 |
|
|
|
Navigálj valós időben a terepen, segítünk megtalálni a turisztikai látnivalót! Bejelentkezés után.
|
| | |
|
|
|
|  |

A magyar honfoglalás után Horka fia Gyula vezér szálláshelye lett, aki az itt talált romokon felépíttette és székhelyévé tette az új várat, amit nevéről a nép Gyulafehérvárnak nevezett el. István (Vajk) fejedelem 997-ben Koppány legyőzése után testének egy darabját ide, Fehérvár kapujára szögeztette ki. Látnivalók pontos megjelenítése térképeken, reklámmentes és részletes leírások, hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben A vár sáncai - Gyulafehérvár felé - regisztráció után.
***
|
Néhány kép a Rejtekhely.ro képtáraiból: A templom bejárata  Az északnyugati szárny  Lujzikalagor hősei  Kerékpárút a járdán  Csudáló-kő  Az új templom előlről  Szarvaspatak tava  A bánya bejárat  A Mohos 3  A templom  Görgő-csúcs  Ledöntött vörös csillag
|
Eljutottál erre a helyre, és különleges felvételeket sikerült készíteni? Töltsd fel a képeidet az A vár sáncai Gyulafehérvár fotóalbumba!
>>> Fedezzétek fel Gyulafehérvár és a környék turisztikai értékeit, ismerjétek meg az általunk bemutatott szép és érdekes látnivalókat, mint amilyen az A vár sáncai!
|
Milyen fontos látványosságok és népszerű látnivalók vannak az A vár sáncai Gyulafehérvár közelében? (részletek bejelentkezés után) Dendrológiai park 2,9 km-re Mután megjártam a Mammutot gondoltam megkeresem a dobozkát a dendrológiai parkban. Dendrológiai park Gyulafehérvár, , utolsó frissítés: 2018.09.28. Tudod hol van a térképen? Aznap a Torockói-hegységben túráztunk, rejtettünk egy új geodobozt a Szív-tisztásra rálátást biztosító pontnál. Mivel a rejtek valóban nincs éppen a legkönnyebben azonosítható helyen és a doboz is eltűnt, "rejtettem" egy új helyre egy új dobozt. Forrás 4,7 km-re Túrázók és kerékpárosok pihenőpontja, vidéki környezetben. Forrás Lombfalva, , utolsó frissítés: 2025.03.17. Tetszik neked? Lombfalva falutól délkeletre található forrás, hideg és friss vizét a helybeliek és az átutazók is használják. Vörös-szakadék 9,3 km-re A Vörös-szakadék természetvédelmi terület Szászsebestől 3 kilométerre északkeletre található. Már a főútról is jól látható. Vörös-szakadék Szászsebes, , utolsó frissítés: 2011.06.16. Tudod hol van ez a hely? Egy igazi hangyabolyból kellett kiássam. Ez az Ort der Ruhe a temetőkre használatos kifejezés, a csend, a pihenés helye. Meg is magyarázom, miért csak úgymond. Gratulálok a sikeres dobozkereséshez.
Szentmihálykő vára 9,5 km-re Felérve a legelő gerincére, az út tovább halad az erdőben, de már dél-keleti irányban. Szentmihálykő vára Tótfalud, , utolsó frissítés: 2017.07.17. Ismered ezt a helyet? Tótfalud dél-nyugati részén indul az a földút, melyen dél, dél-nyugati irányba haladva, megkerüljük a várhegyet. Református templom 10 km-re Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül. Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Református templom Alvinc, , utolsó frissítés: 2013.11.25. Kirándultál már itt? Középkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Református templom 10,3 km-re Borberek első temploma a XII-XIII-dik század fordulóján már elkészülhetett, mert ebben az időben jönnek a környék szász telepesei, akik II Endrétől kapnak kiváltságokat. A mai utam utolsó, ötödik geodoboza. Református templom Borberek, , utolsó frissítés: 2013.11.25. Hozzá szeretnél szólni?
Martinuzzi várkastély 10,3 km-re Bod Péter szerint Martinuzzi építteti a kastélyt 1546-1551-ben, mások szerint Bethlen Gábor. Az igazság az, hogy egy kicsit pontosabb lehetne a segítség, mert elég hosszú a fal, meg persze tele van szederindával meg csihánnyal, ami eléggé hátráltatja a keresést. Eddig csak a vasútállomáson voltam. Martinuzzi várkastély Alvinc, , utolsó frissítés: 2013.11.25. Hozzá szeretnél szólni? A domonkosok temploma és rendháza a reformációt követően, a szerzetesek eltávolítása után, rommá lesz és romjaiból építik fel újra, de már kastélyként. Fürgén másztunk be a kapu tetején és úgy éreztük miénk a kastély. Városerődítés 12 km-re A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Városerődítés Szászsebes, , utolsó frissítés: 2005.06.06. Vannak információid? Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek. Evangélikus erődtemplom 12,2 km-re 1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma. Evangélikus erődtemplom Szászsebes, , utolsó frissítés: 2013.11.25. Nagyon érdekes. Régóta készülök itt rejteni egy dobozkát a környék legjelentősebb épületéhez. A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is.
Szív-tisztás 14,8 km-re A Szív-tisztás Kecskekő várától 2,4 km távolságra található, dél-kelet irányba. Borosbocsárd település észak-nyugati kijáratától körülbelül 3 km-re, az útból egy ösvény indul balra. Szív-tisztás Borosbocsárd, , utolsó frissítés: 2016.05.29. Van fényképed róla? Templomrom 16,7 km-re Borosbenedek egykori gótikus temploma a falu feletti magaslaton az elmúlással küszködik. Ma már beomlottan, nyitottan tátong az ég felé a második világháború utáni évektől. Templomrom Borosbenedek, , utolsó frissítés: 2008.06.22. Különleges hely. Kecskekő vára 17,1 km-re Gyulafehérvártól észak-északnyugatra, a Királypataka település északi határában nyúlik a magasba az 1090 m magas sziklapiramis, a Kecskekő. Csúcsán az egyik legrégebbi vár, a nép által Tündér Ilonáénak tartott Kecskekő várának romjai találhatók. Kecskekő vára, , utolsó frissítés: 2016.05.29. Neked sikerült eljutni ide? Habar az kisse tavolabb van a gps altal jelzett ponttol. Most nem a természeti csodákra gondolok, amikben bővelkedik e hely, hanem arra, hogy előkerült a láda. Miután rejtettünk egy geodobozt a Szív-tisztásra legjobb rálátást biztosító pont mellé, a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon állva, úgy döntöttünk, hogy itt folytatjuk tovább a túránkat a Kecskekő felé. Most vettem észre, hogy annak idején elfelejtettem feltölteni a rejtekhelyről készített fotókat, illetve nem adtam meg a geodoboz megtalálását segítő szöveges információt.
Katolikus templom 17,5 km-re Amint a templom nyugati kapuja feletti felirat megörökíti, a templomot Hunyadi János építteti 1449-ben: Anno Domini MCCCCXXXXVIIII Johannes de Hunyad regni hungariae gubernator. Ezt a templomot meg kell látogatni. Katolikus templom Tövis, , utolsó frissítés: 2013.11.25. Mi a véleményed? Hunyadi kolostortemploma. Református templom 17,6 km-re A középkori plébániatemplomot a román korban építették, legkésőbb a XIII-dik században, a fenti adat szerint 1293 előtt, amikor már oklevélben szerepel. Tekintélyes egyházközség lehetett, amely otthont tartott fenn a leprások részére. Református templom Tövis, , utolsó frissítés: 2013.11.25. Hozzá szeretnél szólni? A tövisi református teplomba nem jutottam be. Diód vára 18,3 km-re A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével. Diód vára, , utolsó frissítés: 2014.04.11. Érdekes. Diód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A vár sáncai Gyulafehérvár románul - in limba romana: Santurile Cetatii
Történelmi-kulturális értékek - Fehér megye * A történelmi háttér és kulturális jelentőség részletei bejelentkezés után.
|
Teljeskörű hozzáféréssel
- Hozzászólások, bejelentések
- Turisztikai látnivalók keresése kulcszóra és koordináták körül
- Utolsó megtalálások és hozzászólások
- A vár sáncai adatlapjának követése
- Közeli és meg nem talált rejtekhelyek pontos megjelenítése térképen és listában - Gyulafehérvár térkép
- Látnivalók a felhasználó földrajzi helyzetének közelében
- Navigálás valós időben a terepen!
|
|
Hozzászólások
- Az a gyanúm, hogy a láda valahol a sánc felett van az oldalban, ahová most nem lehet felmenni.
- Sajnos nem lehet a doboz közelébe jutni.
- Az egykor védelmi szerepet betöltő sáncokat turistacsalogató látványossággá, sétálóutcává alakították.
- Hangulatos a hely, habár a rejtekhelyes része még nincs készen.
- Másodikra Köpeci szil - Kirándultál már itt? Második próbálkozásra meglett.
- Séta a Rakottyás tetőre Rakottyás-tető Nemere-hegység - Láttad már ezt a helyet? Ezt a ládát már akkor kinéztem, amikor a Nagy-Sándor-ra készültünk.
- Voltunk, vagyunk és leszünk Bolyai János első sírhelye Marosvásárhely - Jártál már itt? Gratulálok az első helyhez.
- Késett a repülőgép Kolozsmonostori papírmalom - Vannak információid? Ismerőseim rokonait vártuk haza, de késett a repülőgép.
- Alsórákos látnivalói 2 Ürmösi Töpe barlangjai - Hozzá tudsz szólni? Alsórákos felfedezésére kerékpárral indultam, Kirulyfürdő, Erdőfüle, Székelyszáldobos, Felsőrákos, Ágostonfalva utvonalon.
- Kékre ettük a szánkat Kőgombák Csicsói-Hargita - Tudod hol van ez a hely? Mi itt találtuk a legtöbb áfonyát.
- Utolsó Lina-kanyar - Meg kell látogatni. Ez lett a nap utolsó kalandja.
- Sepsiszentgyörgy a domboldalról Sepsiszentgyörgyi Panoráma - Hozzá szeretnél szólni? Ahogy értesültem erről az új rejtekhelyről azonnal elővettem a túrabakancsomat.
- Átutazóban Nagyváradon Ady Endre emlékmúzeum Nagyvárad - Ismered ezt a helyet? Nagyváradi sétánk alkalmából ezt is megkerestük.
- Kicserélve Katolikus templom Göröcsfalva Csíkrákos - Különleges. Megtaláltuk a geodobozt a földön.
- Tulajdonképpen Bodvaji temető - Különleges hely. Mi vagyunk az első megtalálók, csak "meli" kicsavarta a kezünkből a füzetet.
Sikerült eljutni Gyulafehérvár környékére? Tetszett az A vár sáncai? Vagy csak egyszerűen hozzá szeretnél szólni, kiegészíteni a leírást? Meséld el nekünk a tapasztalataidat! |
|
Látnivalók
Tudomásod van kevésbé ismert, szép és érdekes kirándulóhelyekről? Oszd meg velünk az információidat, és adj lehetőséget a többieknek is, hogy megismerhessék ezeket a helyeket! |
|
|
|
|  |
|