Zorány település (Temes megye) Központ: Marzsina. Zorány román elnevezése: Zorani.
Vasúti híd Brád 46,38 km-reDéva felől közelítve, mielőtt Brádra érkeznénk, áthaladunk egy impozáns vasúti viadukt alatt, amely ma már nyugdíjba vonult. Sínek nélküli vasút - A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne.
Tibiscum római municípium 45,59 km-reDélmagyarország legtekintélyesebb római municípiuma, Tibiscum, Krassó-Szörény vármegyében feküldt, a mai Zsuppa helyén. Római - Igazából sokkal impozásabb építményekre számítottam.
Kohó-kövek Kőfalu 12,18 km-reA Kohó-kövek Kőfalu (románul Pietroasa) településtől délkeletre találhatók. A hely neve a régi osztrák térképen Eisen-Stollen, ami a német Bergwerkstollen-ből fordítva, magyarul vasbánya-bejáratot jelent.
Jósika-kastély Branyicska 38,39 km-reBranyicska várkastélya, a Jósika-kastély, Branyicska község nyugati szélén, a Marostól északra található dombon áll. Az épületet és a körülötte fekvő parkot szociális otthonként használják.
Dévai várrom 47,76 km-reA dévai várrom Déva központjában levő Várhegyen található, a hegytetőn levő, romos állapotban levő vár legrégibb része egy falgyűrű. Dévai sárgyúrás - A város felől, a Vár utca felől közelítettük meg a várat, a sárban tapicskolva, a kerítések mögül kiacsarkodó kutyák ugatásának a hangzavarában. A sikló, az új doboz, és a régi képek - Nem értem, hogy miért kell a sárban tapicskolni, amikor ott a sikló :-). Déva - Ha valaki meg akarja találni a dobozt, az ne a lifttel menjen fel a várba. E legbelső falgyűrű mentén sorakoznak az egyes épületszárnyak - a külső falgyűrű a 17-dik században épült, majd a 18-dik században egy újabb külső erődítményt építenek hozzá.
Vajdahunyad vára 49,14 km-reHunyad vára a Zalasd patak meredek partja fölé emelkedő dombon létesült a XV-dik század első felében. Várkastély - Mivel másoknak is minivakációja volt, itt is tele volt látogatóval és nem tudtam kedvem szerint keresgélni. Corvin - Rendes sáskajárás van várban s környékén, hátha nem lenne ez a covid hisztéria. Teremőrök - Amikor elhelyeztem a dobozt, kb egy órát töltöttünk a várban, és többször is átmentünk azon a helyen ahol a doboz van. Építtetője a Zsigmond királytól adományba kapott uradalomról magát Hunyadinak nevező előkelő nemesi család feltörekvő tagja, János ur volt.
Szerelem-alagút Obrézsa 43,23 km-reA Szerelem-alagút egy elhagyott sínpár fölé nőtt fakoronák által kialakított zöld folyosó, Obrézsa és Novákfalva között, Karánsebes közelében, Krassó-Szörény megyében. Sínek - Csodálkozom, hogy egyáltalán még létezik a sínpár. Több helyen is meg lehet közelíteni, Obrézsa egyik mellékutcája is keresztezi a sínpárt.
Kaprióra 12,25 km-reKaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang. A Sinesie a Kápolnásra (Capalnas) vezető földúton körülbelül 300 méterre van, míg a Dutu a Pozsgára (Pojoga) vezető út közelében.
Bencés apátság maradványai Bulcs 20,65 km-reA bencés apátság maradványai Bulcs falutól észak-északnyugatra találhatók, a Maros folyó bal partján. Az egykori falakat Bulcs mai templomának építésekor hordták el, a helyet benőtte a növényzet.
Ortodox templom Guraszáda 25,53 km-reGuraszáda, Dévától 30 kilométerre északnyugatra, a Maros jobb partján, a 7-es főút mentén fekszik. Az Ákos nemzetségbeli Illyei család 1292-ben kapott engedélyt rá, hogy területére románokat telepítsen.
Vadászkastély Soborsin 16,02 km-reSoborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel.
Egykori kőbánya és bányató Acsuca 47,32 km-reAz egykori kőbánya helyén keletkezett tó Acsucsa falutól délkeletre található, a Fehér-Körös földrajzi jobb partján. A falu környékén több andezitbánya található, már a 19-dik században fejtették itt a követ.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva 48,59 km-reA gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval, Istennel.
Mocsonyi-kastély Bulcs 20,06 km-reA Mocsonyi-kastély Bulcs falu szélén, egy nagy park közepén található, közel a Maros partjához. Fénykorát az 1930-as években élte, amikor itt lakott II Károly román király udvari vadászmestere, Mocsonyi Antal (Anton Mocioni).
Hollaki-kúria Acsuca 48,27 km-reAz acsucai Hollaki-kúria a 18-dik században épült, majd az 1784-es paraszok által megostromolt épületet klasszicista stílusban építették újra. Jelenleg általános iskola működik benne.
Óhunyadvár Vajdahunyad 49,11 km-reVajdahunyad déli szélén, a Hunyadiak történelmi nevezetességű családi várának közelében, a Cserna és a Zalasd összefolyása felett emelkedő 319 m magas Szentpéter-hegyen fekszik a korai Árpád-korban épült Óhunyad vára.
Kúria Talács 47,92 km-reA talácsi kúria, ma elemi iskola, a falu északi széle és központja között, a főút mellett áll. Az épület 1849-ben már állt, építészeti stílusa 18-dik századi klasszicista eredetre utal.
Bégamonostor 16,74 km-reA település első írásos említése: Monostor (1427), 1484-ben mezőváros, várát először 1505-ben említik. 1551-ben Petrovics Péter, 1616-ban Bethlen Gábor foglalta el, később a törökök lerombolták.
Ferences kolostor és templom Körösbánya 47,61 km-re1390-ben jelentkező, bányára utaló neve bányászok idetelepítését feltételezi. Ne keresd a tornyot - A torony a jelenlegi állapotában alacsonyabb a templomnál, mert a tetejét leborította a vihar. Valóban, a XIV-dik században bányásztelepítésre kerül sor Körösbányán is.
Kilátópont Bosnyák-patak völgye Sistaróc 46,37 km-reA kilátópont 25 méterrel a Bosnyák-patak medre felett található, annak bal partjától 70 m-re nyugatra. A hely a sistaróci templomtól 2,5 km-re van, a DJ572 jelzésű, Sistaróc és Kövesd közötti megyei úttól 1,4 km-re.
Zsuppányi halomsírok 22,07 km-reA Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Zsuppány településtől északnyugatra két halomsírt találunk. A nagyobbik, Zsuppányi halomsírnak nevezett lapos halom 610 méterre, kelet - északkeletre található a Bégaszuszányi vasúti megállótól, 30 méterre északra a Glavica pataktól, annak jobb partján.
Római kasztrum Bulcs 20,31 km-reA bulcsi római tábor Bulcs és Cella falvak között található, mindkettő az Arad megyei Batta községhez tartozik. A római időszakból származó kasztrum a Gemina XIII-dik légióhoz tartozott.
Arany-hegy Piski 59,25 km-re Az Arany-hegy Piski (Simeria) közelében van, a Déváról Szászsebesre vezető ut mellett emelkedik. Arany autópálya - Útban az Arany-hegy felé felfedeztük, hogy a Dévát kerülő autópálya 10 kilométere járható. Kincs - Könnyen meglett az Arany hegy kincse. Másik láda - A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel. Piskiben fordulj északra Arany falu felé, aztán Algyógy felé - a hegy a baloldalon lesz.
Ferenc József szobrának talapzata Karánsebes 51,23 km-re Ferenc József egészalakos szobrát 1906 október 7-én avatták fel Karánsebesen. Ferenc Jóska - Az igazat megvallva, szerintem az öreg császár jobban nézett ki azon a talpazaton. 1943-ban eltávolították, azóta a talapzaton Dragalina tábornok szobra áll.
Saroltavár 59,94 km-re Charlottenburg, 1910 és 1918 között Saroltavár (románul Charlotenburg, korábban Charlottenburg, más néven Sarlota vagy Barita, németül Charlottenburg) Temesvártól 38 km-re északkeletre, a Berekszó jobb partján fekszik. Az egyetlen szabályos kör alaprajzú település a Bánátban.
Máslak vára 64,59 km-re A Bánság északkeleti részében, a Ruszka-havasokból nyugatra messze kinyúló Lippai-hegycsoport (Erdőhát) vidékén,alacsony dombvidéken terül el Máslak (Maşloc) község. A községtől délkeletre, körülbelül 1 km-re találjuk Máslak várának maradványait.
Római lépcsők Ruda 50,1 km-re Az egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra. A tárna egy enyhén lejtő, 180 m hosszú járat, melyet kétezer évvel ezelőtt a rómaiak ástak, és a híres római lépcsőkkel végződik.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.