Petrozsény település (Hunyad megye) Központ: Petrozsény. Petrozsény román elnevezése: Petrosani. Német neve: Petroschen.
Zergék tava, románul Lacul Caprelor. 41,23 km-re.

A petrozsényi sítelep fölé magasodó hegyes Carja-csúcs, a maga 2405 méteres magasságával, a Páreng-hegység negyedik legmagasabb pontja. Naná, hogy ott voltam - Csak azt bántam meg, hogy nem vittem sílécet. Tetejéről szép kilátás nyílik nyugati irányban a Zsil völgyére, keleti irányban pedig a Nagy-Páreng-csúcsra, illetve számos gleccsertóra. 13,47 km-re.

A Parang hegységet átszelő Transalpina út mellett fekvő Dengheru-csúcs közelében rejtettünk. Transzalpina - Már régóta készülünk a Transzalpinán végigautózni. Papusa vagy Dengheru - A megadott koordináták közelében nem találtam meg a rejtekfotón látható sziklákat. Ki tudja - Amit en rejtettem annak 8 eve. Habár nem Erdélyben van, azért mindenképp érdemes ellátogatni a Parang-hegységbe, alpesi szépségű hegyvonulat, az út 2200 méterre kígyózik fel és lélegzetelállító szépségű tájakat láthatunk. 25,59 km-re.

A Boli-barlang Petrozsénytól 6 km-re, északra található, azon az úton, mely Hátszeg vidékét a Zsil völgyével köti össze. Eső után - A magas vízállás miatt a barlangba nem lehetett bemenni. Itt halad át a Hunyad megye két részét összekötő vasútvonal, mely 66 kanyarral és 8 alagúttal rendelkezik. 5,5 km-re.

A Nagy-Páring az Olt és a Zsil szorosai között elhelyezkedő Páring-hegység legmagasabb csúcsa. Elég télies időben - Egy Pareng-Kapacina túra alkalmával. Megtaláltuk - A Groapa Seaca menedékháztól közelítettük meg, gyönyörű napsütéses időben. Másodszori nekifutásra meglett - Megérkeztem a csúcsra. 2519 m magasságával Románia harmadik legmagasabb csúcsa, a 2544 m-es Moldován- és a 2535 m-es Negoj-csúcs után. 16,06 km-re.
A Merisor faluhoz tartozó Rusesti házcsoport a Rachita patak mellékvizénél, a Rusesti patak mentén található, elszórtan. Itt halad át a Zsil-völgyébe tartó vasút, mely egy tökéletes kör alakú hurkot képez, miközben két, kisebb alagút is van rajta. 10,41 km-re.

Hátszegváralján, a vasutállomás melletti dombon áll a Kendeffy-toronyrom. Ösvénynek aligha nevezhető csapás - Alig találtuk meg a dombra felvezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Fogat fogért, követ kőért - Pontosabban alig találtuk meg a dombról, melynek neve Orlya-hegy, levezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Nincs már Alin - Alin felirat már nincs, csak sok kék paca. Az őrtorony kerülete 50 m, kőből és római kori téglából épült. 35,62 km-re.
Grujú-csúcs, románul Varful Gruiu (Gruiul). A Nagy-Páring-csúcstól keletre található első magaslat, tengerszint felett 2345 m-en. 16,83 km-re.
Florica-tó, magyarul kiejtve Florika. 40,16 km-re.

A Banica-kőbánya melletti természetes híd a Banica-szorostól körülbelül 5 km távolságra található. Távolról, a közelében, de még rajta állva sem látható, csak a patakmederbe beereszkedve ismerhető fel. 8,81 km-re.
Jorgován köve-csúcs, románul Varful Piatra Iorgovanului. 43,36 km-re.

A Retyezát-hegység északi részének leggyakrabban használtmegközelítését ajánljuk. A megtalálások dátuma szerint - A bejegyzéseket a megtalálások dátuma szerint szeretnénk sorba állítani, és nem a bejelentések dátumának alapján. Rendben - Akkor mostantól odafigyelek erre is. Gyors találat - A tavalyi térkép miatti kudarc után az idén sikerrel jártunk. Kőaljaohába településtől indulunk, útvonalunk több nevezetesség közelében halad el. 37,75 km-re.
Birlea-csúcs, románul Varful Barlea. 41,59 km-re.

20 évvel ezelőtt Csaba testvérrel Szászváros utcáin sétálva megnéztük Kun Kocsárd és Kun Géza mellszobrainak néhai helyét. Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz. Ahol ma egy repülőgépépítő mérnök mellszobra, és repülőgépének makettje látható. 48,39 km-re.
Bukura Kusztura-csúcs, románul Varful Custura Bucurei. A custura román szó, magyarul kiejtve kusztura (bukuréj), sziklás, hegyes, fogazott hegygerincet jelent. 38,69 km-re.
A Zanoaga Stanei nevű tó 1924 m tengerszint feletti magasságban található, víztükre 0,6 hektár felületű. A tó vize kövek alatt vezet el a Rosiile-patakba, mely miután összefolyik a Gheres-patakkal, a Kicsi-Zsíl nevet veszi fel. 16,11 km-re.
Oszlea (Oslea)-csúcs 42,6 km-re.
Zeykfalva látnivalója a 13-dik században épült román és gótikus stílusú temploma, melyet szép és értékes freskók borítanak. 44,32 km-re.
Bukura-torok, románul Gura Bucurei. 38,13 km-re.
Az ősök trónja - Hátszeg 36,57 km-re.
Rossz-völgyi (Valea Rea)-csúcs. 36,59 km-re.

Krivádia községtől délre fekvő Gyálu-Babi dombon magasodó erődítményről korábban úgy tartották, hogy egy római őrtorony maradványa. Kútgyűrű - Nagyon impozáns a hatalmas kútgyűrűre hasonlító vártorony. Csak az újabb kutatások derítették fel, hogy valójában Perényi Péter építtette a zömök tornyot 1528 táján. 13,33 km-re.
A Brazovay-kastély két saroktornyos kúria, nagyon leromlott állapotban. Nagypestény déli részén áll, a főúttól keletre, mellette áll a Mara-kúria. 44,87 km-re.

A Retyezát-hegység a Kárpátok délkeleti vonulatának egyik legnépszerűbb, leginkább járt magashegysége. Gyonyoru hely - Mindenkinek ajanlom a Papusa utani Zart kapukat, meg a Nagy-csucsot. A Papusa-csúcsra a Zárt Kapuk felől - Én nem a Portile Inchise felől közelítettem meg ezt a csúcsot. Ezen a csúcson már másodszor jártam - De ezúttal se bántam meg. Erdély hegyeinek ékköve, ahol a kárpáti táj teljes díszlettára megtalálható. 36,51 km-re.

Románia egyik legfestőibb helye, egyik legszebb tanyavilága, a fotósok paradicsoma, a Fundatura Ponorului nevű falu. A Ponor-patak völgyében található, mely része a Gradistea Muncelului - Csoklovina Nemzeti Parknak, a Surján-hegységben. 21,25 km-re.
A Mizsa-tó (Mija) a hasonló nevű csúcs impozáns sziklaorma alatt terül el, egy kőomlásos kráterben. 1980 m tengerszint feletti magasságban található, 0,8 hektár területű tó. 13,21 km-re.
Munkások kaszinója, 1925 - Grivita Rosie utca 38 szám, Petrozsény. 0,46 km-re.
Kis-Pelága-tó, románul Lacul Peleguta (magyar kiejtés Peleguca). 37,23 km-re.
Sztanulec-menedékhely (Refugiul Stanuleti) - Nagy-Lepusnyik (Lapusnicul Mare). 43,98 km-re.
A Szlivej-vízesés (Sliveiu) a Szlivej-hegygerinctől északra, a Zöld-tótól észak-északkeletre található. 14,84 km-re.
Csúnya-tó, románul Taul Urat. 41,07 km-re.

A Gemanarea-csúcs a Páring-hegység főgerincének és 2420 m magas Szlivej (Slivei) hegytömbjének találkozásánál helyezkedik el. Innen körülbelül 1 óra alatt lehet feljutni a Nagy-Páring 2519 m-es csúcsára. 14,98 km-re.

A Mundra-tó a Nagy-Páring-csúcstól kelet-északkelet felé terül el, 1,12 hektáros vízfelülete van. A Páring-hegység legmagasabban elhelyezkedő, 2158 m-en kialakult tava. 16,42 km-re.
Az 1850 m magas Badea-csúcsról feltérhetünk a 2074 m magas, füves Kis-Páringra. A Kis-Páring-csúcsot kihagyva, az alatt és attól délre, kelet felé indulva lehet haladni a Nagy-Páring-csúcs felé vezető túraösvényen. 9,65 km-re.
Nagy-Kusztura-tó, románul Lacul Mare al Custurii. 34,87 km-re.

A Déli Kárpátok szivében emelkedő Retyezát egyike a Kárpátok leglátványosabb hegytömegeinek. Igazad van - Tényleg Pistyulé volt a címzett, rosszul emlékeztem. Jokat nevettem a bejegyzeseiteken - Szives elnezeseteket kerem avegett, hogy veszelybe sodortam testi epsegeteket. Szifonok, geovibxxxorok és a zoknibavaló - Rendben, egy félszifon, esetleg egy rövid szifon is jöhet. A jégformálta éles gerincekben, hegyes kárcsúcsokban tetőző hegység domborzati és kőzettani változatosságával a Kárpátok sokszinűségének példaértékű hegyvonulata. 35,11 km-re.

Sztojnica-nyereg, románul Saua Stoinita. A Kürzsa (Carja) és Sztojnica-csúcsok között található, az előbbitől délkeletre. 13,7 km-re.

A Déli Kárpátok szivében emelkedő Retyezát egyike a Kárpátok leglátványosabb hegytömegeinek. Valoban mi voltunk az egeresek - Legyen ez akkor neked a szerencsehozo vizsga-kabalad. Le a hegyről - Már szokásommá vált, hogy sok diákkal megyek kirándulni. Másodszorra meglett - Majdnem egy éve kerestem ezt a dobozt és akkor nem sikerült megtalálnom. A jégformálta éles gerincekben, hegyes kárcsúcsokban tetőző hegység domborzati és kőzettani változatosságával a Kárpátok sokszinűségének példaértékű hegyvonulata. 36,76 km-re.
Pelága agyarai, románul Coltii Pelegei. 37,76 km-re.
Nopcsa kastély - Szacsal, XIX-dik szazad. 37,83 km-re.
Fekete-tó, románul Lacul Negru. 42,77 km-re.

Boli-barlang - Banica 5,44 km-re
A fő barlangjárat kiterjedése körülbelül 460 m, a bejárati portál 10 m magas és az alapjánál 20 m széles.

Banica-szoros - Banica 5,65 km-re
A körülbelül 250 m hosszú szoros nagyon látványos, hasonlít a Corcoaia-szoroshoz.
A Beomlott-barlang a TBC szanatórium és Feredőgyógy közötti erdőben található. Az 1977-es földrengés következtében a barlang körülbelül 80 százaléka összeomlott, innen ered a barlang jelenlegi neve. 57,93 km-re.
Az algyógyi zsidó temető Algyógyfelfalutól keletre található, erdős terepen. A helybeli zsidó közösség többnyire magyar volt, így a sírköveken a héber nyelvű felirat mellett magyar nyelvű is található. 57,56 km-re.
Az 1979-ben épített Rosen Garten menedékhely közelében levő erdő. Rossz állapotban - Megtaláltam a dobozt, nedves füzettel. 61,7 km-re.
A Ferencz József-forrás Nagyág falutól keletre, az Ezüst erdő nevű védett bükkösben található. A forrás felett található felirat: I Ferencz József apostoli magyar király 40 éves koronázási emlékére, 1867 - 1907 június 8. 66,34 km-re.

A református templom, egy régi, lebontott református templom helyén, a harmincas években épült. Torony nélküli, egytermes, gótikus alaprajzi jellegű épület. 57,08 km-re.
Resinár Szebentol 12 km-re fekszik. Itt született Octavian Goga, román költo és politikus, valamint Emil Cioran, román filozófus. 62,68 km-re.
Olán-csúcs, románul Varful Olanelor. Az olane szó félhenger formájú tetőcserepet jelent. 65,68 km-re.
Szkerisóra-tó, románul Lacul Scarisoara. 53,95 km-re.
Kis-Tucsila-csúcs, romanul Varful Tucila Mic. 61,94 km-re.

Piros és Fekete, Szászváros Kavicsok - Mi is megtaláltuk a kavicsokat a lappancs alatt. Keresés indul - A rejtekhelyen új doboz lapul. Gözmozdony - Miután elterelö hadmüveletet tartottam egy ott lötyögö ittas (reggel fél tízkor) egyénnel. 50,06 km-re.

Szibielben, a templom mellett található Románia legnagyobb üvegikon-múzeuma. A 2005-ben elhunyt Zosim Oancea atya 1969-ben kezdte gyűjteni darabjait, amelyek közül a múzeum hatszázat mutat be. 57,27 km-re.

Kereszténysziget jellegzetes szász falu, Nagyszebentől 9 km-re fekszik és egy 16-dik században épített, gótikus erődtemplommal büszkélkedik. Másik rejtek, másik geodoboz - Az én rejtésemnek paulms nem eredeti rejtője. Köszönöm válaszodat - De nem a saját kútfőmből merítettem amit az elején írtam. Mostanában püspök, nem nagyfőnök - A ládaoldalakat nem írom, hanem szerkesztem. 65,44 km-re.
Tucsila-nyereg, románul Saua Tucila. 61,24 km-re.
Szkerisóra köve-csúcs, románul Varful Piatra Scarisoarei. 55,6 km-re.

Nagyszebentől nyugatra, 15 km-re távolságra fekszik Orlát község. Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását. A korai szebeni ispánság nyugati peremén, a Szeben patak, illetve a régi sószállító és hadiút közelében, emelték az Árpád-korban a Várhegy lapos tetején azt az erősséget, melynek nyomai még ma is jól láthatóak a falu feletti dombon. 59,66 km-re.
A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek. 62,03 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.