lakodalmi fesztivált.
Fekete-tó mocsár 15,88 km-reA Cibles hegységnek csak egy kis hegyi tava van, az ún. Fekete tó, románul Taul Negru, ami a Oigla-csúcs (1413 m) és a Fekete-csúcs (1589 m) között található.
Kakastaréj Gutin-hegység 12,56 km-reA Kakastaréj a Gutin-hegység legismertebb természeti látványossága. Taréj - Már az Ökörmezőn áthaladva lenyűgözött a táj. Kukori - Nem gondoltam, hogy meg fogom találni a dobozt, mikor felértem a tetőre. Az érdekes vulkanikus sziklaképződmény a nevét a taréjszerű formájáról kapta, mely már sok kilométer távolságról is felismerhetővé teszi.
Nagy-Bukuly-csúcs Radnai-havasok 58,62 km-re Nagy-Bukuly-csúcs, románul Varful Buhaescu (Bucuiescu) Mare. Az 1941-es magyar katonai térképen Rebra, a harmadik osztrák felmérés térképén Mamaia néven szerepel, a román katonai térképen névtelen csúcs.
Aranyos vára Kőd 63,32 km-re Kőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
Fedett fahíd Hordó 60,27 km-re Hordó település egyik látnivalója a Szalócán átvezető fedett fahíd, melyet Határőr-hídnak is neveznek, a huszadik század elején építették, az eredeti 18-dik századi híd mintájára. Hordó, a Szalóca mentén, Naszódtól 10 km-re északra található, itt született 1860 szeptember 20-án George Cosbuc költő, innen a falu román neve, Cosbuc.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.