Erőd BodzavámA jól látható tüzérségi erőd mellett további hét kisebb sánc, katonai barakk helye található a területen. Történelmi-kulturális érték. Kirándultál már itt? A földön Elsőre csak az üres üreg lett meg, jó sok hangyával. Bodzavámi kilátó Tényleg jól látszanak az erőd nyomai, kiváncsi vagyok, ha megásnák, mit rejt. Ezek felkeresése egy egész napot is igénybe vehet a két barakk helye az erdőben található a kiserődök felett.
Kálvária-domb BodzavámBodzavám végén régi templom romjai és egy újkori erőd maradványai ismerhetők fel, a Kálvária körül újkori sáncok láthatóak a harmadik katonai felmérés térképszelvényén. Természeti érték. Tudod, hogy juthatsz el ide? Romok Az erőd felől közelítettem meg a templomromot. A már romos kápolna közelében még ma is megfigyelhetőek a sáncok maradványai.
Rakodó források újratöltveE források kristály hullámai esésükben habbá törődve számtalan apró zuhatagban, zeneszerű csörgedezéssel rohannak le a meredélyes szirtlapon, azt napsugarakban ragyogó kristály tükörré változtatva át. Természeti érték. Készítettél fotókat itt? Mészkőtufa Az igazság az, hogy itt GPS nélkül nem nagyon boldogulok. Itt egy kövülő víztömeggel van dolgunk, amelynek felesleges szénsava a léggel érintkezve elillan, mi által a feloldva volt szilárd részek lecsapódnak - írja Orbán Balázs.
Rakodó forrásokBodzavám déli végétől egy földút halad a Nagy-Bodza-patak mentén, a faluból kiérve egy útelágazáshoz érünk, ahonnan a jobb oldali út a Súgó-patak (vagy Malom-patak) völgyén megy felfele. Természeti érték. Hozzá szeretnél szólni? Már 2 éve voltam itt Most újból kirándultam erre, s gondoltam, bejelentem, hogy megvan. Öreges-üreges fa Alapos keresgélés után két gyanús fa maradt. Az úton felfele haladva, balról, közvetlenül az út mellett találjuk a rakodó forrásoknak, illetve mésztufa-szikláknak nevezett mésztufa gátakat.
Kis-Üvöltő-patak vízesése BodzavámA Bodzavámról kifele vezető úton a vámház romjait elhagyva az a völgyben jobbra felefele haladunk, megcsodáljuk a Nagy-üvöltőt és a mészkőalakzatokat. Természeti érték. Jártál már itt? Mésztufa Nagyon tetszett a mésztufa formája, színe, a rajta csörgedező, szétterülő kristálytiszta vízzel. Forrás Itt sem boldogultam GPS nélkül. Majd továbbmegyünk és a következő letérőnél balra tartva elérjük a kis vízesést.
Bölényrezervátum BodzavámRománia negyedik bölényrezervátumát hozták létre a Brassó megyei Bodzavámon. Különleges látnivaló. Érdekes. Napozó bölények Hiába vártam, a nagy lomha bölények semerre sem mozdultak, csak süttették magukat az őszi nappal. Bölények Mióta utoljára voltam itt, eléggé megfutotta a belépő ára, egy kicsit hozzávettek. A kezdeményezés Brassó megye turizmusát hivatott fellendíteni, a bölények egyelőre egy százhektáros területen kaptak helyet.
Csukás-csúcsA Csukás a Keleti Kárpátok déli hegységcsoportjának,a Kárpát kanyarnak a tagja, különös alakú sziklákkal, látványos kőgombákkal. Természeti érték. Ezt meg kell nézni. Csúcs Felértünk a csúcsra, de a dobozt nem sikerült megtalálnom, pedig szerintem ott kell legyen valahol. Megcsináltuk Helyesbítek, nem a geodobozt találtuk meg, csak a tartalmát.
Keresztút Csukás-hegységA Vörös-havas a Csukás masszívumban talalható, a Csukás-hegység és a Gropsoare-Zákány hegységgel egyetemben, közöttük. Természeti érték. Hozzá tudsz szólni? Cukorkás doboz Először jártam a Csukás hegységben, és szemem - szám tátva maradt a látványtól, amit nyujtott a hegy ebben az évszakban, meg is feledkeztem mindenről, úgy kellett figyelmeztessn Péter, hogy azert vannak rejtekhelyek is. Kicsikek es kekek Nagyon sok arrafele az afonyazo no meg a havasszepe gyujtogeto (sajnos). Rajta fordul meg a történelmi határ.
Viadukt Keresztvár1924 és 1928 között a Brassó-Bodzaforduló vasút építése a fellendülés időszakát jelentette Keresztvár életében. Természeti érték. Szeretnél eljutni ide? Egy hid mint a meseben Ugy nez ki, hogy nagyon nem tolongtak e rejtek korul. Vártuk a vonatot Többször megcsodáltuk már ezt a hídat átutazva alatta, ezúttal úticél volt. Határában két alagutat is fúrtak, a Bodzafordulónál végződő a maga 4369 méteres hosszával ma is a leghosszabb vasúti alagút Romániában.
Nicolae Ioan-forrás Csukás-hegységA Beri-patak hídjától a Csukás menedékház felé vezető, kék kereszttel jelzett túraútvonalon, a Beri-patak völgyében, egy bővizű forrás tör a felszínre. Természeti érték. Megismernéd közelebbről? Köszönöm a dobozcserét Remélem tudom majd viszonozni, ha valamelyik általatok rejtett geodoboz karbantartásra szorul. Sikerélmény Izgalmasnak indult a kirándulásunk, hiszen az öt hónapost is útnak indítottuk a Csukás csúcs felé. Valamikor Hármas-forrásnak nevezték, de ma már csak két csövön keresztül folyik.
Unitárius templom KilyénA templom a XV-dik században gótikus formát kap, szentélye ma is őrzi gótikus jellegzetességeit. Történelmi-kulturális érték. Érdekes. Töredékesen megmaradt a szentségfülke is, az 1497-es évi dátumával.
Kovásznai PokolsárKovászna híres székelyföldi gyógyüdülőhely. Történelmi-kulturális érték. Tudtál róla? Működő gázfeltörés Ugyan tudtam róla, de tiszta véletlenül kerültünk a Pokolsár közelébe. Egyik látványossága a város főterén található iszapvulkán maradvány.
Siklótető KommandóKomandóról Kovászna fele indulva, jobbra elhagyjuk a Máté Pál fele vezető utat, ahol a Lakóca fele lehet menni. Természeti érték. Különleges. Vadonban a medvek kozt Nem igazan sokan kaptak meg ezt a rejteket, vagy nem kerestek. Majd a Barta tetőt, ahova érdemes kimászni a Tiszta patak völgyéből, mert nagyon szép a kilátás.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.