Porkerec település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Négerfalva. Porkerec román elnevezése: Purcarete.
Melegföldvár 46,24 km-reKatonától északra, Feketelak, Buza és Kapor közt fekvő település. A hagyomány szerint a falu egykor nem mai helyén, hanem a községtől minte gy 2 kilométernyire fekvő Nyerges határrészen állt és csak 1300 körül költözött mai helyére.
Kakastaréj Gutin-hegység 46,61 km-reA Kakastaréj a Gutin-hegység legismertebb természeti látványossága. Taréj - Már az Ökörmezőn áthaladva lenyűgözött a táj. Kukori - Nem gondoltam, hogy meg fogom találni a dobozt, mikor felértem a tetőre. Az érdekes vulkanikus sziklaképződmény a nevét a taréjszerű formájáról kapta, mely már sok kilométer távolságról is felismerhetővé teszi.
Református templom Kékes 37,64 km-re1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel. A korai adat bizonyossá teszi, hogy középkori temploma volt, amelyet a reformáció idején örököltek az új hitre tért hívek.
Bánffy-kastély Válaszút 49,64 km-reA válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Fedett fahíd Hordó 25,73 km-reHordó település egyik látnivalója a Szalócán átvezető fedett fahíd, melyet Határőr-hídnak is neveznek, a huszadik század elején építették, az eredeti 18-dik századi híd mintájára. Hordó, a Szalóca mentén, Naszódtól 10 km-re északra található, itt született 1860 szeptember 20-án George Cosbuc költő, innen a falu román neve, Cosbuc.
Széki nádas Szék 45,36 km-reA széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el. A Széket Gyulatelkével összekötő DJ109D jelzésű megyei útból egy fából épített palló vezet be a nádasba, kelet felé, annak délnyugati nyúlványán keresztül.
Barlangsír Kerlés 31,24 km-reKerlést elhagyva a Sajósárvár felé vezető út bal oldalán egy kanyarban meredek sziklafalban furcsa nyílások tátonganak.
Besenyő 37,58 km-reIde, a határőrtelepre telepített németek pogány besenyőket találnak itt, s ők nevezik el paganicanak. 1332-ben plébániatemploma van, 1432-ben egy ajándékozási levélben szerepel a plébános is.
Bálványosváralja Vár 22,84 km-reA Mezőség északii felében, a Szamosmelléki dombvidékBethleni ágában, a Bandó (Baruló, Nyíres, Magyar, Csabai) - patak mellett fekszik Bálványosváralja falu. A település melletti magaslaton áll a falunak nevet adó Bálványosvára.
Budak-völgyi tölgyerdő Óvárhely 48,09 km-reÓvárhely kijáratánál, Kisdemeter felé (173-as megyei út) jobbra egy földút vezet egyenesen a 6 hektáros liget-, tölgyerdő felé. Rengeteg kikerics és egy új doboz - A tegnap újra felkerestük a tölgyerdőt. Kikerics-szőnyeg - Teljes pompával virágzik a kikerics a vén tölgyek alatt.
Bréb tava 47,69 km-reA Kakastaréjtól északra kb 30 perc járásra van egy szép tó, a Brébi-tó, románul Taul Morarenilor. 825 m magasan van, területe 0,43 ha, legnagyobb mélysége 20 m.
Beszterce 38,72 km-reBeszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították. Látnivalói az evangélikus templom, a lábasházak, az Ezüstművesek Háza, a római katolikus templom és a besztercei múzeum.
Református templom Cegőtelke 33,57 km-re1243-ban jelentkezik az okiratokban egy Chegetelke megnevezés, deGyörffy szerint az oklevél nem hiteles. Ez az oklevél legfeljebb egypusztára érvényes: 1366-ban Zegen, 1407-ben Zegew, 1413-ban Scegew,1428-ban Nagy Chegew, 1429-ben Czagendorf, 1433-ban Czege, 1622-benSzász Zege formában fordul elo a forrásokban.
Református templom Válaszút 49,77 km-re1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Református templom Mezőveresegyháza 38,1 km-reA helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
Kék-tó Felsőbánya 48,18 km-reA Kék-tó Felsőbánya határában van. Vadkacsák - A tó nem volt hű a nevéhez. A tó partján - Sajnálom, hogy nem volt kék, mert úgy az igazi. Talán, majd... - Köszönöm az információt. Ez az érdekes sötétzöld színű tó, 528 m tengerszint feletti magasban található, területe 0,50 ha, legnagyobb mélysége 4 m.
Simontelke 43,2 km-reBár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Fatemplom Budfalva 47,62 km-reBudfalván nagyon sok régi házat, tarisznyás és bocskoros nénit és bácsit láthatunk. Hegyes torony - Szép templom ez is. Budfalva 1644-ben épült templomában őrzik Pintye vitéz, a románok nagy becsben tartott rablóvezére, láncos ingét.
Arborétum szigete Árokalja 33,44 km-reAz árokalji Bethlen-kastélytól körülbelül 250 méterre, északnyugat felé, egy vizesárokkal körülvett szigetecskét találunk. Sziget van, víz nincs - A híd, vagy inkább palló könnyen meglett, ugyanígy könnyen a geodoboz is. A szigetre egy fából ácsolt palló vezet, közepén egy kulcslyuk formájú díszcserje bokorsor van.
Evangélikus templom Aranyosmóric 41,86 km-re1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Evangélikus templom Harina 42,37 km-reErdély egyik legkorábbi épen maradt temploma, már messziről magasztosan fehérlik a dombtetőn. Az 1834-es földrengés során nagyon megrongált templomot a XIX-dik század végén restaurálták.
Batiza 40,45 km-reBatiza fatemploma 1699-ben épült. Érdekessége a jellegzetes máramarosi motivumokkal diszitett kapu, a bejárati ajtó belso oldalán levo halálábrázolás és a templom belso freskói.
Izakonyha 45,22 km-reIzakonyha fatemploma a hagyomány szerint a tatár támadást követő évben, 1718-ban épült. Belső festése 1754-ben készült el, Szaplonczai László költségén.
Sajómagyarosi vár 34,28 km-reA Borgói-hegység nyugati lábánál húzódó, a Nagy-Szamos, Sajó és Beszterce által határolt dombvidéken, az északkeletről érkező Csetátye-patak mellett fekszik Sajómagyarós község. Sajómagyaróstól északkeletre, az 580 m magas Várhegyen állt egykor a sajómagyarósi vár.
Bátos 65,3 km-re 1228-ban vila Batus néven jelentkezik az okiratokban, majd 1319-ben Batus, 1507-ben oppidum Bathws formában.
Tükörkép-utca Kolozsvár 69,57 km-re Az egykori Szentegyház utca (ma Iuliu Maniu) nyugati oldala (a Főtér és a Bolyai utca között) a 19-dik században épült, eklektikus stílusban. Renoválás alatt - Azért, Kolozsvár épületei nem maradnak el szépségben, egyik európai nagyvárosétól sem. A Tükörkép utca elnevezés a Főtér felőli két egyforma saroképületnek köszönhető, hiszen egymásnak tükörképei.
Szent István-torony Nagybánya 52,61 km-re A Szent István-torony, Nagybánya szimbóluma, egy sajátos kiképzésű és történetű templomépület maradványa. Elkészült. - Elkészült a felújítás, meg lehet nézni az üveglapok alatt a kiásott romokat, és meg lehet döbbenni a kontraszton, ami a romok szintje, és a járószint között van. Csak kis, mágneses doboznak találtam rejteket - Gondoltam, rejtek egy dobozt, de kiderült, hogy BabBerci-nek "Nem lesz könnyű elrejteni egy új dobozt egy ilyen zug nélküli helyen. Áll még a bástya - Nagybánya központja akármelyik nyugati városban megállná a helyét.
Bolyai János szülőháza Kolozsvár 69,54 km-re A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező.
Kolozsvári Szénafüvek 61,93 km-re A Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Sok sikert - Megéri kimenni, csodaszép hely. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Református templom Nagyölyves 67,16 km-re Nagyölyves román stílusú temploma egyike a legrégebbieknek, Kelemen építését a XIII-dik századra teszi. A freskók eredetét is a XIII-dik századra tette, de ebben tévedett.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.